Programról programra a Csokonai oviban

2018.01.25 20:08    |    M.G.  

Már régóta tudjuk, hogy az óvónők energiája szinte kifogyhatatlan. Azon túl, hogy naponta foglalkoznak a legkisebbek fejlesztésével saját rendezvényeket is szerveznek, valamint városi szintű programokon is részt vesznek a gyerekekkel. A tanév elején az Autómentes napon kerékpároztak, majd őszi programok követték egymást hétről hétre. Szinte még véget sem értek a már hagyományosnak számító „Őszi hetek” program a Csokonai óvodában, ahol minden nap különleges tematika mentén mutatták be az ovisoknak az ősz szépségeit, máris készültek a Márton napra. Az óvodában működő németes csoport miatt tartják fontosnak, hogy erre a nevezetes napra emlékezzenek. Ilyenkor a gyerekek libás verseket, meséket, mondókákat mondanak, valamint Márton legendáját ismerik meg, majd egy kisebb műsorral kedveskednek a szülőknek, nagyszülőknek. A nap zárásaként mécsesekkel járják körbe az óvodát, végül a szülők és a dadus nénik szorgos kezeinek köszönhetően libazsíros kenyeret esznek lilahagymával.

ovi1_450

Ebben az évben jubileumot is ünnepelhettek, hiszen a német nemzetiségi csoport 20 évvel ezelőtt kezdte meg működését. A jeles nap alkalmából Nemzetiségi napot tartottak. Délelőtt a hajósi ovisokat látták vendégül, akik német nemzetiségi ruhába öltöztek és sváb táncokat adtak elő. A császártöltési táncosok bemutatója után táncházba hívták az óvoda apraját-nagyját, majd együtt barkácsoltak.

 

ovi2_450

 A program délután is folytatódott. A Fényi Gyula Általános Iskola 4. osztályos német nemzetiségi tanulói adták elő műsorukat. Ezt követően a Csokonai óvoda német nemzetiségi Pillangó csoportja mutatkozott be. Ünnepi beszédet mondott Katus Györgyné intézményvezető, majd Emmert József harmonikázott és hívta táncházba a vendégeket. A jeles nap alkalmából a hajósi Ummenhoffer Pál Pilinszky díjas naiv festő néhány festményét odaadta, hogy kiállításra kerülhessen, ezzel is emelve a program színvonalát.

ovi3_450
 

Mindkét novemberi rendezvényt a kalocsai Német Önkormányzat, valamint a Kalocsai Közétkeztetési Intézmény egyaránt támogatta. A heti program levezetéseként a gyerekek még részt vettek a Kalocsai Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat által rendezett Sportnapon, hogy egy közös tornával, mókás vetélkedővel nyissák meg a rendezvényt. A tánc és a jókedv ezen a napon nem csak az ovisokat jellemezte, hanem a szüleiket is, hiszen este tartották a már hagyományos Alapítványi Bált, melynek elsődleges célja, hogy az óvodapedagógusok, kisgyermeknevelők a szülőkkel együtt egy kicsit kikapcsolódhassanak, valamint hogy az óvodai karácsonyi ajándékozást ezzel is segítsék. Öröm látni, hogy a szülők lelkesedése évről évre töretlen, sokan várják már ezt a mulatságot, a maga játékos hangulatával.



Kalocsai hírek

Önkormányzati választás 2019- Kalocsa

Az elmúlt napokban, a jelöltállítás határidejének lejártát követően, a leadott írásos ajánlások...

Németh József: jövőre nőhetnek a termőterületek

Az elmúlt hétvégén két napig minden Kalocsa piros aranyáról szólt, holott, maga a...

Újabb milliárd a térség fejlesztésére

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk...

Egy kincsesláda tetején ülünk

A címbe foglalt gondolatot dr. Mészáros István prépost-kanonoktól, a kalocsai Szent István király...

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára, hogy megerősítse gazdaságát, növelje megtartó erejét....

Hamisítatlan foktői folklór muzeális közösségi térben

Sokéves törekvés zárult hivatalosan a nyár utolsó napján, augusztus 31-én, Foktőn, a Fő út 32. szám...

Iskola- és óvodakezdéshez nyújt segítséget a foktői növényolajgyár

Több mint 140 óvodás és iskolás számára adott át évindító eszközcsomagot a foktői régió hat...

III. ANDA NYÍLT NAP, 2019. szeptember 7.

A legfiatalabb kalocsai nagy-foglalkoztató cég rendezvényének sikere minden várakozást felülmúlt. A...

Projektzáráshoz érkezett az ingyenes jogi segítségnyújtás a munka világában

2019.09.30-án zárul az európai uniós támogatásból megvalósuló, ingyenes jogi segítségnyújtást...

Külügyminiszteri látogatás dr. Filvig fórumán

Magasrangú vezetőt látott vendégül a Városi Színházban múlt hétfőn tartott lakossági fórumán dr....

Gondolatok az emberi értékek idomításáról

Jó látni és jó hallani, jó tudni arról, hogy egy Kalocsa méretű vidéki kisvárosban laknak olyan...

Elismerések és kitüntetések az ünnepi ülésen

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok...

Flamenco est a kamarateremben

Először járt Magyarországon Carlos de Pepa andalúz flamenco énekes-gitáros, aki épp Kalocsán...

Beremenden voltak eredményesek az úszók

A Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület versenyzői legutóbb Beremendre utaztak és nagy létszámmal...

Területeladás, skate-park és utcák átnevezése

Augusztus utolsó hetében ült össze – néhány határidős döntési kötelezettség okán – a...

Ősszel újra szemétgyűjtési akciót szervez a Magyar Közút címmel

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több év kihagyás után 2019. április 29-én „Jobb, ha el se...

Száz gyermeknek jutott iskolakezdő ajándékcsomag

Többek között, lapunk hasábjain is olvashatott arról a jótékonysági akcióról, amelyet a nyár közepén...

Kenus kalocsai küldöttség Kúlán

Kalocsa és vajdasági testvérvárosa, Kúla tíz éve ápol testvértelepülési kapcsolatot, ami mindig is...

Ismertették a pártszövetség jelöltjeit a megyei közgyűlésbe

A közzétett FIDESZ-KDNP pártszövetség Bács-Kiskun megyei jelöltlistája a következő:(A cikk...

A Szívből Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltjének bemutatása

2010-től Brüsszelben Európai Parlamenti Képviselőként rengeteg kalocsai polgárnak tudtam segíteni....

Idén nyáron is népszerű volt az utazó kiállítás

Nyolc nagy hazai fesztiválra gördült be 2019 nyarán a Paks II. Atomerőmű Zrt. guruló kiállítása. Az...

Ballószögön remekeltek futóink

Az elmúlt vasárnap a Kalocsai Földön Futók Szakosztály 8 fővel vágott neki a 7. Ballószögi...

Csendes kiáltás a Vajas partján

Vasárnap délután, ahogyan az ország több mint húsz pontján, Kalocsán is szerveztek megmozdulást a...

A népi kultúra őrangyalait ünnepelték Hajós Város napján

Hatalmas ünneplő tömeg kísérte figyelemmel és még nagyobb ováció övezte az augusztus 17-i, ünnepi...

Így lett „tananyagszerző” a kalocsai tanítónő

Sipos Nikolett, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola, leánykori nevén a Kertvárosi Általános...

Második hely az országos vetélkedőn

A korábban rendezett regionális elődöntőből győztesként továbbjutó Kalocsai Fegyház és Börtön...

Határon átnyúló együttműködés Kalocsával

Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától,...

Szent István mellé került Asztrik

Mostantól az államalapító király hat éve kapott csontereklyéje mellett ott áll a 2014-ben megtalált...

Dr. Fekete Zsombor polgármester-jelölt célkitűzései

...-foglalkoztatottság javítása, ipari park, adókedvezményes övezet létrehozása, táj-jellegű munka-...

Augusztus 20. - az összetartozás ünnepe

Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár augusztus 20-a alkalmából...

Pécsi egyetemistákkal fiatalít a kalocsai alkotótábor

Augusztus elején szűk két hétig ismét alkalmi művészteleppé változott volt Kossuth utcai kollégium...

Bolvári Ferdinánd polgármester-jelölt is bemutatta csapatát

A Bagó Zoltán polgármester-jelölt nevével fémjelzett Szívből Kalocsa Egyesület, majd időrendi...

Tegyük együtt sikeressé városunkat

  Ősszel önkormányzati választások lesznek. Ilyenkor, a helyi választások közeledtével...

Kalocsán a Népművészet Mestere kitüntetés

Tizenhét év után újra Kalocsán a Népművészet Mestere kitüntetés. Az államalapítás ünnepe, augusztus...

Kilenc „Kalocsa Városért” díjat adtak át

A képviselő-testület előzetesen meghozott döntésének értelmében, a sokéves hagyományokat követve, az...

Dr. Bagó Zoltán élhető városról, munkahelyekről, bérekről, egészségügyről

Mint emlékezetes, - bejelentési sorrendben – Bolvári Ferdinánd (Békés Kalocsáért Egyesület),...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás