A magas színvonalú helyismereti munkát díjazták

Romsics Imre a szülőföld szolgálatában

2018.09.11 19:23    |    STVN  

Július elején rendezte meg Győrött a Honismereti Szövetség negyvenhatodik egyhetes seregszemléjét, az éves Honismereti Akadémiát. A programnak, amelyen Áder János köztársasági elnök is közreműködött, kiemelt pillanata volt a szövetség által adományozott elismerések és díjak átadása, amelyek sorában a legrangosabb, Bél Mátyás polihisztor nevét viselőt hárman vehették át, köztük Romsics Imrével, a kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatójával.

belmatyas3_250– Két-három ilyen díjat adnak át évente, az idén három talált gazdára – mondja a kitüntetett, amikor az őt ért elismerés felől érdeklődtünk. – Az, hogy a jutalmazottak között lehetek, minden bizonnyal jórészt a tudományos kutatásaimnak köszönhető, hiszen tizenhárom önálló kötetem és több mint kétszáz publikációm jelent meg. Anno a mozgalomban is sokat tevékenykedtem, ami szintén az okok között lehet – folytatja. – A rendszerváltás előtt én hoztam létre a Bács-Kiskun megyei Honismereti Egyesületet. A mozgalom maga az ’50-es, ’60-as években indult, de akkoriban még a Hazafias Népfront társadalmi szervezeten belül működött. Amikor elkezdtek a civil szervezetek megalakulni, megszerveztem a megyei egyesületet, amelyet civil egységként, komoly pénzügyi háttérrel adtam át az utódomnak – tekint vissza régre nyúló kapcsolatának gyökereire a múzeumigazgató. – Egyúttal alapító tagja voltam az országos Honismereti Szövetségnek is, amelyben hét évig dolgoztam. 1997-ben viszont lemondtam erről a tisztségemről. Ekkortájt neveztek ki a kalocsai múzeum igazgatójának, megnősültem, építkeztem, gyermekeim születtek, magyarán egy mozgalmas szakaszba ért az életem. Az is a megyei szervezet vezetésének átengedése mellett szólt, hogy beláttam, hogy egy ekkora egységet Kecskemétről lehet irányítani, Kalocsáról nem. Gondolom, ezek együttesen vezettek ahhoz, hogy jelöltek a díjra, és akkor még nem beszéltem a múzeumban folyó munkáról, amely rengeteg ponton kapcsolható a honismereti mozgalomhoz, a múzeumpedagógiai foglalkozásoktól a kulturális és kutatómunkáig.

belmatyas2_300Magához, az adományozó szervezethez és annak törekvéseihez is ezer szállal kapcsolódott tehát élete munkájával Romsics Imre. Mint kérdésünkre kifejtette, nem is tudna egy-egy mérföldkövet, vagy fontosabb momentumot kiemelni szakmai pályafutásából, amelyek a rangos elismeréshez segíthették. Úgy véli, egész életében a szövetség által fontosnak vélt értékek szem előtt tartása jellemezte és jellemzi ma is tevékenységét.

– Létrehoztam a dunaszentbenedeki és a homokmégyi tájházakat. Ezek már önmagában elegek lennének ahhoz, erre a díjra jelöljenek, de hasonló munka a múzeumszervezés is. A honismereti mozgalmak legnagyobb feladata a helyi értékek és hagyományok megőrzése a helyi közösség által. Ahol van ilyen célt szolgáló múzeum, vagy tájház, ott szerencsések a települések, de a túlnyomó részükön nincsen. Kalocsa környékén is sokan vannak, akik ezt az értékmentő munkát egy személyben viszik a hátukon. Gondoljunk csak Bátyán Fehér Zoltánra, Foktőn Kuczy Károlyra, Besenczi Sándorra Ordason, Nagy Endrére Fajszon, vagy Schön Máriára Hajóson. Minden közösség érték egy nemzet számára, de ha ezeket az értékeket nem gyűjtjük össze, félő, hogy idővel elfelejtődnek, kikopnak – tér rá az értékmentő misszió jelentőségére Romsics, aki életműdíjként is tekint kitüntetésére.

– Harminc éve már annak, hogy a múzeum alkalmazottja vagyok. A mozgalomban még régebb óta veszek részt, és az idén kezdtem meg a 26. évemet igazgatóként. Köszönni kell a sorsnak, hogy van, ahol az ezzel járó munkát észreveszik, az pedig egy áldás, ha ezt jutalmazásra érdemesnek gondolják – így az intézményvezető-néprajzkutató, aki kérdésünkre azt is elárulta, hogy ha hatáskörében állnak ajánlani jelölteket a Bél Mátyás-díjra a környékből, akkor a korábban említett Schön Máriát, vagy Fehér Zoltán terjesztené fel.

belmatyas1_300De mit jelent a honismeret, és mit kellene, hogy jelentsen a felnövekvő generáció számára?

– Ha egy szóval lehet fogalmazni, akkor a szülőföldet, a haza szeretetét. A mai, kinyílt világban jellemzően nem kötődnek olyan erősen a fiatalok ahhoz a földhöz, ahol felnőttek, mint mi anno. A szülőföld szeretet feltételezi a szülőföld ismeretét is. A mi gyerekkorunkban még csatangoltunk nyaranta a faluban, és egy hét-nyolc éves gyereknek azért el lehet képzelni, mennyire nagy és izgalmas feladat volt biciklin, földesúton nekiindulni az ismeretlennek a saját faluból a másik határáig, hogy felfedezzük, mi van tőlünk hét-nyolc kilométerre. Egyébként a mai napig, ha egy idősebb, világot látott embert kérdeznek az életéről, az első, ami szóba kerül az a szülőföldje, és ez nem véletlen! Ez tehát a honismereti mozgalomnak is a fő feladata, hogy a szülőfalut, a szülőföld szépségeit mutassa meg a helyi közösségnek – fogalmaz Romsics Imre, akinek ezúton gratulálunk az őt ért elismeréshez.


A Bél Mátyás-díj névadójáról

Bél Mátyás (1684–1749) magyar-szlovák származású evangélikus lelkész, történelem- és földrajztudós, író, a XVIII. századi magyar tudomány kiemelkedő alakja, a korra jellemző polihisztor iskolának egyik legkiemelkedőbb képviselője. Foglalkozott nyelvészettel, történelemmel, földrajzzal és mezőgazdasággal. Leghíresebb munkája az öt kötetben megjelent „Az új Magyarország történeti-földrajzi ismertetése”. Már száz évvel Széchenyi István felajánlása előtt felvetette egy tudós társaság alapításának gondolatát – olvasható a szabad netes enciklopédián.


Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás