A sokat emlegetett fogyókúra

2017.04.20 10:44    |    Gábor Erika  

A Kalocsai Ökopont táplálkozással összefüggő előadás sorozatának utolsó előtti részében március 13-án a fogyókúrákkal foglalkozott Cselik Annamária, a Szent Kereszt Kórház vezető dietetikusa. Az elhízás kérdésének firtatása csaknem egyidős az emberiséggel, bár a túlsúly megítélése koronként változott.

A fogyókúra témakörének feldolgozását annak történetével kezdte az előadó. Valamikor réges-régen, amikor a túlélésért folytatott harc eszközei a vadászat és a gyűjtögetés voltak, valószínűleg nem volt előny a kövérség – valószínűleg jellemző sem volt –, ámbár a hideg elleni védekezésben nem ártott némi zsírréteg. Az ókorral kapcsolatban a fényűző lakomák juthatnak eszünkbe, amikor elég furcsa eszközökkel fokozták a gyomor befogadó képességét – legyen elég annyi, hogy a pávatoll nem legyezőként volt jelen… A középkorban kénköves pokollal fenyegettek mindenkit, aki túl sokat áldozott a testi jólétre, míg az újkor aztán elhozta a kérdéssel kapcsolatos káoszt. A súlyukkal általában nem a szegényebb rétegek foglalkoztak (ma sem). A jólét hozta magával a falánkságot és következményeit, ámbár az elhízás veszélyeire inkább az utóbbi évtizedek kutatásai derítettek fényt. A testesség esztétikai megítélése szintén koronként változott, a XX. században gyakran jött elő a véznaság dicsérete, ám többnyire sajnos nem onnan közelítették meg a kérdést, hogy miért jó, vagy miért árt az egészségnek a túlzott soványság éppúgy, mint az elhízás.

 

cselik1_450
 

 

Ha valaki, akkor egy dietetikus naponta találkozik az étkezéssel kapcsolatos hitekkel és tévhitekkel, és a gyakorlatban tapasztalja meg a túlzásba vitt ilyen-olyan kúrák ártalmait. Ezekről Cselik Annamária be is számolt előadásában. A fogyókúrások réme a jojó-effektus, amikor le föl szaladgálnak a kilók, pedig ennek magyarázata egyszerű: a test az egyensúly megteremtésére törekszik, és amikor az felborulni látszik, önszabályozásba kezd. Így hiába vonja meg magától az ételt átmenetileg valaki, ha visszatér étrendjéhez, a test ijedt felhalmozásba kezd, hogy legyenek tartalékok a következő „akció” idején. A végső megoldásnak tekintett különböző gyomor műtétek drámai hatást gyakorolnak az egész szervezet működésére, de nem pozitív értelemben – mint ahogyan egyetlen drasztikus megoldás sem. Ha felborul az egyensúly, az nem csak a testsúlyváltozást hozza magával, de hormonális, vérképzési, mozgásszervi, anyagcsere problémák egész sorát tudja okozni.

 

cselik2_450
 

 

Cselik Annamária minden előadásában a józan észt és a mértékletességet hangsúlyozta a táplálkozással összefüggő kérdésekben, így volt ez most is. Elmagyarázta, hogy a testsúlyt milyen sok, tőlünk függő és független tényező befolyásolja, így például az öröklött gének, az életkor, a bevitt táplálékok ismert és rejtett összetevői, az életmód, a mozgás, a folyadékfogyasztás, a különböző betegségek. Hozzáfűzte, hogy tapasztalatai szerint egy-egy betegséggel hatékonyabban birkózik meg az, akinek úgymond „van miből leadni”, mint aki eleve nagyon sovány. A másik véglet, a sokat emlegetett „hasi zsír” pedig olyan anyagokat termel a szervezetben, ami eleve gátolja a lefogyást, és olyan összetettek a hatásai, hogy az orvosok már egy külön szervként kezelik a jelenséget.

Testünk egy pontosan működő gépezet, mondta, csakhogy aki nem ismeri a tulajdonságait és beavatkozik a szabályozásba, az könnyen pórul járhat.

 

cselik3_450
 

 

– Nem mindegy, mit eszünk – foglalta össze mondandóját a szakember –, minőségiből többet, mennyiségileg kevesebbet kellene fogyasztanunk a mindennapokban. Jóval több cukormentes folyadékot, zöldséget, gyümölcsöt. Az értékesebb szénhidrátokat teljes kiőrlésű lisztből készült termékek formájában kellene bevinni, míg a szükséges fehérjékhez tejtermékek, sovány húsok és halak fogyasztását javaslom. Az olajok, zsírok és pláne a cukrok, az édes nassolnivalók, üdítőitalok legyenek a legkisebb arányban jelen táplálkozásunkban. A fogyókúrának egy – és valóban eredménnyel kecsegtető módja – az, ha naponta legalább hétszer eszünk, egyszerre kis mennyiségeket, és az előbbiekben javasolt arányban. A szervezet meghálálja, ha kiegyensúlyozottan táplálkozunk, és nem kell alkalmazkodnia a különböző, kampányszerű kilengésekhez. A bevitt táplálék mennyisége, az emberi szervezet igénye egyénenként nagyon változó, és szívesen segítek bárkinek abban, hogy elkészítsem a „titkos táplálkozási egyenletét”. Az a fontos, hogy fogadjuk el saját tulajdonságainkat, a családi géneket, és érezzük jól magunkat a bőrünkben!

Cselik Annamária március 27-én, a sorozat utolsó előadásában a „vegetarianizmus vagy húsevés” kérdéséhez próbál majd segítséget nyújtani.



Kalocsai hírek

Egy kézbe került a Cerbona és a Ham-Let

A Cerbona Élelmiszeripari Kft. tulajdonosa megvásárolta a Ham-Let puffasztott gabonaszeleteket...

Szervezők, segítők, életmentők – köszönjük!

Május 4-én, a Vöröskereszt világnapja alkalmából az idén is elismerő okleveleket adományozott a...

Kis híján félmilliót hozott az alapítványi bál

Április 8-án ismét megtartotta hagyományos, alapítványi bálját a Kalocsai Eperföldi Általános...

Sikeresen debütált Kalocsa első énekes tehetségkutatója

Május 5-én, pénteken a Platán Rendezvényközpont adott helyet Kalocsa első énekes...

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”

Tamási Áron szavai nem először visszhangoztak a kalocsai gyerekek fülében. A már komoly múltra...

A Városházáról: pályázatok, igazgatók, tűzifa

Mint arról legutóbbi számunkban részletesen olvashatott, a különböző kalocsai sportegyesületek...

Kalocsa lehet a TOP legnagyobb nyertese

Rekordközeli összegből hajthat végre fejlesztéseket a város, ha minden az elképzelések szerint...

A finálé felé tart az emlékév

A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 50., jubileumi tanévének utolsó előtti rendezvényére az...

Még összefogás!

Az „Összefogás az Állatokért Alapítvány” 2008 óta oldja meg Kalocsán a gazdátlanná vált...

A kalocsai meteorológia történetéből

A XVI. század közepétől megalapított jezsuita kollégiumok és egyetemek, az általános műveltség...

Viharos ballagások

Nem a végzős középiskolások búcsúja volt viharos az alma matertől, hanem a hétvégi időjárás, ami...

Újra Honvédelmi Nap

A Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre, együttműködve a Honvéd és Rendvédelmi Szervek...

Kalocsától Badacsonyig

Ezzel a címmel nyílt április 28-án meg Faragó György fotóriporter tárlata a Városi Galériában. A...

Logikusak(k) nyári tábor Mácsán

Közeledik az iskolaév vége, ami a gyerekeknek nagy öröm, a szülőknek azonban sokszor gondot jelent a...

Dózsások az országos rendészeti verseny élbolyában

Kimagasló eredményt ért el a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma,...

„Vaklármáktól” a halálos épülettűzig

A kalocsai testület múlt csütörtöki ülésén hallgatta meg Istella Zsoltnak, a helyi hivatásos...

Környezetvédelem a háztartásban

A kalocsai Ökopont szervezésében április 24-én gyakorlati tanácsokat kaptunk Greksa Lászlónétól, aki...

Környezetvédelemből ötös a Belvárosinak

A Belvárosi Általános Iskola „Szelektálók” csapata nyerte a Föld napja (április 22.)...

A majálison járva

Az idei érsekkerti majálison a mazsoretteké és a sporté volt a főszerep, de azért a hagyományos...

India, egy kalocsai egyetemista szemével

Igazi kuriózumnak lehettek szem- és fültanúi április 27-én, 17 órától a kamarateremben gyülekező...

„Fogom a kezed”

A Nebuló EGYMI (Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai...

Nehézkesen bólintottak sportolóink kérelmeire

Kalocsai látvány-csapatsportok támogatásának tárgyalása is szerepelt a városatyák múlt csütörtöki...

Az ötven számtalan árnyalata

…utalhatnánk az utóbbi évek nagy sikerű filmjére a címmel – bár annak sajátos töltetét...

Folyamatos fejlődés és fejlesztés kéz a kézben

A közelmúltban a kalocsai EMIKA Elektromechanikai Zrt. és a Magyar Suzukis Zrt. negyed évszázados...

Szabadtéri szócsata egy „talán” beruházás árnyékában

Mint arról lapunkban többször olvashatott, a kalocsai városvezetésnek támogatásáról kellett...

Emberi ürülék miatt kamerázzák be a Kubikus Parkot

Azután kérte az élénkebb megfigyelést az egyik önkormányzati képviselő, hogy emberi ürüléket talált...

Összeállt a negyedszázados Kék Madár Fesztivál kínálata

Mivel az idei a háromévente megrendezendő folklórfesztivál éve Kalocsán, elmondhatjuk, hogy 2017-ben...

Kevesebb balesetért küzd a Blue Knights

Idei első, összességében második vezetéstechnikai programját szervezte az aktív és nyugalmazott...

Szemét, vagy hulladék?

A hulladékgazdálkodás folyton napirenden lévő kérdéseiről tartott előadást az Ökopontban április...

Százszorszép arany a Rezedának

Huszonhetedszer hívták életre április második hétvégéjén a háromnapos Százszorszép Gyermek Néptánc...

Molnár Gyula programról és képviselő-jelöltről

Péntek délután három órától várta utcafórumra az Magyar Szocialista Párt (MSZP) kalocsai szervezet...

Régi pompájában a kertvárosi suli udvara

Április 10-én a szokásosnál is nagyobb nyüzsgés uralta a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola...

Tehetségnapot szerveztek Kalocsán

A Bács-Kiskun Megyei Tehetségsegítő Tanács Kalocsán 2011. június 1-jén alakult meg, melynek elnöke...

Május elsejétől tűnik el a zöldhulladék

A szemétszállításért velük szerződésben álló ügyfelek számára díjmentes összegyűjtést biztosít a...

Mazsorett- és sportmajális lesz hétfőn

Az utóbbi években azt a gyakorlatot követte a kalocsai közművelődési intézmények kollektívája, hogy...

Főtanácsos lett a városi kapitány

Várható volt, hogy a megyei rendőr-főkapitányság kitüntetettjei közé Mayer József ezredes is...

Szeretet és szakértelem

A Balaton Könyvesboltban (Kalocsa, Szent István király út 31.) az üzletet vezető Balaton Józsefnével...

Az ezredik Glencore-vonatot ünnepelték

Hétfőn indult útnak a barákai Glencore növényolajgyár telephelyéről Olaszországba az ezredik,...

Koltay Gábor évek óta forgatja a filmet

A nagyhéten helyére került a felújított kalocsai főszékesegyház legnagyobb harangja – többek...

A szeméttelep-ügy, és ami mögötte volt

Volt néhány kemény pillanata a kalocsai városatyák múlt keddi testületi ülésének, amelynek...

Kiborulások, célzások és teljes egyetértés a Városházán

Április 11-én üléseztek a kalocsai döntéshozók. A tanácskozás legmozgalmasabb napirendi pontjáról,...

A dusnoki óvodásokért fújt a zenekar

A Kalocsai Fúvószenekar először járt Dusnokon. Budai Éva, a dusnoki óvoda egyik dolgozója hívta...

Sokkal több rendőr és kamera kell

Elegük van a szemétégetésből a Szőlők köze lakóinak – erről az önkormányzati képviselőnek...

Miniszter lesz Kalocsa testvérvárosának polgármestere

Csütörtökön megtartotta ülését a paksi atomerőmű térségében lévő települések polgármestereit és...

TEIT-napot is szerveznek az Érsekkertben

Ebben az évben Kalocsa lesz a házigazdája a TEIT-napnak, ami tavaly indult vándorprogram: a társulás...

Költészet-napi Verslavina

A Tomori Pál Városi Könyvtár adott otthont a Torgyik Tamás gimnáziumi tanár által a Költészet Napja...

Elgondolkodtató eredmények a közlekedési versenyen

A kalocsai Ökopontban rendezték meg a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által...

Megújulóban „már majdnem sportiskolánk” tornacsarnoka

Tavaly novemberben írta ki a Magyar Kézilabda Szövetség a tornaterem-felújítási pályázatot, amelynek...

Kirchheim után

Április 8-án tartották meg annak a képzőművészeti kiállításnak a megnyitóját, melyet kalocsai...

István Napok a gimnáziumban

A Kalocsai Szent István Gimnázium hagyományos tavaszi ünnepi hete idén is tele volt gazdag, érdekes...

Kormányzati támogatást ér az előremutató összefogás

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kalocsai szervezete a napokban negyedszer rendezte...

Gönczöl Péter és az ő szekerei

Minden bizonnyal több százszor feltették már a kérdést Gönczöl Péternek, hogy a neve miatt kezdett-e...

A Dózsa diákjai a legjobb katasztrófavédők

Hét iskola tanulói versenyeztek múlt héten kedden, a Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny járási...

Elektromos sebészkésre gyűjtenek

Színművészekkel, zenészekkel, énekesekkel és illuzionistával készül a Szent Kereszt Kórház azoknak,...

A csúcsra járatott „munkaügyi támogatások” éve

Március 20-án tartott, főképp foglalkoztatókat megszólító, tájékoztató előadásokkal egybekötött...

Húsevő vagy vegetáriánus?

Mindkét táplálkozási formának nagy és elszánt tábora van, akik érvek és ellenérvek sokaságával...

Alakul a majális, bővül a Folklórfesztivál fellépői köre

A Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár részére bár jelenleg az első számú feladat az Érsekkertre...

Időszaki kiállítás a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár Patachich-termében

Az Érseki Könyvtár – az elmúlt évekhez hasonlóan – az aktuális évfordulókat,...

Hiteles politikusként mutatták be a Jobbik képviselő-jelöltjét

A 2018-as országgyűlési képviselő-választás kampánya hivatalosan is elkezdődött – Kalocsán is....

Áprilisi évfordulók

Bár a kisebb moziknak bealkonyulni látszik, mégis (vagy épp ezért) a nyilvánosság elé kívánkozik egy...

Jók a visszafogási adatok, halban gazdagok vizeink

A sokéves gyakorlattól eltérően nem január, hanem március harmadik vasárnapján tartotta éves rendes...

Kalocsai alkotók kiállítása Kirchheim unter Teckben

Mint ahogy arról már korábbi lapszámukban beszámoltunk, egyedülálló lehetőséget kaptak a Kalocsai...

Meséltek a legkisebbek

Évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a város óvodáiban a Mesenap. Ez az a nap, amikor a...

Ezért kerül négymillióba „egy lépcső”

A legutóbbi testületi ülés alkalmával született arról is döntés a kalocsai Városházán, hogy a...

Nincs kifogás, tartogassa a következő kukáig!

„… majd ha nem kell utcákon át cipelnem egy kukáig, akkor nem dobom el a járdán a...

Kalocsára költözhetnek a fóti otthon gyermekei

Bár kész tényként közölte az államtitkár, még nem lefutott kör, hogy a felszámolásra ítélt fóti...

Minden értéket kamera figyel az Érsekkertben

A Kalocsa Szíve Programban újjáépített érsekkerti helyszínek rongálások célpontjává váltak, ezért...

Alaptalan félelmek és a magyar „atomtemető”

Ezen vezérgondolatok szőtték át az ennél sokkal szerteágazóbb, egészen a világűrig repítő...

Szabadkai séta

Szabadkai kirándulásra invitálta közösségét március 18-án a kalocsai Horvát Önkormányzat. A...

Forradalmian új vércukormérő segíti a terápiát

A pénz és az idő, de az ember egészsége is korlátos, ezért korántsem közömbös, hogy a krónikus...

