Folytatódik a belváros-rehabilitáció

Rendezvényközpont lesz a zsinagóga, elkészül az Érsekkert

2013.05.10 10:30    |    jg  

Tavaly, a tél beköszöntéig lezárult a milliárdos nagyságrendű belváros-rehabilitációs program addig tervezett üteme, és most, a tavaszi idő beköszöntével már folytatódhat is Kalocsa központi területeinek újjáépítése, sőt: idén egy összefüggő térfigyelő rendszert is kialakítanak. A Városfejlesztési- és Üzemeltetési Iroda több munkálat közbeszerzési eljárásának végét várja, aztán jöhetnek a látványosabb változások, amelyek most már érintik a Városházát, az Érsekkertet (a szabadtéri színpaddal együtt), valamint a Hunyadi utcai, egykori könyvtár (még korábban zsinagóga) épületét. Utóbbi helyszín rendezvényközponttá alakul.

 

rendezvenykozpont_360
A Fényi Gyula szobra és a Holokauszt emlékmű melletti épület rendezvényközpont lesz

 

 

– Programunk szerves része a Városháza teljes körű felújítása. Ennek jelenleg az előkészületi munkálatai vannak folyamatban, és várhatóan május hónapban kiírásra kerül, aztán terveink szerint a nyár folyamán megindulnak a beruházások – mondta Boromisza Viktor, a fejlesztésekért felelős iroda vezetője. – A másik jelentős helyszín az Érsekkert; itt tervezzük a szabadtéri színpad teljes körű felújítását, a hozzá kapcsolódó terület kialakításával, tehát kiszolgáló épületekkel, infrastruktúrával, színpad-technológiával – részletezte. – Mindebből látszik, hogy ez egy nagyon komplex fejlesztés, és a közbeszerzési eljárások után, reményeink szerint legkésőbb a nyár folyamán megkezdhetjük – tette hozzá.

Ezeken kívül van azonban olyan munkaterület, amelyet a Városfejlesztési- és Üzemeltetési Iroda máris átadott a kivitelezőnek: a valamikori zsinagóga, illetve felnőtt könyvtár épülete, a Hunyadi utcában. A Szent István Gimnázium szomszédságában lévő, patinás helyszínt kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas központtá alakítják, és erre már nem is kell sokat várni: Boromisza bejelentése alapján az ott dolgozó vállalkozónak legkésőbb augusztus 30-ig kell elkészülnie a rá bízott feladatokkal.

– Jelentős helyszín még a Piactér – mondta az irodavezető –, itt is láthatja a lakosság, hogy megkezdődtek a munkálatok: az előtető kialakítása például már befejeződött. Innen folytatjuk április közepétől, a meglévő vizesblokk felújításával és bővítésével, a kerítés felújításával, valamint a piac zárhatóvá tételének kialakításával. Ezek a munkálatok terveink szerint május végéig záródnak le – jelentette be Boromisza Viktor. A városfejlesztési irodavezető még egy jelentős munkát emelt ki, amely ugyan még csak a közbeszerzési eljárás előkészítésének stádiumánál tart, de belátható időn belül elkészülhet: egy széles körű térfigyelő rendszer létrehozása.

– A város több pontján, elsősorban a belvárosban alakítanánk ki térfigyelő pontokat, egy központtal, amellyel összefüggő hálózatot alkotna a rendszer. Ezzel a program keretében kialakított helyszínek értékmegóvása is biztosítottá válik – véli a szakember, aki a kivitelezés kezdetét nyár közepére teszi, és azt szeretné, ha július 30-ra már a helyükre is kerülnének a kamerák. A többi, nagyobb volumenű programelem – például a Városháza, vagy az Érsekkert rekonstrukciója – esetében ennyire nem szorítanak a határidők: ezek év végéig fejeződnek be, és Boromisza Viktor a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi elszámolásokkal is végezni akar, legkésőbb 2014 elejéig.


Kalocsai hírek

Virágvasárnap

Jézus Krisztus öt nappal keresztre feszítése előtt, egy kis szamár hátán bevonult Jeruzsálembe. Erre...

Séta kékben az autizmussal élőkért

A Kalocsai Nebuló EGYMI második alkalommal hirdette meg az Autisták Országos Szövetsége által...

Fórum a fejlődés jegyében

Nagy sikerrel zárult a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezésében megvalósuló Polgármesteri...

Énekes nívódíj Benedek Viktóriának

Március 8-án, Baján rendezték meg az ötödik „Országos Kodály Zoltánné Sándor Emma...

Szent-Györgyi Albert-díjas lesz Körmendy doktor

2017-ben osztották ki először a Szent-Györgyi Albertről elnevezett, kiemelkedő gyógyítói munkát...

Új támogatásokat jelentett be Dr. Nagy István Kalocsán

Március 12-én “A magyar fűszerpaprika termeltetés jövője” témában tartott szakmai...

Diákolimpia Országos Bajnokok a KSE Ciglédi úti karatékák

Országos Döntőt március 2-án Szentes városában rendezték, ahol 3 Diákolimpia Bajnokot (Jáksó...

Bródy és Anna & The Barbies nagykoncert lesz

Ahogy az ilyentájt lenni szokott, megérkeztek az első nevek és produkciók, amelyek azért felelnek...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás