Elképesztő csalási ügy
2012.02.14 21:12
Egészen elképesztő csalási ügyben kezdődött tárgyalás a Kecskeméti Törvényszék előtt kedden délelőtt. Egy kameruni állampolgár ugyanis 300 ezer Eurót csalt ki egy kalocsai kereskedőtől 500 eurós bankjegyek tisztítására.
Pénztisztító vegyszerre csaltak ki százmilliót egy kalocsai vállalkozótól
Kedd délelőtt a vádirat ismertetésével megkezdődött a Kecskeméti Törvényszéken annak a 39 éves kameruni születésű, de magyar állampolgárságú vádlottnak a büntetőügye, akit különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével, illetve jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérletével vádol a Főügyészség.
A kameruni Awung Ivo a vádiratban foglaltak szerint 2010 tavaszán határozta el, hogy úgynevezett „wash-wash” módszerrel megpróbál pénzt kicsalni magyar kereskedőktől. Ennek megfelelően 2010 júniusában Kalocsán egy üzleti megbeszélésen azt hazudta, hogy Maliból származik és 200 darab tehergépkocsit vásárolna a tárgyalópartnereitől, akiktől végül 27 gépjárműre kapott ajánlatot.
A fizetéssel kapcsolatosan azt állította, hogy édesapja Maliban az ottani nemzeti bank vezetője volt és rengeteg pénzhez jutott, amit aztán ő örökölt tőle. Ezt a pénzt azonban bankban tárolták, és biztonsági okokból feketére festették. Ezt követően egy budapesti tárgyalás alkalmával Awung Iwo a kereskedő előtt néhány fekete színű bankjegyet egy barnás színű folyadékkal bekent, majd egy különleges oldatba helyezett, aminek hatására a fekete szín leoldódott, és 500 Euró címletű bankjegyek tűntek elő. Ezek közül kettőt át is adott a sértettnek, aki elhitte a nagy üzletet. A kameruni ezután a többi bankjegy kapcsán azt állította, hogy a vegyszer hibája miatt nem tudja leoldani a fekete színt, és ezért később 300.000 Euró kölcsönt kért és kapott a sértettől, hogy az oldásra alkalmas vegyszert vásároljon. Miután a pénzt átvette, a vádlott egy másik kereskedőtől is pénzt akart szerezni, de ő végül nem adta át a kért 150.000 illetve 65.000 Eurót. Az első üzletből ezt követően semmi sem lett, az afrikai férfi lelépett a százmillió forint értékű valutával, de később a rendőröknek sikerült elfogni.
A vádlott előzetes letartóztatásban van. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozza vele szemben.
(Forrás: délmagyar.hu)
Kalocsai hírek
Új tisztségviselőket választott a Vöröskereszt
A Vöröskereszt tisztújító közgyűlést tartott április 25-én a Városháza dísztermében. Az...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A cél az emberszerű robot megalkotása
A kalocsai Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár szervezésében indított Hazanézőben című sorozat...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A Kalocsa és Környéke Társult Óvodája, Bölcsődéje nevet viselő összevont intézmény bölcsődei tagja a...
A Suzuki díjazta fajszi partnerét
A fajszi székhelyű Pata József Gépipari Kft. rangos kitüntetést vehetett át a közelmúltban, a...
Kecel város kitüntetése Kovács László fazekasmesternek
Patachich Gábor kalocsai érsek rendelete alapján 1734. április 22-én alapították újra Kecelt....
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Rendőr viheti iskolába a lógós diákot
Éles szakmai, majd társadalmi vita bontakozott ki 2010-ben arról a szigorról, melynek alapján...
Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...
A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A kalocsai Szent István Gimnázium a 2012/2013-as tanév 9. évfolyamának humán tagozatú osztályába...
Ismét munkában a Gerillakertészek
Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...
A Csokonai utcai óvoda kezdeményezésére 1999-ben indult az „Együtt egészségesen”...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Országos kutyakiállításnak adott otthont Kalocsa
Vasárnap rendeztek CAC kutyakiállítást a kalocsai gyermekotthon foktői úti sportpályáján. Közel...
Egyre jobb ötletek a Városi Fordított Napon
A mintegy 10 év elteltével tavaly hagyományteremtő szándékkal újjáélesztett Városi Fordított Nap...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
Több mint kétszáz emberen segítettek a diákok
A Magyar Vöröskereszt Kalocsai Szervezete véradást hirdetett meg a városi középiskolákban a 18....
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
Hetven férőhellyel bővülhet a Csokonai óvoda
Három új csoportszobában összesen 70 új férőhellyel bővülhet a Csokonai utcai óvoda, ha a városi...
Három testőr biztosítja a hátországát
Óvónőként diplomázott, de nem bánja a pályamódosítást Répási Tamás Károlyné, a Kalocsai...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
Becsinált karfiollevesHozzávalók: 1 csomag szárnyasaprólék, 1 sárgarépa, 1 zöldség, 1 db kisebb...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
Lakhatási támogatásra fordítják
A kalocsai önkormányzat évek óta kizárólag a saját költségvetéséből biztosította az állami normatív...
Újraéledhet a kalocsai fűszerpaprika régi hírneve
Nincs olyan kalocsai lokálpatrióta, de talán kalocsai, környékbeli lakos sem, akinek ne dobogtatná...
Mint lapunkban írtunk is róla, a kalocsai önkormányzat húsvét előtt, nagypénteken ezer kalácsot...
Célba értek a megszentelt kalácsok
Az egyházi jeles napok sorában kiemelt ünnep a húsvét, amikor Krisztus feltámadásának örvendenek a...
Megszépül a kalocsai kóbor ebek otthona
Az Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány lelkes csapata és vezetése jól gazdálkodik minden...
Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Rendszámfigyelő rendszer kiépítését tervezik Kalocsán
Tízmilliós rendszámfigyelő rendszer kiépítését tervezi a kalocsai önkormányzat – derült ki a...
51 éves szolgálat az időjárási megfigyelésben
Az időjárás még a mai modern korban is alapvető fontosságú tényező, hatását minden nap érezzük,...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
Egyre többször fordul elő, hogy az utcákon – főleg a nagyobb városokban – egy mozgékony,...
Látogatás a miskolci városi fűtőműben
Jól sikerült tanulmányutat tudhat maga mögött a városi képviselő-testület tagjaiból, a média...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
Elkezdődött a tavaszi kullancsszezon
Igen sokat hallunk a kullancs-csípés veszélyeiről, védőoltásokról, a védekezés módjairól,...
Húsvétkor érkeztek a zarándokok Kalocsára
Húsvét vasárnap délután érkeztek a városba, majd rövid pihenés után a Zárdatemplomban tartott...
„Halhatatlanná válik az, aki a halhatatlannal társul”
Beszélgetés dr. Bábel Balázs érsekkel„A húsvét történelmi és természetfeletti eseménye is...
A Martinovics utcai könyvtár programsorozata keretein belül a Dózsás diákok megismerkedhettek más...
Hogyan lehet több munkahelyet létrehozni Kalocsa térségében?
Tisztelt Olvasóink!Szerkesztőségünket megkereste Szabóki László, hogy vannak ötletei, hogyan lehetne...
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a Kalocsa és Környéke Társult Óvodája, Bölcsődéje óvodai...
Beiratkozás a Katolikus Óvodába
Kedves Szülők!A Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény Óvodájában a 2012/ 2013. nevelési év...
Atomenergetikai Múzeum nyílt Pakson
Március 7-én nyitotta meg kapuit az Atomenergetikai Múzeum a paksi atomerőmű területének északi...
Megtartotta éves rendes közgyűlését az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2012. április 12-én megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen a...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
A szülők a szegedi klinikát perelik
A Szegedi Tudományegyetem rektora által elrendelt belső vizsgálat nem tárt fel szabálytalanságot...
„A határ nem elválaszt, hanem összeköt bennünket”
Kalocsán ilyen még nem volt! Ám ha a jó példa ragadós, az országban több olyan helyen lesz, ahol a...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Hét épületkomplexum energetikai korszerűsítése a tét
A városi önkormányzat tulajdonában lévő épületek energetikai korszerűsítését célozza az a pályázat,...
Ünnepélyes állománygyűlés a tűzoltóságon
Mint már lapunkban írtunk is róla, a katasztrófavédelem január 1-jétől megújult Magyarországon,...
Babaköszöntő ajtódísz hirdeti az új életet
Ritkaságszámba menő kis ünnepség helyszíne volt március 27-én, kedden a kalocsai Szent Kereszt...
Májustól állami kézbe kerül a Szent Kereszt Kórház
A legfrissebb hírek szerint az országban lévő 104 aktív ággyal rendelkező kórház közül 16 funkciót...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
Március 31-én és április elsején a kiskőrösi Városi Sportcsarnokban rendezték meg a házias ízek,...
Amatőrökre bízta „súlyos sérültjeit” a KEF
A kalocsai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) e hónap végéig tartó előadássorozatának részeként...
A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...
Napjainkban a világ szinte minden pontján rengetegen szenvednek a „népbetegségként”...
Két igazgatóhelyettes lesz a gimnáziumban
Részben az új közoktatási törvény rendelkezéseivel, valamint a Szent István Gimnáziumban...
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Mindenben teljesítik a környezetvédelmi előírásokat
Alig számoltunk be a városunkban 1,5 milliárd forintos, fele részben pályázati forrásokból...
Kalocsán nem kell gondozási díjat fizetni a bölcsődében
Kalocsán a jövőben sem kell gondozási díjat fizetni a bölcsődében. Erről legutóbbi, hétfői testületi...
Az elméleti részben Szakáll Máté nyert
Hagyományt teremtett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága: más...
Újraindulhat a komp Gerjen és Kalocsa között
Az Alföldet a Dunántúllal összekötő Gerjen-Kalocsa közötti kompjárat évtizedeken át működött, és a...
A Dózsa sétány helyett befejezik a Kubikus parkot
Múlt év novemberében lépett hatályba az a pályázati támogatási szerződés, melynek értelmében a...
Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!
Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...
A Lakiteleki Népfőiskola minden évben nagyszabású történelem versenyt rendez, melyre az egész...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
Állam és önkormányzat osztozik a kórház területén?
A városi képviselő-testület arról döntött, hogy az egészségügyi szakfeladat ellátáshoz közvetlenül...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny
Katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt rendezett a kalocsai polgári védelmi kirendeltség általános és...
A címbeli program tulajdonképpen egy különleges tanulmányi verseny, ahol nem a tényanyag a lényeg,...
110 millió forintból szigeteltek
A kalocsai Kaloplasztik Műanyag- és Gumiipari Kft. központi állami költségvetésből és uniós...
Gyermekkorom legnagyobb élményei közé tartozott, amikor húsvét másnapján elindultunk a lányokat...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
(1928 – 2012) Ismét szegényebb lett Kalocsa városa: 2012. március 31-én, életének 84. évében...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Változatos programok egy héten keresztül
Az értelmi fogyatékosság néven összefoglalt rendellenességekkel küzdő gyermekek speciális –...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
Ugyanannyian mennének, jóval kevesebb helyre
Az idei évtől drasztikusan lecsökkentett államilag finanszírozott felsőoktatási keretszám ellenére...
Hétszáz millió alá szorították a hiányt
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen a legfőbb napirend az önkormányzat 2012. évi költségvetésének...
A következő fűtési szezonra megvalósulhat a távhő szolgáltatás
Másfél milliárd forintos beruházással egy biomassza erőmű és hozzá kapcsolódó hálózat épül Kalocsán,...
„A mi erőfeszítéseink is előbbre viszik sorsunkat!”
Az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére március 15-én délelőtt Kalocsán is ünnepi...
A héten kezdődik a paksi atomerőműben az idei karbantartás
Rövidesen leállítják a paksi atomerőmű egyes blokkját, hogy elvégezzék rajta az évente szokásos...
Együttműködik a Gödöllői Egyetem és Kalocsa város
A képviselő-testület március 12-i ülésének végén, a polgármesteri tájékoztatóban. Török Ferenc arról...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
A Magyar Sajtó Napja a könyvtárban
A Magyar Sajtó Napja címmel idén először tartott sajtónapi megemlékezést a helyi média...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Nyílt nap a Katolikus Intézményben
Nyílt napon ismerkedhettek leendő általános iskolájukkal, és talán későbbi gimnáziumukkal azok a...
Megtartotta alakuló ülését a GYIÖK
Nemzeti ünnepünk délelőttjén tartotta a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat alakuló ülését a városháza...
Homokmégy bemutatkozásával ért véget a rendezvénysorozat
Az általános iskola alsó tagozatos kisdiákjai léptek elsőnek színpadra a homokmégyiek részéről, és...
Emlékplakett Küű Jánosnak a nemzeti ünnep alkalmából
A fővárosi Grassalkovich palota adott helyet annak a Honvédelmi Minisztérium által szervezett...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
A Csokonai utcai Tagóvodában nagy hangsúlyt fektetnek az anyanyelvi nevelésre. Ennek része az immár...
A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület és a Liszt Ferenc AMI „Bokréta-csoportja”...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
1848 nemcsak a forradalom, a vers ünnepe is
Évtizedek óta a nemzeti ünnep egyik rangos eseménye a városi szavalóverseny. Kalocsa iskoláiban ezt...
Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy Kalocsa Város Polgármesteri Hivatal, Képviselő...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Ünnepség Pakson a Szabad Sajtó Napja alkalmából
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven a Szabad Sajtó Napja alkalmából Paks Város Önkormányzata és a...
Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...
Intézményünk rajzpályázatot ír ki iskolánk 35. évfordulója és a Föld Napja alkalmából
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
Egyházi vezetők a közéleti kereszténységről
Katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők többek között a keresztényég közösségi...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Nemzetközi delegáció hitelesítette a Paksi Atomerőmű biztonsági jelentését
Az MVM Csoporthoz tartozó Paksi Atomerőműben tavaly lezajlott Célzott Biztonsági Felülvizsgálat...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
Kalocsa az Utazás 2012. kiállításon
Idén a testre pingált kalocsai motívum volt az egyik legnépszerűbb attrakció az Utazás kiállítás...
A húsvéti ünnepkör Kalocsán éri majd a zarándokokat
Második alkalommal indulnak zarándokok a Magyar Zarándokúton március 30-án Esztergomból, akik 17...
Egyre többen adják vissza a vállalkozói igazolványt
A kalocsai, de a megye más településein lévő okmányirodákban is egyre többen adják vissza a...
Célegyenesben a Kék Madár Fesztivál végleges programja
Csak süssön fel az első tavaszi nap, és máris friss információk érkeznek a régió legnagyobb...
Összességében tartja rossz iránynak a magyar kormányzat munka- és oktatáspolitikáját a Lehet Más a...
Szállítói nap a paksi atomerőműnél
A Paksi Atomerőmű Zrt. (PA Zrt.) immár 13. alkalommal rendezte meg a Szállítói napot, amelyen...
Az elmúlt évben a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár sikerrel szerepelt egy pályázaton, és a...
22 millió forint a kalocsai kórháznak laparoszkópos berendezésre
A Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány kuratóriuma...
Nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló...
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai
Május 17. csütörtök 16.30 óra: Baba-mama klub. Vezeti: Répási Erika védőnő17.00 óra: Kalocsai...
Május 7-13-ig: BELVÁROSI Gyógyszertár, Kalocsa, Szt. István út 57., Telefon: 78/466-895Május...
Munkaügyi Központ Kalocsai Kirendeltsége állásajánlatai
Kalocsa:- 1 fő gépészmérnök- 1 fő elektronikai mérnök - 1 fő főiskolai adjunktus- 2 fő területi...
Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a Nebuló EGYMI nevelői és tanulói nevében a Te is...
Dobogóra állhattak az országoson is
Ha tavasz, akkor egészségvédelem, egészségnevelés – ifjúsági versenyek a Vöröskeresztnél.