Gyerekrollereket újítottak fel ingyen

Háromkerekű biciklik optikai tuningjáról szóló cikkből merítette az ötletet a tavaly óta Kalocsán is...

Egy világcsúcs és ami mögötte van

A világcsúcs tavaly nyáron született: a Kalocsán élő Kinyó Zsolt, a „Kósza” melléknévvel...

Stádium – Széchenyi kiállítás a galériában

Széchenyi István életművének szentelt kiállítás nyílt Kalocsán március 24-én. A Viski Károly Múzeum...

Tavaszi koncert a színházban

Az 50 éves Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti iskola jubileumi tanévének rendezvénysorozata...

Több mint 6 millió forint értékben lopott aranyat

A megalapozott gyanú szerint a hajósi férfi kétszer betört ugyanabba a családi házba, egy büféből...

Drágulás: a Közétkeztetési Intézmény és a Menza Kft. is emel

Árat emelni sosem hálás feladat, és bár a kalocsai képviselő-testület számára „nem...

Döntés „a semmiről”, kompról, multifunkciós pályáról

Bár a legfajsúlyosabb döntésekről, amelyek a március 22-i képviselő-testületi ülésen születtek, így...

Maguknak térköveztek a mentősök

A kalocsai mentőszolgálat legénysége véglegesen csak tavaly költözhetett vissza a Kossuth utcai...

Nagyon sok turista jöhet Kalocsára

Asztrik alakjának rekonstrukciójával, kétezer négyzetméteres kiállítótérrel, már vendégek előtt is...

Új óvoda épülhet Kalocsa központjában?

Bár a legutóbbi kalocsai képviselő-testületi ülésen, amelyet múlt szerdán tartottak, éles kritika is...

Tömegével pályáznak a fiatal gazdák

A kalocsai régióban is népszerű a Fiatal Gazda Pályázat: 18-40 éves gazdálkodók számára hirdette meg...

A jubileumi tanév tervezett programjai a Liszt Ferenc AMI-ban

Az ötvenedik, jubileumi tanévben a hagyományos programok is ünnepi köntösbe öltöztek, mondta...

Kalocsa katonatörténete

A Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre emlékdolgozat megírására jelentetett meg pályázatot...

Díjakat adott át a népművészeti alapítvány

A Kalocsa Népművészetéért Alapítvány a paprikafesztivál rendezvényeihez kapcsolódva díjakat adott át...

Továbbléphet a huszonötödikbe!

Úgy érezzük, mintha egy meteor gyorsaságával száguldott volna végig városunkon a XXIV. Kék Madár...

Kalocsa, a katonaváros

Május 21-én, a Magyar Honvédelem Napján a Foktői út melletti Csilás parkban ünnepélyesen felavatták...

Leállt a kórházbővítés

Bizonyára Önnek is feltűnt, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kórházba integrálódott kalocsai Szent Kereszt...

Ezúttal a szennyvízhálózattal vannak bajok

Korábban lapunk hasábjain már olvashatott arról, hogy Kalocsa bizonyos tekintetben „időzített...

A találkozó állása: Kiskőrös – Kalocsa 1-1

Nem, kedves olvasóink, nem a sportrovat költözött lapunk 5. oldalára, ezúttal egy olyan baráti...

„Sosem voltunk ilyen közel a végéhez”

Néhány héttel ezelőtt olvashatott arról, hogy felgyorsultak a munkálatok a felújítás miatt 2011...

A Duna–Tisza köze, a Kalocsai Sárköz jeles néprajzkutatója – Bárth János 70 éves

Kecskeméten, a Cifrapalota dísztermében december 15-én köszöntötték kollégái, barátai, tanítványai a...

15 évet kapott a feleségét megkéselő kalocsai férfi

Első fokon 15 év fegyházra ítélte a Kecskeméti Törvényszék a 38 éves kalocsai férfit, aki 2012...

Ismét szakmai nap a gimnázium laboratóriumában

Május 13-án, délután nagy volt a sürgés-forgás a Szent István Gimnázium felújított...

Vizsgálják a Vajason történt olajszennyezést

Amint arról helyszíni szemle nyomán lapunk is beszámolt, a Sárköz és vízrendszerén, vagyis a...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás