Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek megbízásából tartott vallási vonatkozású előadást dr. Bárth János néprajzkutató, az Astriceum múzeum igazgatója a Katona István házban november 17-én.

Talán nem annyira közismert, hogy Bárth János az erdélyi és Duna-Tisza közi településnéprajzi kutatásai mellett a vallási néprajz kutatása területén is jelentős munkássággal bír, számos tanulmánya, könyve foglalkozik a vallásos népélettel és az egyházi szervezettel. Nagyon jelentősek e témakörben Erdélyen folytatott kutatásai és publikációi.

A történeti néprajz módszerével dolgozó kutató előadásában elmondta, hogy az elmúlt években a magyarországi katolikus alsópapság jövedelmi viszonyait kezdte el föltárni. Másként fogalmazva arra keres választ a tudós, hogy miként tartották a falvak és a mezővárosok papjukat a 18-19. században. Ebben az időszakban ugyanis a paptartás költsége a falvak, mezővárosok népét terhelte, méghozzá nagyon sokrétűen, néha több évszázadra visszamenő hagyományok szerint. Érdekes, hogy jelentős eltérések voltak Magyarországon belül is a paptartás mikéntjében.

Bárth János a Kalocsa-Bácsi Érsekség falvait vizsgálta meg a paptartás szempontjából. (Ez a terület a mai Kalocsai Érsekség területével majdnem azonos, ettől azonban nagyobb, mivel több település a mai Szerbiába nyúlik át.) A kutatáshoz való anyagot Bárth János már több évtizede elkezdte gyűjteni és feldolgozni, azonban csak a legutóbbi időben, nyugdíjba vonulása után tudott a témával ismét jobban foglalkozni. A paptartás forrásait azok a szerződések és levelezések adják, amelyek főleg a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltárban találhatók az egyes települések iratai között. Ilyen szerződések és levelek főleg akkor keletkeztek, amikor az egyes települések papot kértek az érsektől, vagy pedig papcserék történtek. A paptartást több adónem, illetve járadék alkotta, ezeket a kutató egyenként magyarázta el a hallgatóságnak. Ilyen adó volt a lektikálé (lecticale) vagy párbér, amit házaspáronként szedtek, a deputátum vagy élelembér, amit a város vagy falu gyűjtött be a lakóktól, a stóla, amit családoknak végzett szolgálatért (pl. keresztelő, asszonyavatás, temetés) kapott a pap, a javadalmi föld, amit általában a földesúr adott és az úgynevezett szedecima (magyarul tizenhatod), ami a püspöknek fizetendő tized meghatározott része volt.

A paptartás rendje az évszázadok alatt sokat változott és a 20. századra a terménybeli, természetbeni (pl. gabona, tűzifa stb.) szolgáltatásokat a pénzbeli fizetség váltotta föl. Bárth János előadása végén beszélt a kutatás nehézségeiről, illetve szokása szerint néhány kultúrtörténeti érdekességet is megosztott a hallgatósággal.