Még nem a víz az úr

Fel-felbukkannak belvizes foltok

2018.03.24 20:55    |    -s-n  

Február végén, március elején még villantott egy nagyot a tél, hogy aztán a néhány nap alatt ránk szakadt hótakarót a múlt héten egyik napról a másikra tocsogós latyakká, majd vízzé változtassák a tizenfokok. Ekkor, ahogy az év e szakaszában lenni szokott, a mélyebben fekvő földterületeken több helyen felbukkant a belvíz. Azonban, mint megtudtuk, korai még vészjósló következtetésekbe bocsátkozni.

– Korai nyilatkozni a belvízzel károsodott területek nagyságát illetően. Hitelen kezdett olvadni a korábban leesett hó és a mélyebb területen megjelent a belvíz. Mivel az alsóbb talajrétegek is fagyottak voltak, ez is lassította a víz elszivárgását. Ugyanakkor a kisebb mértékben elöltött területeken már egy-két napsütésesebb és szelesebb nap után látható volt, hogy elkezdett visszaszorulni a víz – magyarázza a jelenséget Nagy Attila kalocsai főfalugazdász. – Az elöntések mértéke azért sem mérhető fel jelenleg, mert a sok csapadék miatt a földutak sem járhatók, arról nem beszélve, hogy egyes területeken, ahová a gazdák traktorokkal kimentek szemlézni, annyira mély barázdákat vájtak a talajba, amin kisebb személyautóval lehetetlen közlekedni.

belviz_450
 

Amellett, hogy a gazdák bejelenthetik kárukat az agrár kárnyehítési rendszerbe, amint biztonsággal járhatóvá válnak az utak, a szakemberek is kezdik a szemlét. Addig is fontos szem előtt tartani, hogy belvíz szempontjából a káresemény bekövetkezésének az az időpont számít, amikor az adott területen termesztett növénykultúrán első alkalommal látszik a várhatóan harminc százalékot meghaladó, belvíz miatti károsodás.

– Ezt a károsodást az agrár kárenyhítési rendszerbe kell felvezetni. Ha a területalapú támogatás felülete megnyílik, akkor ott be lehet majd áprilisban jelenteni a káreseményeket a százalékokkal egyetemben. Azoknak is javasolnám, hogy várják meg ezen időpontot, akiknek másmilyen káreseménye keletkezett, gondolok itt például szőlőelfagyásra. Ettől függetlenül, ha bárki szeretné ezt a lépést most megtenni, módja van rá, de később korrigálni kell majd az adatokat – int a szakember.

Belvíz-ügyben korai vészharangot kongatni, mondja Nagy Attila, egyértelműsítve, hogy elsősorban az őszi vetéseket károsíthatja a víz. Hogy ez mekkora veszteséget jelent a gazdák számára, az idővel fog eldőlni.

– Kalocsa környékén elsősorban a kiskőrösi út mentén találhatóak mélyebb, belvizes területek. A negyvenszállás felőli oldalon, főleg sávokban látható, ahol anno 100-150 éve csatorna volt, bár ez mára elművelt, a víz ilyenkor visszaveszi azt a sávot. Dunapataj felé is vannak területek, ahol nagymennyiségben feltűnik a belvíz Bakodpuszta környékén, a volt állami gazdaság területén vannak nagyobb vizes területek, de az út mentén is előfordulnak – foglalta össze Nagy Attila, jellemzően mely területen küzdenek a gazdák a vízzel a körzetben.



Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás