A kalocsai zsidóság II. világháborúban történt deportálása, a közösség többségének halála, az életben maradók távozása a városból sok-sok olyan kérdést vet fel, amely a mai napig nem lett lezárva – és súlyosbítják mindezt azok az aggasztó jelek, amelyek már napi szinten tapasztalhatók, és amelyek miatt a származás miatti megkülönböztetés, vagy akár üldöztetés lehetősége szépen elfogadottá válik sokak gondolkodásában.

Összefoglalva ezek hangzottak el a volt zsinagóga melletti június 17-i megemlékezésen és koszorúzáson, ahol a város lakosságából igen kevesen vettek részt, és ahol Bolvári Ferdinánd vetette fel beszédében a bevezetőben említett gondolatokat.

– 1944. június 18-án a reggeli órákban elindult egy vonat Kalocsáról. Rajta 750 ember, kalocsai és Kalocsa környéki zsidók. Nem tudták, hová indul a szerelvény. Csak egyet tudtak: semmi jóra nem számíthatnak – idézte fel a városatya a 72 évvel ezelőtti eseményeket, melyek kapcsán rövid áttekintést nyújtott a zsidók országunkba és városunkba településéről, életükről, sorsukról.

– A német hadvezetést meglepte, hogy milyen buzgalommal hajtották végre utasításaikat a magyarok – jegyezte meg keserűen Bolvári Ferdinánd –, négy hónap alatt deportálták Magyarország izraelita lakosságának nagy részét. Sajnos, mi magyarok népirtásból kitűnőre vizsgáztunk ekkor. Egy-egy ilyen megemlékezésnek az szokott az üzenete lenni: nehogy még egyszer ilyen előforduljon. Sajnos, az az érzésem, a történelem ismétli önmagát.

Megállapítását azzal támasztotta alá a képviselő, hogy a második világháborúhoz és a holokauszt-hoz vezető események áttekintésekor figyelmeztető azonosságokat talált napjaink eseményeivel. Az antiszemitizmus, a társadalmi problémák miatt mások okolása – bűnbakkeresés –, a más nemzet, bőrszín, vallás, eltérő gondolkodás gyanakvással és gyűlölettel kezelése éppúgy jelen volt a múlt század ’20-as–’30-as éveiben, mint manapság.

– Ismét felütötte fejét nálunk az antiszemitizmus – összegezte megállapításait a szónok. – Napjainkban még elnyomja a menekültkérdés, de sokan azért is a zsidókat teszik felelőssé. A zsidóság elleni gyűlölet szinte kipusztíthatatlannak tűnik. Most még őket okoljuk minden rosszért, utána majd következnek a cigányok, a muszlimok, vagy éppen a rivális pártok tagjai.

Elgondolkodtató beszéd volt, talán azért is maradt még a koszorúk, mécsesek, emlékkövek elhelyezése után jó ideig együtt az a néhány ember, aki úgy érezte, tartozik egy főhajtással az ártatlan áldozatok emlékének.

(Az ünnepségen közreműködött Póli Róbert, aki Radnóti Miklós „Sem emlék, sem varázslat” című költeményét szavalta el.)