Kalocsaiak Trójában: egy hívással kezdődött

Bokrétás néptáncosok ókori harci díszben

2018.09.22 20:37    |    -sist-  

Augusztus 17-én a vártnál is különlegesebb előadással tért vissza Kalocsára a Nemzeti Lovas Színház. Pintér „Tenya” Tibor és társulata a tavalyi „Honfoglalás” után ezúttal a „Trója” musicalt hozta lóháton az Érsekkerti szabadtéri színpadra. A fenséges állatokkal, szép jelmezekkel és fülbemászó dallamokkal tarkított előadást váratlan meglepetéssel tették igazán „kalocsaivá” a szervezők – a színpadról ugyanis a helyi Bokréta Népművészeti Egyesület különböző csapataiban táncoló fiatalok néztek vissza a közönségre, ókori harci díszben.

Az egész egy telefonhívással kezdődött, néhány nappal a kalocsai bemutató előtt – idézte fel kérdésünkre a Bokréta egyesületvezetője, Illésné Koszta Krisztina néptánctanár, aki férjével, Illés Zoltánnal segédkezett a srácoknak a koreográfiák betanulásában.

Dusnoki Szabolcsnak, Farkas Bencének, Fekete Marcellnek, Fekete Kristófnak, Lakatos Bence Gábornak, Nagy Ádámnak, Szentesi Dánielnek és Varga Tamásnak ugyanis – mint kiderült – körülbelül ismernie kellett az összes lépést, mire a pénteki előadásra, illetve az azt megelőző főpróbára sor került, de ne vágjuk a dolgok elébe! Szóval jött egy telefon…

troja1_450
 

– Kedden estefelé csengett a telefonom, és a Nemzeti Lovas Színház szervezője hívott, mondván, szeretné a segítségemet kérni abban, hogy néhány táncosunk közreműködjön a pénteki produkcióban. Kiderült, hogy a vártnál kevesebb statisztájuk van, ezért szükségük lenne néhány fiatal fiúra, akik péntekig meg tudnák tanulni a szerepeket. Mivel nyári szünet van, nem tudtam semmit ígérni, csak annyit, hogy másnap megpróbálom körbetelefonálni a táncosainkat, megkérdezni, hogy ki van itthon és kinek lenne ehhez kedve, aztán visszaszólok – meséli az előzményeket a tanárnő.

troja2_450
 

Ígérete szerint elkezdett szervezkedni, közben újra csengett a telefon, amikor is Vincze Levente koreográfus hívta, mondván, egy korábbi közös munka nyomán ők ismerik egymást, hiszen anno szerepelt egy műsorban, amit az Illés házaspár tanított egy kecskeméti csoportnak. Ő is ráerősített a szervezői megkeresésre, mondván, nagyon kellenének az „ifjú kalocsai titánok” a színpadi csatatérre.

troja3_450
 

– Szerda estére állt össze az a nyolcfős csapat, akik örömmel vállalták a dolgot. Eddigre Levente küldött egy kardozós-harcos jelenetről videót, amit kértek, hogy péntekre tanuljunk meg a fiúkkal, illetve jelezte, hogy lesz még egy sirtaki tánc, amit ugyancsak át kellene vennünk a pénteki próbáig. Ez megtörtént, a fiúk péntek délre mentek a színpadhoz, ahol negyed háromig próbáltak, aztán megjött Pintér Tibor, aki az egésznek a mozgatórugója, és vele folytatódtak az esti előadásig a próbák – meséli a büszke tanárnő, aki férjével maga is ott maradt a bemutatón, elégedetten konstatálva, hogy a játék során nyoma sem volt annak, hogy „fiaik” lényegében azon a napon véglegesítették a színpadi teendőket.

– Nagyon elégedettek voltak a fiúkkal, és Tenya többször megköszönte a részvételüket. Búcsúzóul annyit mondott nekem, hogy szerinte nem ez volt az utolsó közös munkánk – nevet fel Kriszta, hozzátéve, hogy nem tudja elképzelni, mi lehet a következő közös projektjük, de az elismerés határozottan jólesett nekik, a fiúknak pedig nagy élmény volt a sokszáz néző előtt egy ilyen színvonalas produkcióban szerepelni.



Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás