Tények az atomenergiáról – házhoz szállítva

2019.07.02 08:27   

Az atomenergia szerepének és a Paks II. projekt szükségességének objektív megítélését segítik azok az információk, amelyek a Paks II. tájékoztató kamionban érhetők el. Az interaktív kiállítás idén nyáron is felkeresi a több ezer vendéget vonzó hazai fesztiválokat.

Atomenergia nélkül nem teljesíthetők a klímacélok, hiszen az atomenergia az egyetlen, ami kiszámítható módon nagy mennyiségben képes villamos áram-termelésre anélkül, hogy a kibocsátott szén-dioxiddal terhelné a környezetet. Mindazok, akiknek erről nincs elegendő információjuk, jövőjükért aggódva könnyen hiszik el a valóságtól teljesen elrugaszkodott atomenergia-ellenes állításokat – fogalmazott a Paks II. Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója, Mittler István hangsúlyozva, hogy vannak, akik nincsenek tisztában azzal, hogy a megújuló energiaforrások – például a nap és a szél – mellett a nukleáris energia is klímabarát, biztonságos technológia. - Azért, hogy minél többen jussanak véleményüket, döntéseiket megalapozó objektív információhoz, a Paksi Atomerőmű új blokkjainak létesítésére vonatkozó parlamenti döntés után útjára indítottunk egy mozgó kiállítást – tette hozzá Mittler István. A tájékoztató kamion 2009 októbere óta járja az országot, s viszi házhoz az információkat nemcsak az atomerőmű jelenlegi négy blokkjának pótlását célzó beruházásról, hanem a hazai áramtermelés felét adó Paksi Atomerőműről és általában az atomenergiáról.

1_450

Paks II. interaktív kamionja a VOLT Fesztiválon, Sopronban. Fotó: Paks II. Zrt.

A Paks II. interaktív mozgó kiállítás évről-évre járja az országot, felkeresi az ötezer lélekszámúnál nagyobb településeket, ahol egyéni látogatókat és szervezett csoportokat is fogad. Nyaranta – ezt a fajta országjárást megszakítva – különböző fesztiválokat, köztük több népszerű zenei fesztivált keres fel. – Ezeken a fesztiválokon több ezer ember fordul meg, többségében fiatalok, fiatal felnőttek. Azért tartjuk fontosnak, hogy ezekre a rendezvényekre is ellátogasson a jármű, mert szeretnénk lehetőséget biztosítani a fiataloknak arra, hogy választ kapjanak kérdéseikre, hiszen ők a jövő döntéshozói. Fontos, hogy ezeket a döntéseket tények – nem pedig csúsztatások – alapján hozzák meg. Nem beszélve arról, hogy az új atomerőmű, tekintve, hogy a blokkok tervezett üzemideje 60 év, az ő és gyerekeik számára biztosítja majd az ellátásbiztonságot, az olcsó áramot – fejtette ki Mittler István. A Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója hozzátette: Magyarország természetföldrajzi adottságai miatt nincs más lehetőség arra, hogy klímabarát, gazdaságos forrásból elégítsék ki a fogyasztók igényeit miközben az áramigény folyamatosan nő és sorra dőlnek meg a villamosenergia-fogyasztási rekordok.

A Paks II. kamion ennek szellemében idén is elkezdte fesztiválkörútját. Elsőként a soproni VOLT látogatói találkozhattak az atomenergiát és a Paks II. projektet bemutató guruló kiállítással. A kamion felkeresi a Balaton Soundot Zamárdiban, az EFOTT-ot Velencén, a Campus Fesztivált Debrecenben, ellátogat a mezőtúri East Festre, a Sziget Fesztiválra, a Debreceni Virágkarneválra és a Szegedi Ifjúsági Napokra.

Mittler István kiemelte: tekintettel arra, hogy a fesztiválokon sok külföldi fordul meg, idéntől már angol nyelven is elérhetőek az információk. Bővült az interaktív információszerzési források sora is, a legkisebbeket például új, a kamion tematikájába illeszkedő fejlesztő játékok várják.

(X)



Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás