Egy játszótéri hinta volt az útonálló

Sokba kerülnek az elszabadult „erőemberek”

2015.04.22 16:14    |    -sist-  

Kalocsa játszótereinek az állapota a város legfrekventáltabb helyén terülő Kubikus parkon kívül köztudottan hagy kívánnivalót maga után. Az eszközök karbantartása és cseréje sokba kerül, ami érthetővé teszi, hogy ezt apránként, lépésről lépésre lehet csak megejteni. Annál inkább bosszantó, hogy egyesek hobbiból szétverik a viszonylag elfogadható állapotban lévő darabokat is – ahogy történt ez néhány napja egy lakótelepi övezet parkjában.

Legutóbb a Széchenyi lakótelep egyik játszóterének a lánchintája volt útban egy helyi „erőem-bernek”, aki vélhetően módfelett elégedett volt magával, amikor egy áprilisi péntek estén szétrúgta annak fából készült tartóoszlopát. Persze, mondhatnánk, hogy biztosan csak túl jól sikerült csínytevésről van szó és mindenki volt fiatal – merthogy néhány méterre az Alkotás úti játszótértől kifordított buszmegálló-tábláról és út szélén hagyott olcsó borról, meg némi gyomortartalomról is jelent meg írás a helyi sajtóban. Akkor most tegye a szívére a kezét, aki úgy véli, hogy elhamarkodottan törünk pálcát a hobbi-rongáló felett, mondván „mindenki volt fiatal”! Kérjük, hogy idézze fel, mikor sikerült annyira berúgnia, hogy a sétálóutcában kelljen összehánynia magát, mikor esett neki egy játszótéri hintának, tört össze köztéri padot, vagy ütött ki utcanév jelző táblát… puszta kedvtelésből? Merthogy ezek a jelenségek relatíve mindennaposak Kalocsán, pontosabban péntektől vasárnapig szemmel láthatóan megszaporodnak.

Kalocsai Néplap

Már csak bízni lehet abban, hogy előbb-utóbb kivágják annyira a biztosítékot az „erőemberek”, hogy egy jó szögbe állított térfigyelő kamera szembesíti őket az általuk okozott kárral, és annak következményével! Addig ugyanis marad a fejcsóválás, a játszótérre készülő szülők értetlen tekintete, hiszen
„tegnap még volt hinta”, na meg a sok-sok ablakon kidobott adóforint, amelyet akár új játékokra, vagy a meglévők karbantartá-sára is költhetett volna a város, a széttörtek megjavítása helyett.

– Lakossági bejelentésre mentünk ki az Alkotás útjára, ahol a bejelentő elmondása szerint szétrúgták a lánchintát. A helyszínen szembesültünk azzal, hogy a szóban forgó eszköz mellett két ottani padot is széttörtek, úgyhogy amint elkészül a hinta és vissza tudjuk vinni a helyére, javítjuk a padokat is – mutatta be a legutóbbi esetet Korsós Csaba városgazda, hozzátéve, hogy talán ezen a héten már használhatják az eszközt a gyerekek. Mivel lakótelepi övezetről beszélünk, az a lánchinta, a mellette lévő mérleghinta, a rugós hintaló, homokozó és a csúszdás mászóka alkotta szabadidős mini-park közkedvelt közösségi tere a környékben élő kisgyermekeknek és szüleiknek, napközben pedig előfordul, hogy óvodáscsoportok is feltűnnek az említett téren. Ilyenkor 10-20 gyermek osztozik a felsorolt öt (pontosabban most, hála az „erőembernek”, csak négy) játékon. Summa summarum, a helyzet köztéri rongálások tekintetében elszomorító, ezt kár is ragozni.

Kalocsai Néplap

Viszont, ha már kellőképpen kifüstölögtük magunkat (a cikk írója személy szerint nem, ő még oldalakon keresztül tudná ezt folytatni), szeretnénk zárszóképpen jó hírről is beszámolni. Korsós Csaba ugyanis elmondta, hogy az utóbbi hetekben elkezdődött a város játszótereinek szemlézése. Ez azt jelenti, hogy heti bejárásokat tartanak Kalocsa játszóterein és ahol azt tapasztalják, hogy a játékok megrongálódtak, esetleg balesetveszélyesek vagy rájuk férne egy kis
„ráncfelvarrás”, folyamatosan szállítják be azokat a Parkgondozó Kft. telephelyére. Itt megjavítják őket, majd visszakerülnek az eredeti helyükre – zárta gondolatait a városgazda, csendesen megjegyezve, hogy az Alkotás úti esethez hasonló bejelentéseket rendszeresen és sokat kapnak, de a lomtalanítás során tapasztaltakról is tudna mesélni, ami egy külön történet… mint tudjuk, Kalocsán ez utóbbi amúgy sem egyszerű. Erről majd máskor!


Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás