Ami városházi híradásainkból kimaradt

Döntés „a semmiről”, kompról, multifunkciós pályáról

2017.05.06 16:19    |    V.I.  

Bár a legfajsúlyosabb döntésekről, amelyek a március 22-i képviselő-testületi ülésen születtek, így az étkeztetési áremelésekről, arról, hogy Kalocsa óvodát építene, vagy hogy mi kerül 4 millió forintba egy lépcsőépítésen a madárparki ingatlanhoz, külön-külön írásban beszámoltunk, voltak még a nagyközönség számára is izgalmas döntéssel járó napirendek a múlt heti tanácskozáson. Íme, szemelvényes összefoglalónk belőlük.

Egy üres táblázatot fogadunk most el”

Bár a város 2017-es éves közbeszerzési eljárás-tervének elfogadása nem hangzik túl izgalmasan, a testület elé került anyag mégis említésre érdemes, még akkor is, ha érdemben tényleg semmin nem változtatott az elfogadó döntés, amelyet március 31-ig törvényi előírás meghozni. A képviselők ezúttal ugyanis egy üres táblázatot fogadtak el némi szóbeli kiegészítéssel, amely taglalja, hogy eddig nem indított olyan beruházást a város, amely közbeszerzési értékhatár alá esne. Bálint József polgármester előrevetítette, hogy március 28-án lesz a Paksi Atomerőmű Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány kuratóriumának ülése, amelyen vélhetően támogató bírálatban részesül az önkormányzat egyik fejlesztési pályázata, amellyel máris módosítani kell majd az elfogadáskor még teljesen üres táblázatot. Hozzátette, hogy folyamatosan nyílnak meg a TOP [Terület- és Településfejlesztési Operatív Program] pályázati forrásai, amelyek egytől-egyig közbeszerzés-kötelesek lesznek.

Mint az várható volt, a jelenséget az ellenzék sem hagyta szó nélkül. Simon Zoltán jelentette ki, hogy most tulajdonképpen „egy üres táblázatot fogadunk el. Ha más városnak megnézzük ugyanezt a táblázatát, három-négy-öt-hat tétel szerepel rajta. Hogy Kalocsán az első negyedévben nem történt közbeszerzés, azt tükrözi, hogy semmilyen fejlődés nincs. Nincsenek pályázatok, beruházások, fejlesztések, ez a táblázat példázza a fejlesztési koncepciót. Sokatmondó ez a most elfogadás előtt álló üres táblázat”, minősítette a határozati javaslatot Simon.

 

testuleti2_450
 

 

A polgármester válaszában amellett érvelt, hogy ezért a magyar államot terheli a felelősség, mondván, visszatartották az uniós viták miatt a pénzeket. Nem volt olyan kiírás sem, amelyen a város indulhatott volna, folytatta, majd megerősítette, hogy most írják ki sorozatban a 2017–18-ra időzített pályázatokat. „Amire lehetett pályázni, arra fogunk is”, mondta a polgármester, hozzátéve, hogy nem csak a kalocsai önkormányzat jár ebben a cipőben, hanem mások is. Felidézte, hogy időre elkészültek a TOP-pályázatok is, aztán jött a folyamatos hitegetés a kiírások megjelenéséről, azonban azok még csak most kezdődnek.

Az alapvetően negatív hangulatú pro-kontrát Szabó Balázs hozzászólása törte meg, aki elejtette, hogy a napokban voltak bejáráson a Kalocsai Eperföldi Általános Iskolában, ahol is 15 millió forintos tornaterem-fejlesztést hajtanak végre pályázati hozzájárulással. Bálint hozzátette, hogy említhetné a dunai fejlesztést is, amelyből ugyancsak Kalocsa profitál majd és azt a Kajak-Kenu Szövetség hajtja végre, majd egyhangúlag elfogadták a valóban kitöltetlen táblázatot magába foglaló határozati javaslatot a városatyák.

 

testuleti1_450
 

 


Teljes elutasítás Gerjen kérésére

Lehetett enyhe déjá vu érzése a testületi ülésen történtek rendszeres követőinek, amikor arra a napirendi pontra került a sor, amikor is Gerjen önkormányzatának kérelmét tárgyalták döntéshozóink. Néhány évvel korábban ugyanis, amikor arra kérték őket, hogy némi forrással segítsék Duna-parti szomszédunkat, hogy újraindíthassa a községet Kalocsával összekötő kompot, hasonló döntést hozott Kalocsa. Nevezetesen, hogy ezt oldják meg nélkülünk. Ezúttal, mint arról lapunk hasábjain is többször olvashatott, az egyelőre tisztázatlan körülmények között elsüllyed, kompot hajtó „Szekszárd” kishajó motorikus javítására kért volna hozzájárulást Kalocsától Gerjen. Magában a test kiemelése a Dunából sem volt olcsó mulatság, a motorszerelés pedig újabb soknullás tételnek tűnik, és mivel mégiscsak Kalocsa és Gerjen egyaránt élvezheti a komp nyújtotta szolgáltatásokat, gondolták, nem ördögtől való a „szembe szomszédhoz” fordulni némi segítségért. A 2,8 millió forintos hozzájárulás teljesítésére azonban úgy a Pénzügyi, mint a Jogi, Ügyrendi és EU-kapcsolatok Bizottsága kategorikus nemet mondott, amit követett egy egyöntetű testületi leszavazás, és a „sajnáljuk”, ami (ugyancsak korábbi írásainkból) ismerve Kalocsa pénzügyi helyzetét, nem is volt annyira meglepő döntés.

Mezőgazdasági gépekért halottszállító a Parkgondozónak

Korábban írt ki pályázatot a feleslegessé vált mezőgazdasági gépeinek eladására az önkormányzat, amelyekre beérkeztek a vételi szándékot jelző ajánlatok. Bálint József elmondása szerint minden eszközre a legjobb vételi árajánlatot vették figyelembe és ezek kerültek az előterjesztésbe. Bár dr. Kiss Csaba jegyző és Török Ferenc képviselő egyaránt szorgalmazták, hogy a további zökkenőmentes és minél több hasznot hozó üzletkötések érdekében tegyenek módosításokat az eredeti előterjesztésbe, végül az változatlan formában ment át. Simon Zoltán, jelezve, hogy egyetért a feleslegessé vált gépek eladásával, kérdezte meg, hogy milyen célra kerül felhasználásra az így befolyt összeg? A polgármester elmondta, hogy ebből szeretnének vásárolni egy halottszállító gépjárművet a Parkgondozó Kft. részére, hiszen a meglévő elektromos csak a temetőn belül mozoghat, és azzal is vannak műszaki problémák. Ha marad még pénz az eladásból, az nyilván megy a felhalmozási tartalékba.

Multifunkciós pályát a Zöldfa utcai oviba!

Hogy pontosan mit is szeretnének pályázati támogatás bevonásával létrehozni a lakótelepi övezetben lévő tagóvodában, arról Boromisza Viktor, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztály vezetője szólt részletesen az ülésen. Mint mondta, egy hatszor tizenkét méteres, műfüves pályáról van szó, annak minden előírásával és tartozékával, körülötte egy futókör kialakításával, amelyet „a nevesített alapítványon át lehet megvalósítani március végéig, ezután nyújthatja be a Kézilabda Szövetség a pályázatot”. Várhatóan 3 millió 800 ezer forint önerőt kell majd ebbe beleadnia az önkormányzatnak. Az is kiderült, hogy ha legalább 9 millió forint TAO befolyik a városvezetés segítségével, a kalocsai pályázat garantáltan pozitív elbírálásban részesül. Ha ez nem történik meg, akkor is érdemes benyújtani a kérelmet, de akkor a
„standard” elbírálási utat kell végigjárni-végigvárni. A pályázatbenyújtást egyhangúlag elfogadta a testület, „rajtunk nem fog múlni”, polgármesteri végszóval.

Megy a herdálás, amit én fizetek adóban”

Az „Egyebek” napirend tárgyalása egy lakossági levél felolvasásával kezdődött, amelyet az előre jelzett távolléte miatt nem dr. Filvig Géza képviselő olvasott fel, aki eredetileg kapta. Simon Zoltán elmondta, hogy képviselőtársa őt kérte meg a tömör üzenetben írottak tolmácsolására, amelynek lényege, hogy az írót felháborítja, amit a városi fagondozás során lát.

A lakó azt tette szóvá, hogy „amíg egy ember kezeli a láncfűrészt, körülötte tízen állnak és nézik, amit csinál”. Közben a városban meg „megy a herdálás, amit én fizetek adóban”, hangzott a levél.

„Ha nem hátsó szándék nélküli lett volna ez a dolog, talán felhívhatott volna az illető akár személyesen is, de a helyszínen is bárki szívesen elmondta volna neki, hogy mi történik. Amikor ugyanis fagondozást végzünk, akkor mindennél fontosabb a biztonság biztosítása, úgy a dolgozóink, mint a járókelők, a járművek és az egyéb vagyoni értékek biztosítása! Komoly baleseti forrás lehet ugyanis ez a munka, ahol mindenképpen ott kell lenni egy kosaras emelőnek, ami biztosítja, hogy a vágást végzők megfelelő magasságba emelését. Biztosítani kell azt is, hogy sem parkoló autók, sem a munkaterületeken áthaladni hajlamos gyalogosok ne legyenek a közelben. Ezért vonulunk ki tehát ilyenkor nagy létszámmal. Van, aki az útlezárást és a saját járműveink haladását biztosítja. Két ember végzi felemelve a vágást. Van egy öt-hat fős brigád, amely a földre került ágakat összeszedi és darabolja, majd feldobálja a rakodóautóra, illetve van egy újabb öt-hat fős, általában közfoglalkoztatottból álló brigád, akik pedig az útszakasz takarításáért felelnek. Ezek mind egymásra épülő folyamatok” – nyilatkozta a levél kritikus hangvételére reagálva Loibl László, a Parkgondozó Kft. ügyvezető igazgatója.

 

testuleti4_450
 

 


Hangosbeszélős reklámozás kontra „mindenki”?

Török Ferenc ismételten szóba hozott egy általa korábban már forszírozott jelenséget, nevezetesen, hogy a hangosbeszélővel reklámozást a városban korlátozni kellene. Mondandóját megerősítve említette, hogy az egyik helyi portálon is írtak erről, ami állítólag ugyancsak kihozta, hogy a „többséget zavarja” az autóról ordító reklám. Mint kifejtette, a paksi atomerőmű közelében lévő településeknek az elsődleges riasztási rendszere a hangosbeszélő, amelyhez a Kalocsán rendszeresen ily’ módon közlekedő autóval önkéntelenül hozzászoknak az emberek a jelzéshez, így félő, hogy ha egyszer éles lenne a helyzet, akkor sem szentelnének kellő figyelmet rá. Álláspontja szerint fontos lenne szabályozni az ezúton történő hirdetést, többek között ki kellene jelölni, hogy hol és mikor lehet használni, iskolák, óvodák, kórház és szociális intézmények körül egy az egyben tiltani kellene.

A hang- és hangerő kapcsán dr. Kiss Csaba jegyző kapott szót. Elmondta, hogy a vonatkozó helyi rendeletben benne van, hogy engedélyeztetni kell ezeknek az eszközöknek a használatát, amit ugyanezen szabályozásban lehetne korlátozni. Jött azonban olyan szolgáltató is már hozzájuk, aki kifejezetten azt kérte, hogy ezt a hirdetési formát tegyék ingyenessé, majd arra kérte a testületet, hogy ha valóban ekkora gondot jelent a hangosbeszélős reklámozás a városban, akkor segítsenek ötletet adni, hogy miképp korlátozzák azt, hiszen mobil hangosításról beszélünk, ami rendezvényen is használatos eszköz – azt nem kellene korlátozni.

Bálint József hozzátette, hogy a teljes tiltást maga sem tartja járható útnak, ahogyan a teljes megengedést sem. Némi szkepticizmussal a hangjában konstatálta, hogy lehet ugyan lekorlátozni és szabályozni a hangosbemondó működését, de „kíváncsi lesz rá, milyen apparátust állítanak majd fel a betartatás ellenőrzésére”.

