Cserediákok jártak a Kertvárosiban…

2015.11.24 11:24   

Az őszi szünet kezdete előtt újra német diákoktól voltak hangosak Kalocsa utcái. Október 10-én, szombaton érkezett 16 német tanuló két kísérőtanárral a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola 7. osztályos diákjaihoz. A „kertvárosis” diákok lelkesen üdvözölték nem olyan rég látott barátaikat, hiszen tanulóink ez év májusában kirándultak Kirch-heim unter Teck városába. Vendégeink a látogatás első napjait családi körben töltötték. A szülők érdekes programokat szerveztek a hétvégére, volt, aki a fővárosban töltött el egy napot, míg mások Kalocsa környékén szórakoztak.

Hétfő reggel a kis csapat sok élménnyel gazdagodva gyülekezett az iskola ebédlőjében. Reiterné Fekete Magdolna igazgatónő köszöntője után az 5., illetve a 6. osztályos tanulók műsorát hallhatták a német gyerekek, amit az iskola rövid bemutatása követett. A változatos programokkal teli hét során a német gyerekeket magyar vendéglátóik is elkísérték. A kulturális programsorozat első állomása Szekszárd volt, ahol a napsütéses októberi időben a kilátóból csodálhatták meg a várost. Ezt követte a szekszárdi német színház egy darabjának a megtekintése, mely nagy sikert aratott diákok és tanárok körében egyaránt.

Dr. Bálint József polgármester úr is köszöntötte a cserediák programban részt vevő kollégákat és diákjaikat az önkormányzat dísztermében. Útjuk innen az Érseki Könyvtárba, majd a Kincstárba vezetett. Az Érseki Kincstár felfedezését feladatok segítették, melyeket nagyon élveztek látogatóink. Természetesen a legügyesebb diákok jutalomban részesültek.

A Porcelán Manufaktúrában kézügyességükről is számot adhattak a gyerekek. Az épületben folyó munkálatok megismerése után mindenki készíthetett saját hűtőmágnest kalocsai mintával, amit természetesen haza is vihettek magukkal.

Kalocsai Néplap

A programok összeállítása során fontos volt számunkra, hogy a német gyerekek megismerjék a Kalocsán élő emberek hétköznapjait, hagyományait, városunk múltját. Így idén sem maradhatott el a pusztaprogram. Bár az időjárás nem kedvezett a „pusztaolimpia” elnevezésű játéknak, de vendégeink megismerhették a csikósok életét, a ritka őshonos állatfajtákat, mint a magyar szürkemarha, rackajuh, mangalica vagy a szamárcsikók. A nap fénypontja a zord idő ellenére a lovaskocsikázás volt.

A programok kiemelkedő állomása volt a bátyai Chili Trade üzem látogatása, ahol a diákok éltek a lehetőséggel és magukkal vittek egy „csipetnyit” a világhírű paprikából.

Az utolsó kulturális program a hajósi barokk kastély látogatása volt, ahol a német, illetve magyar diákok párosan fejtették meg a tárlatvezetéshez kapcsolódó kérdéseket, több-kevesebb sikerrel.

Természetesen a szórakozás sem maradhatott el a hét folyamán. Városfelfedező játék segítségével ismerték meg vendégeink városunk minden szegletét, egyik délután a helyi uszodában pihenhették ki magukat, illetve közös testnevelés óra keretében csapatversenyek során küzdhettek meg egymással. A családok jóvoltából a Duna-parton együtt szórakozhatott szülő, gyerek és tanár egyaránt finom házi sütemények mellett.

Gyorsan elszállt a hét, de az együtt töltött idő meghatározó emlék maradt mind a 34 diák életében. Ez az élmény iskolánk és városunk számára is fontos tégla a partnerkapcsolat építésében. Köszönet érte mindazoknak, akik segítségükkel hozzájárultak a cserekapcsolat megvalósításához!


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás