[mdary]

Tudjuk, Pilátus megostoroztatta Jézust és kiállíttatta a nép elé, hogy könyörületre bírja őket.
Felületes és rossz pszichológus volt ez a Pilátus. Tudnia kellett volna, hogy, akit tönkretettünk, azt meg is tagadjuk, arról nem merünk tudni többé.


Pilinszky János

[Oberon]

És milyen igaz; az idézet telitalálat. Köszönöm!

[Oberon]

Minden zabot-hegyezni-nem-akaró nevében.

[Oberon]

Jerome David Salinger emlékére (1919. január 1. - 2010. január 27.)

A mozi után elindultam a Wicker bár felé, ahol Carl Luce-szal volt randevúm. Séta közben a háborún gondolkodtam, meg minden. Az ilyen háborús filmeknek mindig ez az eredménye. Azt hiszem, nem bírnám ki, ha háborúba kellene mennem. Tényleg nem. ha csak kivinnék az embert, és mindjárt lelőnék, az nem volna rossz, de annyi ideig a hadseregben lenni! Az rémes. D. B., a bátyám, négy istenverte éven át volt katona. A háborúban is harcolt - az invázió napján szállt partra, meg minden -, de azt hiszem, a hadsereget jobban gyűlölte, mint a háborút. Én akkor még gyerek voltam, de emlékszem, mikor időnként hazajött szabadságra, és mást se csinált, csak feküdt az ágyán. Még a nappaliba is alig jött be. Később, mikor a tengerentúlra ment, és ténylegesen részt vett a háborúban, meg minden, akkor se sebesült meg, és ő se lőtt le senkit. Csak az volt a dolga, hogy valami link tábornokot szállítson egész nap a parancsnoki kocsin. Egyszer mondta Allie-nek meg nekem, hogy ha le kellett volna lőnie valakit, azt se tudta volna, merre lőjön. D. B. szerint a hadsereg éppannyira tele volt rohadt alakokkal, mint a náciké. Emlékszem, Allie egyszer megkérdezte, nem volt-e valami jó is abban, hogy megjárta a háborút, mert mégis ő író, és a háború adott egy csomó témát, amiről írni lehet, meg minden. Akkor elküldte Allie-t a baseballkesztyűjéért, és aztán megkérdezte tőle, ki a jobb háborús költő: Rupert Brooke vagy Emily Dickinson. Én magam nem sokat tudok erről, nemigen olvasok verseket, de azt nagyon jól tudom, hogy megőrülnék, ha be kellene vonulnom, és olyan alakokkal kellene állandóan együtt lennem, mint Ackley, Stradlater vagy Maurice, velük kellene menetelni, meg minden. Egyszer voltam cserkész, körülbelül egy hétig, de a végén már látni se bírtam az előttem menetelő tag nyakát. Állandóan azt kiabálták, hogy mindenki az előtte menetelő tag tarkóját nézze. Ha még egyszer háború talál lenni, esküszöm, jobb lesz, ha engem rögtön kiemelnek az elején, és odaállítanak a kivégzőosztag elé. Nem ellenkeznék. Most jut eszembe, D. B. rémesen utálta a háborút, és mégis azt mondta tavaly nyáron, hogy olvassam el a Búcsú a fegyverektől-t, mert olyan isteni. Ez az, amit nem értek. Úgy szerepel benne ez a Henry hadnagy, mint valami rendes tag, meg minden. Nem értem, hogy D. B., aki annyira utálta a hadsereget és a háborút, hogy tudott szeretni egy ilyen gennyes könyvet. Például nem értem, hogy lehet szeretni egy olyan nyavalyás könyvet, ha egyszer az ember odavan Ring Lardner könyvéért is meg A nagy Gatsby-ért is. D. B. megsértődött, mikor mondtam, azt felelte, túl fiatal vagyok ahhoz, hogy helyesen értékelhessek, de én nem hiszem. Mondtam, én szeretem Ring Lardnert és A nagy Gatsby-t, meg minden. Így is van. Döglöttem A nagy Gatsby-ért. Az öreg Gatsby. Rendes szivar. A falra kell mászni tőle. Egyébként örülök, hogy feltalálták az atombombát. Ha újra háború lenne, ráülnék egy atombombára. Önként jelentkeznék. Esküszöm, megtenném.

Zabhegyező

[palivec]

Gimnazista koromban óriási élményem volt a Zabhegyező, ami a hatvanasd években kultuszregény volt.

[mdary]

Halmai Tamás
HOMMAGE

Hölderlin okos tébolyát
és azt, hogy szent a szépség,
Pilinszkytől a tétovák
gyémántos gyöngeségét,

Pascal szájából az igét,
Simone Weiltől kövek hitét

tanulná meg betéve tudni,
de nem lehet a fénnyel bélelt
Babitsot és Vasadi Pétert,
Szabó T. Annát eltanulni.

[Oberon]

Tartományunk és rendünk két elven alapul: az egyik a tárgyilagosság és igazságszeretet tanulmányainkban, a másik a meditatív bölcsesség és harmónia ápolása. E két alapelv egyensúlyban tartása tesz bölccsé s rendünkhöz méltóvá bennünket... Más századok a szellem és a vallás, a kutatás és aszkézis egyesítésében kerestek menedéket, náluk az universitas litteratumban a teológia uralkodott. Nálunk a meditáció, a sokfokozatú jógagyakorlat az, amivel igyekszünk megfékezni a bennünk lévő állatot, és a minden tudományban ott rejtőzködő ördögöt. Nos, ti éppoly jól tudjátok, mint én, hogy az üveggyöngyjátéknak is megvan a maga ördöge, s ez a játék is üres virtuozitássá, önmagát élvező művészkedő hiúsággá, törtetéssé válhat, a mások fölötti hatalom megszerzésére s e hatalommal való visszaéléshez vezethet. Ezért van szükségünk az intellektuális nevelésen kívül még másfélére is, ezért vetettük alá magunkat rendünk moráljának, hogy szellemileg tevékeny életünk ne ferdüljön holmi lélekben vegetáló áloméletté, hanem ellenkezőleg: a legnagyobb szellemi teljesítményekre legyünk képesek. Nem szabad a vita activából a vita contemplativába menekülnünk, sem fordítva, hanem a kettőt váltogatva mindig úton kell lennünk mindkettőben.

Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték

[Csámborgó]

ez most nekem nagyon tetszett. 

[mdary]

GOROMBA     (dühösen felugrik) Ti szánalmas bolondok! Miféle varázsszerről beszéltek? Értsétek meg, ilyen nem létezik! A tettek, a béke, boldogság az emberben gyökereznek… Mitől vártok ti segítséget? Egy csodaszertől? Ahelyett, hogy egyszer is elgondolkodtatok volna azon, miként éltetek idáig… Persze… ez könnyebb út lenne! Mindannyian féltek a szegénységtől, a pusztulástól, igaz? Csak az ostobák pusztulnak el, névtelenül, keservesen; éppen ilyenek vagytok ti is, egytől egyig! S amíg mindenki olyan ostoba marad, mint ti, addig lesz morzsacsászár, birodalom, bölcselkedők, szájtátók és naplopók. Elegem van belőletek.



Kutus Bence: Tudor meséi

[mdary]

A KISGYERMEK DICSÉRETE


Áll föltartott kezekkel szemében meleg mágnesek és egyetemes
tükrében a világ rossz disznóvásár ügető marhacsorda
s be lehetne csukni minden likas egyetemet
még nem fegyverkezik óvatlan ha lágba nyúl a fájdalomra
gyanútlan nagy szemekkel előbb rácsodálkozik
könnyeit nem árulja hüppögve nyeli befelé szomorú
babájára azt mondja baba cumiját nem hívja kelkáposztának
tapsikol ha anyjától langyos tejet kap
és sose tapsolt még látogatóba jött idegeneknek
könyvecskéiben békén játszadoznak öles virágok apró állatok
és nem érdekli ha magyarázzák hogy amit lát nem azok
erkölcse nincs mert minden mozdulata azonos magával
így aztán illatos puha teste sem erkölcstelen
ragaszkodik forrón önfeledten csorog rád a nyála
olyan mint egy egekbe oldott nagy szerelem
hazudni nem tud és nem amőba hogy türemkedjen nyálkás utakon
bűnöcskéit mellére kitűzi mert bűne is még édes hatalom
és még csak kiságyában rázogatja rácsát
ha megcsukló lábakkal tipegne utánad
ne törj varázs állj meg nyomorult idő kicsit zenghessem még
márton hogyha sír se bántom
nincsen a világon nála jobb barátom

 Aczél Géza
 
( A Magyar Köztársaság Kormánya március 15-e, a nemzeti ünnep alkalmából
Magyar Köztársaság Babérkoszorúja Díjat
Adományoz
Aczél Géza

József Attila-díjas költőnek, irodalomtörténésznek
 Hosszú, többnyire huszonöt szótagból álló, tömbszerű versei narratív közlések, melyeket az elégikus hangvétel különösen érzékletessé, emlékezetessé tesz. Költészete a közösség és egyén elmúlt ötven-hatvan évéről szóló, magas művészi igénnyel megfogalmazott, hiteles vallomás.)

[mdary]

 Én olyan alkotókat keresek, akik nem gyurmáznak, hanem alkotnak
Olyanokat, akik kíváncsiak, tehetségesek és szorgalmasak. Akiknek van önálló véleménye a világról, de látják saját határaikat, ezért szívesen tanulnak és tapasztalnak. Olyanokat, akik érzik, sőt talán értik is, hogy a társadalmi felelősség nem merülhet ki abban, hogy olyanokhoz beszélek, akik tökéletesen egyetértenek velem, csak éppen nem cselekszenek. Olyanokat, akik nem csak a színházban bátrak, akik nem csak akkor valamilyenek, amikor megtapsolják őket, akik számára nem mindegy, hogy mi történik, illetve nem történik mostanában. Talán érted, mire gondolok. Mert szerintem kurva nagy gáz van. De talán Te is szoktál olvasni híreket, meg jársz erre-arra az országban. Szóval szükség volna itt a színházra, de nem csak azoknak, akik szívesen hallgatnak aforizmákat a színpadról, hanem azoknak is, akik képtelenek a másfajta emberekkel együttélni: legyenek azok akár cigányok, akár nácik. És vannak itt fiatalok is bőven, akiknek senki sem magyarázta el, hogy együttélni csak úgy lehet, ha együtt élünk, vagyis meg kell tanulnunk elfogadni egymást. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ebben az országban jobbára olyan emberek élnek, akiknek a munkaerejére egyszerűen nincsen szükség abban a gazdásági rendszerben, amiben élünk, és amit éppen mi akartunk magunknak. És más egyéb dolog, talán Te is ismersz párat. Én olyanokat keresek, akiknek ezekre a problémákra volnának javaslataik a színházon keresztül, és nem csak olyanokat, akik szívesen mutogatják a kukijukat, és szeretnek gitározni.

Schilling Árpád

[Oberon]

Újra meg újra. Újra meg újra vége. Mígnem kinek a sírja? Melyik... majdnem kimondta melyik kedves lényé? He? Fekete gödör a szakadó esőben. Kiút a szürke résen a sötétbe. A magasból nézve. Patakzó esernyők. Fölkorbácsolt fekete sár. Úton van a koporsó. Kedves... majdnem kimondta a kedves tárgy. Úton van. a maga útján. Harminc másodperc. Eltűnik. Vége. Áll ott bámul odaát. Az egész sötétbe újra. Nem. Nincs ilyen hogy egész. Feje a falat érinti majdnem. Fényt visszaverő fehér haj. Fehér köntös. Fehér zokni. Priccs fehér lába a színpad bal szélén. Fehérek hajdan. A legkisebb megingás... és homloka érinti a falat. De nem. Mozdulatlan áll ott gőgös fejtartással bámul odaát. Nem mozdul semmi. Finoman sem. Harmincezer fantoméj odaát. Túl a sötéten. Odaát. Fantomfények. Fantoméjek. Fantomszobák. Fantomsírok. Fantom... majdnem kimondta fantom kedves lények. Várva az elbocsátó szóra. Áll ott bámul a sötét űr másik oldalára érthetetlen szavakat mormolva. Más témákat keres. Más témákat próbál találni. Mígnem fél füllel azt hallja hogy nincsenek más témák. Soha nem is voltak. Két téma soha. Egy téma volt mindig. A holtak. A haldoklás és elmúlás. Elmúlni a szótól. Az elmúlás szótól. Ahogy elhal a fény most. Útjára elindult. A szobában. Ugyan hol egyebütt? Nem is vette észre bámulva odaát. Csak a bura fénye. Nem a másik. A leírhatatlan. Az sehonnan. Mindenhová sehonnan jön. Elmondhatatlanul gyönge. A bura fénye más nem. Hal el egyedül.

Samuel Beckett: Monológ

[mdary]

Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
Pilinszky János

[mdary]

Én nem a győztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hőst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétől ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta lélekzetadó szent
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön uj március,
viruljunk ki ujra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra,
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bünös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!

Babits:Húsvét előtt-részlet

[Oberon]

     A bíró gyufát vett elő, és újra meggyújtotta a gyertyát. Szívbe markoló kifejezés ült az arcán: mintha tőlünk kérne segítséget. - Beszéljünk az éjszakáról, arról, hogy nem jött fel a hold. Nem számít, mit mond az ember, csak a bizalom, amivel kimondja, és az együttérzés, ahogy fogadják. Irene, a feleségem, nagyszerű asszony volt, mindent közölhettünk volna egymással, mégsem jött létre köztünk soha az összhang, az igazi érintkezés. A karomban halt meg, és utoljára megkérdeztem tőle: "Boldog vagy te, Irene? Sikerült téged boldoggá tennem?" "Boldog, boldog, boldog!" - ezek voltak az utolsó szavai: nem egyértelmű válasz. Soha nem tudom meg, igennel válaszolt-e, vagy csak visszhangként ismételte szavamat; de ha igazán ismertem volna, akkor tudnám. És ott vannak a fiaim. Nincs részem a megbecsülésükben; pedig erre vágytam, nem annyira mint az apjuk, inkább mint férfi. Sajnos, úgy hiszik, valami szégyenletes dolgot tudtak meg rólam. Mindjárt elmondom, mi volt az. - Férfias tekintete a gyertyafényben egymás után vizsgálódva pihent meg az arcunkon, mintha először arról igyekezne meggyőződni, hogy figyelünk-e rá, és megbízhat-e bennünk. - Öt évvel ezelőtt, nem inkább hat, a vonaton képes gyermekújságot találtam az ülésen, biztosan egy gyerek hagyta ott. Olvasgattam a lapot, és a hátsó fedelén egy csomó címet találtam, gyerekek címét, akik levelezőtársat keresnek. Ezek között volt egy kislány címe Alaszkából, nagyon megtetszett a neve: Heather Falls. Küldtem neki egy képeslapot. Uramisten, azt hittem, ez igazán ártatlan szórakozás. A kislány azonnal válaszolt, és a levele nagyon meglepett: rendkívül értelmesen írta le, milyen az élet Alaszkában meg az apja birkatenyészete, és bűbájosan festette le az északi fényt. Tizenhárom éves volt, és a fényképét is beletette a levélbe... nem lehetett szép kislány, csak okos és bizonyára kedves. Én pedig átlapoztam a régi albumokat, és találtam magamról egy tizenöt éves koromból való Kodak-felvételt, valami horgászútról... napsütésben, pisztránggal a kezemben. Mostani felvétel is lehetett volna. Úgy írtam neki, mint egy kamasz, megírtam, hogy puskát kaptam karácsonyra, és kölykezett a kutyám, hogy milyen nevet adtunk a kiskutyáknak, meg hogy vándorcirkusz érkezett a városba. Mintha visszatért volna az ifjúságom, és lenne egy szerelmesem Alaszkában... Nos, nagy öröm volt ez egy öregembernek, aki mindig csak magában ül otthon, és az óra ketyegését hallgatja. Egy idő múlva megírta, hogy beleszeretett egy fiúba, akit már régen ismer, és egy kamasz szívét sem szoríthatta volna jobban össze a féltékenység, mint akkor az enyémet. De a barátságunk nem szakadt meg. Két évvel ezelőtt megírtam neki, hogy beiratkoztam a jogra, és akkor aranyércet küldött nekem... mert az szerencsét hoz, írta. - Előhúzta a zsebéből, és mindnyájunknak megmutatta: mintha most mindnyájunkhoz közel állt volna Heather Falls, és szívének egy darabkája lenne kedves ajándéka, mely ott csillogott a bíró tenyerén.

Truman Capote: A fűhárfa