India, egy kalocsai egyetemista szemével

2017.06.05 13:08    |    K.S.  

Igazi kuriózumnak lehettek szem- és fültanúi április 27-én, 17 órától a kamarateremben gyülekező érdeklődők. Bolvári Bence, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója „7 hónap Indiában” címmel tartott élménybeszámolót a Közösen Kalocsáért Helyi Akció Csoport (HACS) szervezésében. Az előadót dr. Ma-góné Tóth Gyöngyi, a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár igazgatója köszöntötte, majd egy új világ tárult fel a kamaraterem közönsége előtt.

Bolvári Bence már gimnazistaként négy hónapot töltött Londonban, ahol angol nyelvtudását kamatoztathatta, s gimnázium után, a nyári szünetben az USA-ban dolgozott. Később Kirgizisztánban találkozott magyarokkal a Nomád Világjátékok kapcsán. Indiában 2016 szeptemberétől 2017 márciusáig tartozódott, és az ott szerzett élményeit, tapasztalatait osztotta meg a publikummal.

India területe 35-szöröse Magyarországénak, lakossága 135-szöröse, ebből kifolyólag nagy a népsűrűség, ami leszűkíti a zónatávolságokat. Eredeti terve Mumbai volt, végül Delhiben telepedett le. Alapvetően három, ott megismert fiatalemberrel lakott együtt, de mint megjegyezte, ez a szám olykor bővült. India ugyanis rendkívül vendégszerető, tőlük telhetően mindent megadnak a vendégnek, legyen az szállás vagy étel. Ez utóbbit sértés visszautasítani, ami az eltérő gasztronómiai szokások miatt egyébként is kihívás. Bolvári Bence így jutott el például indiai lakodalomba, ahová az utcán megismert fiúk invitálták, és ahol a házigazda is köszönetét fejezte ki, hogy a magyar fiú megtisztelte őket a jelenlétével. Köztudottan náluk a tehén szent állat, így nemhogy enni, de rádudálni sem ajánlatos. Rendkívül vallásosak, még a kasztrendszer is érezhető, jelentős eltéréssel az alsó és a felső réteg között, míg a középosztály elhalványul.

 

bolvaribence1_450
 

 

A kalocsai fiatalember egy kávécégnél dolgozott, amelynek hivatása volt, hogy termékeivel a vásárló kávézó szintű kávét tudjon készíteni, csak mindezt otthon és olcsóbban. Gyakran végzett promóciós munkát és boltokban, fesztiválokon reklámozta a kávégépeket. Heti hat nap munka mellett hétfőn volt szabadnapos, amikor lehetősége volt közelebbről megismerkedni Indiával. A mi precíz, rendszerető morálunkhoz képest döbbenetes volt hallgatni a történeteket a kissé kaotikus és lazább szubkontinensről, ahol a villanykapcsolótól a közlekedésig minden a visszája a nálunk megszokottnak.

 

bolvaribence2_460
 

 

Kamerafelvételekkel és fényképekkel reprodukálta mindennapjait, így Bolvári Bence szemszögéből láttuk a szállását, vagy elkísértük bevásárolni, míg ő kommentálta a látottakat. Elmondása szerint meg kell látni a lehetőségeket, mert angol nyelvtudással és egy kis rátermettséggel miénk a világ, csak élni kell vele.

Az előadás végén a világlátott fiatalember igyekezett megválaszolni a kérdéseket, és hozzátette: itthon képzeli el a jövőjét, az utazások nemcsak élményekkel gazdagítanak bennünket, hanem megtanítanak értékelni hazánk lehetőségeit is.



Kalocsai hírek

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Negyedmilliárd a Szőlőkköze fejlesztésére

A legutóbb megtartott képviselő-testületi ülés két legfontosabb döntése az Ifjúsági Ház udvarán...

Országosan elsők közt adták át az 550 milliós iskolabővítést Kalocsán

A nemzeti ünnepet megelőző napon, október 22-én, csütörtökön illusztris vendégek és szónokok...

Főhajtás ’56 áldozatai előtt a börtönnél

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kalocsai eseményei szempontjából történelmi helyen, a...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás