Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

2019.01.09 13:19   

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd decemberben több alkalommal is újabb és újabb villamosenergia-fogyasztási csúcsot regisztrált a MAVIR. A legmagasabb értéket, 6869 MW-ot december 19-én érte el a hazai áramigény.

A tél első hónapja újabb áramfogyasztási csúcsokat hozott Magyarországon. December 6-án, majd december 14-én és 19-én is megdőltek a korábbi rekordok a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. adatbázisa szerint. A rendszerirányítónál 1955 óta állnak rendelkezésre adatok arra vonatkozóan, mikor mennyi villamos energiát használ az ország.

 

Egy átlagos téli hétköznapon 125 000-140 000 MWh közötti országos bruttó teljes napi villamosenergia-felhasználással lehet számolni az időjárástól függően. A napi bruttó csúcsidei rendszerterhelés hétköznapokon 6000-6600 MW között változik. Az ünnepi időszakban jellemzően jóval kisebb az ország áramfelhasználása, hiszen december közepétől gyakorlatilag nem üzemel már a legtöbb gyár és üzem, szabadságot vesznek ki az emberek, a hivatalok, iskolák téli szünetet tartanak, ilyenkor jóval kisebb a rendszerterhelés értéke is (4500-5500 MW).

 

 

Bp_night_480

 

 

Így volt ez 2018-ban is. Az ünnep előtt viszont több rekordot is regisztrált a MAVIR, először december 6-án (6843 MW), majd december 14-én (6854 MW) dőlt meg a korábbi csúcs. 2018. december 19-én pedig 6869 MW volt a rendszerterhelés, ami a valaha mért legmagasabb érték. A MAVIR Zrt. azt is közölte, hogy mindig, így kedvezőtlenebb időjárási körülmények között is biztosítja az előírás szerinti mennyiségű tartalékot, az ellátásbiztonság szintje az előírt hazai és nemzetközi normáknak megfelelő. A tavalyi év rekordját hozó napon, azaz december 19-én 1991 MW-nyi áram importból származott, ami a hazai igények hozzávetőleg egy harmadát, 28,99%-át elégítette ki, ehhez hasonló arányt (28,08%) biztosított a Paksi Atomerőmű négy blokkja. A további áramszükségletet egyéb – gáz, szén és megújuló forrást használó – erőművek szolgálták ki.

 

– Az, hogy a Paksi Atomerőmű egymagában az igények egyharmadát kiszolgálta a tavalyi áramfogyasztási csúcs idején is, jelzi, hogy az atomenergiának döntő szerepe van az ország villamosenergia-ellátásában – emelte ki a Paks II. Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója. Mittler István rámutatott, az ellátásbiztonság fenntartása érdekében szükség van a nukleáris kapacitás hosszú távú fennmaradására, azaz a tervezett két atomerőművi blokk megépítésére. Ez szolgálja a klímavédelmi célkitűzéseink teljesítését is. Hozzátette: a nukleáris energiatermelés hazánk számára a leggazdaságosabb energiatermelés jelenleg és a belátható jövőben is.

 

Az új atomerőmű nemcsak a biztonságos energiaellátás garanciája, hanem a tisztább környezeté is – vázolta Mittler István. Hozzáfűzte: A két új blokk évente mintegy 19 milliárd kilowattóra villamos energiát fog termelni károsanyag-kibocsátás nélkül. Ha nem épülne Paks II., akkor a jelenleg üzemelő négy blokk leállítása után fosszilis energiahordozó használatára kellene áttérni, ami hozzávetőleg 17 millió tonnával (36%-kal) növelné meg Magyarország szén-dioxid-kibocsátását.

(X)


Kalocsai hírek

Tornász hétvége Budapesten

Sűrű hétvégéje volt a kalocsai tornász lányoknak. Május 11-én szombaton és 12-én vasárnap 3...

Nagycsaláddal Kínába

Gondolom, Soponyai Vivien neve sok kalocsainak cseng ismerősen. Bár elkerült a városunkból, azért a...

A X. Szabó János fogathajtó emlékversenyt rendezték meg Szakmáron.

 A program gyökerei 2005-ig nyúlnak vissza, mikor is a nagy lovas hírében álló Szabó János...

Kubatov szerint nőtt a választás tétje

Nagy érdeklődés kísérte Kubatov Gábor fideszes honatya, pártalelnök múlt szerda esti előadását, a...

Békés lakossági fórum

A Mindenki Magyarországa mozgalom céljait támogató Békés Kalocsáért Egyesület meghívta Márki-Zay...

Sajtótájékoztató Márky - Zay Péterrel

A Mindenki Magyarországa Mozgalom által országszerte kezdeményezett cselekvő egységek, úgynevezett...

EMIKA 2019: vezetőváltás és duplasiker

A GyártásTrend Magazint is kiadó PPH Media által kiírt „ÉV GYÁRA 2018” versenyen két...

Beköszöntött a látványos, építő munkák időszaka

Szemmel láthatóan felpörögtek az események az utóbbi hetekben a kalocsai Szentháromság tér háza...

Továbbra is aktív tavasz a futóknál

Az elmúlt hét eseményeiből már kiderült, hogy a Kalocsai Földön Futók Szakosztály tagjai az aktív...

Indul a Paks II. Akadémia

Paks II. Akadémia néven képzési együttműködés jön létre az új atomerőművi blokkok kivitelezéséért...

Ballagások hétvégéje

Mintha nem lenne elég izgulni valója ballagás előtt iskolának, diáknak és családnak, az időjárás...

Hangos bibliai szemelvényt olvasott fel Bábel érsek

Az elmúlt héten Kalocsán járt a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány igazgatója, dr....

Filvig Géza: szeretnék minden kalocsainak jó polgármestere lenni!

Az Érsekkertben tartott városi majális házasságkötő-pavilonhoz vezető fősétányán az EMIKA...

Nagy Bandó András könyvekről és közéletről

Az író-humorista az Érsekkert civil szervezeteknek fenntartott sétányán, a Békés Kalocsáért...

Dobogóra táncolták magukat gimnazistáink Pápán

Néhány hete számoltunk be arról, hogy a Kalocsai Szent István Gimnázium „Clap and Dance”...

A régió is szerephez jut a Paks II. projektben

A régió kis- és középvállalkozásainak reális esélye van arra, hogy szerepet vállaljanak a Paks II....

Olimpikonjaink az első tízben

Április 13-14-én Budapesten rendezték a tanév legrangosabb versenyét torna sportág ,,B”...

Önbizalom erősítő győzelem a rangadón

A Kalocsa – Kecel találkozóra mindenkor rányomható volt a rangadó pecsétje. Ez idén...

Nyolcvan táncos járta a kalocsait

Április 13-án Veresegyházán rendezték meg az ország hagyományőrző együtteseit összefogó Muharay...

Ifjú zongoristák sikere

Néhány hete adtunk hírt arról, hogy a Kalocsai Liszt Ferenc AMI zongorista növendékei egy házi és...

Kalocsai mesterszakácsokat díjaztak

Debrecenben tartotta meg az ötvenéves jubileumát ünneplő Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség az...

Prokop Péterről

Prokop Péter katolikus pap, festőművész, író születésének 100. évfordulója tiszteletére, Tuzsérról...

Adománygyűjtés a Szent Angéla Otthonnak

Idén is a Tomori Pál Városi Könyvtár munkatársai segítenek abban, hogy a nagyváradi Szent Angéla...

Ajánlattétel érkezett a repülőtérre

A 2019. április 25-i képviselő testületi ülésen a polgármester a polgármester bejelentése váltotta...

Anyák napja

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző...

Gyerekekre és a menhelyre költi jutalmát Körmendy doktor

Az április 11-én Budapesten megrendezett, zártkörű díjátadón vált hivatalosan is Szent-Györgyi...

Mesefal a gyermekkönyvtárban

Eddig is friss színek: játékok és kedves, meghitt sarkok várták a legkisebbeket a Tomori Pál Városi...

Eperföldi sikerek Baján

  A bajai Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma immár több mint 10 éve rendezi meg a körzeti...

Végre van, erre nem kell!

A cím arra a jelenségre vonatkozik, amelyre bánatos háziorvosok hívták fel a figyelmemet: végre...

Húsvét az újjászületés ünnepe

Húsvétban nemcsak Jézus Krisztus feltámadását, hanem a keresztény ember lelki újjászületését is...

Építési engedélyt kapott a Kalocsa-Paks Duna híd

Hogyan tovább Kalocsa-Paks Duna-híd, az engedélyes terv kiadása után? Közösségi oldalán tette fel a...

Séta kékben az autizmussal élőkért

A Kalocsai Nebuló EGYMI második alkalommal hirdette meg az Autisták Országos Szövetsége által...

Fórum a fejlődés jegyében

Nagy sikerrel zárult a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezésében megvalósuló Polgármesteri...

Szent-Györgyi Albert-díjas lesz Körmendy doktor

2017-ben osztották ki először a Szent-Györgyi Albertről elnevezett, kiemelkedő gyógyítói munkát...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás