Ingyenes Candida-szűrés és tanácsadás

2016.03.04 11:24   

Március 4-én, pénteken 12-től 20 óráig a volt tiszti klubban (Kalocsa, sétálóutca)

Szeretnénk figyelmébe ajánlani a Claritas Alapítvány 2016-os térítésmentes tanácsadását.

A nemzetközi trendek egyértelműen arra utalnak, hogy a hagyományos egészségügyi ellátás mellett az alternatív egészségmegőrző technikák és kiegészítő gyógymódok egyre nagyobb szerephez jutnak. Az emberek számára az utóbbi években a témával foglalkozó, legkülönbözőbb szintű információk tömege vált hozzáférhetővé, a tömegkommunikáción keresztül. Így a lakosság laikus elképzelései az egészségről és betegségről drámai módon megváltoztak. A hatékony egészségmegőrzés szempontjából nélkülözhetetlen, hogy legyenek ismereteink a betegek és egészségesek hiedelmeiről, egészségfelfogásáról és ebből fakadó egészség és betegség magatartásról, életmódjáról, és tudjunk hatékonyan segíteni ezekben a sokszor rejtett folyamatokban. Ebből a szempontból kiemelkedő szerepe lehet a jövőben alapítványunk egészségmegőrző tanácsadó szolgáltatásának. Tanácsadásunkkal térítésmentesen állunk az érdeklődők rendelkezésére, minden betegséggel, emberi, lelki problémában, illetve táplálkozással kapcsolatos kérdésben. Egészségmegőrző tanácsadásunkat megelőzi egy térítésmentes állapotfelmérés, a felmérést egy konzultáció keretében tanácsadás követi. A konzultáció elemzést tartalmaz, és az eredmények ismeretében személyre szabott tanácsadáson alapul, amely során a természetgyógyász és a páciens együttesen beszélik át a megismert problémákat, és keresnek közös megoldást. A felmérés: immunrendszer, nyirokrendszer, savbázis egyensúly, allergia, izületek állapotát, gombák, baktériumok, vírusok, toxinok jelenlétét kutatja. Célunk a test-lélek-szellem egységének helyreállítása, a harmónia megteremtése, a gyógyulás elérése, az egészség megőrzése, a megelőzések biztosítása és a folyamatos fejlődés által tudásunk és tapasztalatunk továbbadása.

Amennyiben Önt is érintik hasonló kérdések és AKAR VÁLTOZTATNI, örömmel látjuk tanácsadásunkon. Tanácsadásaink nagy érdeklődésre tartanak számot, legyen szó akár méregtelenítésről, allergiáról, vagy fogyókúráról.

Kalocsán március 4-én, pénteken, a volt tiszti klubban 12-től 20 óráig állunk rendelkezésére. Várjuk szeretettel. Érdeklődni lehet: 20/9464-249.


Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás