Az elmúlt napok ránk kacsintgató indiánnyara egy hete még csak vágyálom volt, amikor a hűvös hétfőt egy néhány óra alatt a városra szakadó zápor búcsúztatta. Bár az esőzés nem tartott sokáig, másnap a lehullott égi áldás javát fel is szárította a szél az utcán… ahová viszont nem tudott befújni, az a Kalocsai Kortárs Művészklub pinceszobája – ugyanis oda is jócskán jutott az égi áldásból. Az élet iróniája, hogy nem sokkal azután kellett vizet „vödrözni” a helyi kulturális élet egyik meghatározó helyszínévé vált helyiségből, hogy regisztrálták annak ezredik látogatóját.

A történtek másnapján készítettünk villáminterjút Kiss István rajztanárral a helyszínen, amely akkor még javában száradófélben volt. Csillogó padló árulkodott róla, hogy soron kívül is fel lett mosva néhány órával korábban, valamint csúcsra járatott ventilátor és elektromos fűtőtest igyekezett kiűzni a klubban lévő több mint száz képző- és fotóművészeti alkotás állagát veszélyeztető párát.

– Mi történt itt pontosan?

– A nagy eső másnapján Tihanyi Tibor gondnok úrral nyitottuk a klub ajtaját, ahová belépve arra lettünk figyelmesek, hogy a helyiség egyik felében öt centiméteres víz állt, ami a szomszédos pincéből folyhatott át. Vödrökkel estünk neki, hogy eltüntessük a vizet, majd dr. Angeli Gabriella képviselőtől kértünk segítséget, akinek a közbenjárásával meg is jelent két szakember, hogy felmérje, honnan került ide ez a rengeteg víz.

– Volt már hasonló esetre példa?

– Egyszer igen, de ott a terem egyik sarkában lévő vezetékkel volt gond. Azt megjavították és azóta ott minden rendben van, itt a köves részen nehezebben szívódik fel a víz. Azért is van minden nyitva és jár a ventilátor, hogy a pára mielőbb kimenjen, hiszen az sem a fotóknak, sem a festményeknek, sem semmilyen alkotásnak nem használ.

– A befolyt víz károsított bármit is?

– Szerencsére nem.

– Mit tudtok tenni, ha ez az eset máskor is megismétlődik, és nem tudjátok kivédeni?

– Véleményem szerint ezt most ki tudjuk szárítani, feltéve, hogy nem lesznek néhány napig komolyabb esőzések és persze, hogy nem folyik be újra a víz. Ellenkező esetben több klubtársunk kapcsán felmerült, hogy a felújított zsinagóga épülete ott áll üresen, ami elhelyezkedés és adottságok szempontjából is ideális lenne a számunkra, arról nem beszélve, hogy elfogyott a hely. Sem a falakon, sem a földön nincsen már szabad hely több alkotásnak. Ettől függetlenül mi nagyon szeretünk itt lenni, hálásak vagyunk a helyért, és nem mennénk sehová, csak ha megoldhatatlannak tűnő problémával kerülnénk szembe.

– Mondjuk az szép teljesítmény, hogy a klub másfél évvel ezelőtti megnyitása óta nem csak a falakat töltöttétek meg tartalommal, de bejáratott programhelyszínné és közösségi térré is vált ez a barátságos „pinceszoba”!

– Éppen a negyvenkettedik előadásunk alkalmával sikerült az ezredik látogatót köszöntenünk itt lent. Megragadnám az alkalmat, hogy ezúton hívjam fel a kedves olvasó figyelmét arra, hogy minden pénteken tartunk valamilyen rendezvényt, előadást, bemutatkozást.

– Az tény, hogy ennek a helyiségnek van egy semmivel össze nem hasonlítható hangulata… át tudnátok ezt ültetni a zsinagógába?

– Ha nem lehetne megoldani a kiszárítását, csakis akkor jönne szóba a költözés. Egyébként mindenki ezt mondja, aki megfordult már nálunk, akár helyből, akár messzebbről érkezett. Nagyon jó helyen vagyunk, belaktuk ezt a klubot itt a város központjában. Olyan ez, mint az embernek az otthona, ahol szeret lenni és nem szívesen költözik máshová szükségből.