 

testuleti3_450
 


Zárszó

Az ülés végén dr. Bálint József szűkszavúra vette polgármesteri tájékoztatóját. Bejelentette, hogy három pályázat érkezett a Vagyonhasznosítási Kft. ügyvezetői posztjára, amelyről rövidesen dönteni kell majd – hozzátéve, hogy úgy tűnik, a hölgyek számára vonzóbb ez a poszt, mint az uraknak.

Elmondta azt is, hogy a Kalocsai Kortárs Képzőművész Klub alkotóinak Kirchheim Unter Teckben berendezendő kiállítása április 1-jén nyílik meg, amelyet a város német testvértelepülésének galériájában három hétig tekinthetnek majd meg az érdeklődők.

Arról is beszámolt, hogy Kalocsa részéről megtörtént a bemutatkozó levél postázása az olaszországi Altino részére, amely jelezte, hogy a paprikatermesztés révén szeretné elmélyíteni a kapcsolatát az érseki várossal. Emellett gőzerővel folyik a Duna Menti Folklórfesztivál és a Paprikafesztivál szervezése is, valamint búcsúzóul jelezte, hogy várhatóan április 13-án tartják a soron következő testületi ülést.





Kalocsai hírek

A beteg mindenekelőtt, vallja „Az év orvosa”

Ha tehetné, 48 órára tágítana egy munkanapot, hogy mindenre ideje jusson, és ha tehetné, sokkal több...

Zenetábor

A Kalocsai Fúvószenekari Egyesület a városi önkormányzat támogatásával egyhetes zenei tábort...

Néprajzi konferencia a Viskiben

„Hagyomány – szellemi kulturális örökség – népies rendezvény; Pillanatképek a mai...

Döntések és választások

Lassan öt éve, hogy megújult formában, új vezetéssel működik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Domján...

Újabb nyertes pályázatok 600 milliós értékben

Hétfőn tartott városházi sajtótájékoztatón ismét örömteli bejelentések hangzottak el sikeres...

Bursa Hungarica Ösztöndíj Pályázat

Kalocsa Város Önkormányzata csatlakozott a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer 2018. évi fordulójához....

A bútorok novemberben érkeznek

Újabb nagy, már majdnem véglegesnek tekinthető lépéssel lett közelebb a Kalocsai Szent Kereszt...

Bemutatták a Paks II. új arculatát

Paks II. Atomerőmű Zrt. néven működik tovább a két új blokk megvalósításért felelős projekttársaság....

Vállalkozói építményadó-emelés Kalocsán

Bár a tavaly ősszel belengetettnél mérsékeltebb, végső soron viszont mégiscsak megemelt vállalkozói...

Kiállítás öt évtized néptáncosairól

A kalocsai néptánc, zene és viselet hatalmas értéke és büszkesége városunknak. Ezt a kincset ma is...

„Megismerni egymást, egymás kultúráját, és örülni, nevetni, mulatni önfeledten”

Július 4-én, szerdán a lakosság által igen kedvelt, Szent István király úti menettánccal kezdődött a...

Nyár, avagy „alkalom szüli a tolvajt”

A nyári hónapok sokunk számára szabadabban telnek az év többi részénél. Ilyenkor kirándul, utazik...

Ne a csalóktól szerezzük be a téli tüzelőt

Országjáró szélhámosokat gyanít az elmúlt hetekben hozzájuk érkezett bejelentések alapján a Kalocsai...

Kalocsán miért, más városokban miért nem?

Az elmúlt heti testületi ülésen napirend előtti felszólalásában dr. Angeli Gabriella képviselő...

Mindennapi szépségeink képeken

Amit megszoktunk, azt szinte észre sem vesszük, olyan természetes, és elmegyünk a környezetünkben...

Autóbalesetben hunyt el a KKC kapusa

Megdöbbent, megrendült miértek sorakoznak egymás után. Ezekre a miértekre azonban soha nem fogunk...

Toporog a Fűszerpaprika gigaberuházása

Márciusban számolt be arról Németh József, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. vezérigazgatója, hogy a...

Dr. Göcsei Zsuzsanna vette át az „Év orvosa Díjat”

Idén június 30-án, pénteken a Kalocsai Főszékesegyházi Kórus közreműködésével tartották meg a...

Közösségi szolgálatosok a Logikusakk táborban

Évről évre benépesül nyaranta egy hétre Mácsaszálláson az egyik út menti tanya. Tizenöt éve tartja...

Egy különleges éjszaka a múzeumban

A réges-régi mondás szerint ott van a szívünk, ahol a kincsünk. Ez még napjaink rohanó világában is...

A TEIT és az atomerőmű: csendes csörték, zajos sikerek

Kalocsán, a június elején megrendezett „25 éves a TEIT” elnevezésű tudományos...

Ismerd meg, fogadd el, működj vele együtt!

Talán így lehetne a legrövidebben megfogalmazni annak az országos pályázatnak a lényegét, amelyet...

„Gazdájának társa akar lenni, ebben talál magára, ez a kutyalét lényege”

A gondolat Alice Hoffmann amerikai írónőtől származik. Lehet, nem mindenki ért vele egyet, nekem...

Kikanyarodott elé, összeütköztek

Július 3-án, hétfőn két autó ütközött Kalocsa és Bátya között, az 51-es úton. Az egyik sofőr és utas...

Rendészeti diákoknak szimuláltak balesetet

Sikerrel rá is ijesztettek a dózsás tanulókra a kalocsai rendőrök, mivel a helyszíni tudósítások...

Rangos díj a Pata Kft.-nek

A Pata József Gépipari Kft. tulajdonosai, Pata József és lánya, dr. Pata Ildikó a mai napon a cég...

A Paks II. interaktív kamionja ősszel folytatja útját

Egymásnak adták a kilincset Paks II. interaktív kamionjában a fesztiválozók, idén nyolc rendezvényen...

Januárban kezdődik a felvonulási terület kialakítása

Pakson egyeztetett stábjával Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója a Paks II. projekttel...

„Azt szeretnénk, hogy a fejlesztés az életminőséget javítsa, a versenyképességet növelje”

Becskeházi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásához kapcsolódó...

A magyarok többsége támogatja a Paksi Atomerőmű kapacitás-fenntartását

A magyar lakosság 54 százaléka támogatja az új paksi blokkok építését – derül ki az MVM Paks...

Költöző szobrok és harangok, érkező régészek

Nem is olyan régen még arról írtunk, hogy a Szentháromság téren látványosan lelassultak az események...

Ütemezett áramszünetek augusztusban

Kiemelt felújítást végez a Nemzeti Közművek áramszolgáltatója Kalocsán, olvasható a szolgáltató...

Jazzdoktorok

A Kalocsai Kortárs Művészeti Klub (KKMK) legutóbbi estjének vendégei, Lakatos Ágnes és Csuhaj-Barna...

Megrendelték a bútorokat

Némi csalódást okoz azoknak, akik a kórház új reprezentatív bejáratán a „Nyitva” táblát...

Erzsébet tábor Zánkán

Az Eperföldi iskola 41 tanulója és négy kísérő pedagógus július 16-án utazott el Zánkára, hogy...

Lezárult a kalocsai tehetségkutató

Közel három hónapig tartotta lázban a várost Kalocsa első énekes tehetségkutató rendezvénye. Június...

Közös mederben a lakók és a Méhecskék érdekei

Lakossági fórumon öntöttek több havi egyeztetés és egy korábban finoman szólva is...

Kalocsai küldöttség látogatott Olaszországba

Egy februári képviselő-testületi ülésen hangzott el először, hogy Kalocsát az Európai Települések és...

Lelkes civilek tisztították a Csajda kertet

Viharos napnak indult a vasárnap, ami akár a délután öt órára meghirdetett szemétszedési akciót is...

Méhecskék-finálé: tanulságos időszak zárult

Június 19-én délelőtt 11 órakor soron kívüli ülésre gyűltek Kalocsa városatyái. Elérkezett ugyanis a...

Nőt és férfit is akar a Thália vezetője

Kalocsa című darabjának karaktereihez keresi a rátermett amatőr színészeket a Thália Társulat,...

Németh László-díj Tamás Krisztinának

Június 1-jén pedagógusnap alkalmából Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Eötvös József-,...

Megnyitott a Kalocsai Képtár

Az egykor zsinagógaként, majd könyvtárként működő épület immár Kalocsai Képtár néven várja a...

Végéhez közelít a Szentháromság téri „kényszerpihenő”

Nyilván költői túlzás a Kalocsa főterén jelenleg látható állapotokat „pihenőként”...

Kalocsai focista is készül a Bajnokok Ligájára

Egy évvel meghosszabbította szerződését a labdarúgó NB I-ben szereplő Honvéd hátvédje, a kalocsai...

Egy kedves segítővel eltakarítottuk a szennyet

Ismét tollat ragadtam, és ez azért van, hogy nem tudok elmenni mellette és még sokan mások sem. A...

Musical-szuperkoncert Kalocsán helyi tehetségekkel

Hatalmas slágerek, nagy hangok, elismert színművészek és helyi feltörekvő tehetségek az érsekkerti...

Farkas Tibor hajósi kiállításáról

Július 30-án „Hasonló a hasonlónak örül” címmel kiállítás nyílt a kalocsai Farkas Tibor...

„A KDNP politikájában meghatározó a család, illetve a gyermeknevelés és annak segítése”

Múlt csütörtökön Kalocsa adott otthont a KDNP Bács-Kiskun megyei választmányi ülésének. Előtte...

50 éves osztálytalálkozó

A kalocsai leány iskola 1967-ben, a 8/b osztályban végzett tanulói osztálytalálkozót tartottak,...

Új díjat alapítottak a legjobb tanulóknak

Kiemelkedő teljesítményekkel, főleg országos versenyeken való előkelő helyezésekkel sikerült a...

Kalocsai alkotók Szabadkán

A „Pannon–Subotica” művésztelep meghívására június 17-én és 18-án kétnapos közös...

Galambriasztó a tisztább belvárosért

Nem, ne gondolja, hogy csak Önnek szúrt szemet, hogy Kalocsa belvárosa, konkrétan leglátványosabban...

VI. Kalocsai Ünnepi Könyvhét

Kalocsán hatodik alkalommal került megrendezésre az országos Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozat...

Farkas Ferenc kiállítása a Platánban

A Platán rendezvényközpont tavalyi megnyitása óta számtalan kiállításnak is adott már otthont. Idén,...

Nyolccal többen laknak majd a „fiúnevelőben”

Az amúgy nem vaskos, de folyamatosan fennálló várólistát szeretné felszámolni a Kalocsai...

„Az utcákon a gyűlölet vonult”

Az idézet Gerendás Péter – Bródy János Százéves pályaudvar című számából van. Először Kulka...

Elhunyt Kalocsa egykori tűzoltóparancsnoka

Kunsági Ferenc nyá. tű. alezredes, volt kalocsai tűzoltóparancsnok életének 63. évében elhunyt...

Megkezdődött a szavazás az „Év orvosa díj” odaítéléséről

A hagyományteremtés szándékával tavaly alapított és 2016. július 6-án, a Szent Kereszt Kórház...

Júliustól lép hatályba az új jövedéki törvény

Tavaly fogadta el az Országgyűlés az új jövedéki törvényt, amely számos változást hoz a jövedéki...

Miért hagyja az önkormányzat? Miért hagyják a város lakói?

Évek óta kínlódunk a főtér közlekedésével – mi különösen, akik a kertvárosból, a...

Köszönet és hála

Az általános iskolában végzős, 8. osztályos tanulóimnak – a szülők támogatásával,...

Óvatosságra int a katasztrófavédelem

Avartűz, égő fenyő, lángoló gabonatábla, kigyulladt bálázógép. Egy kis odafigyeléssel sok káreset...

A nyári autózás veszélyei

E héttől új rovatunk indul a Kalocsai Baleset-megelőzési Bizottság jóvoltából, a Kalocsai...

Megduplázták a nagystrand közönségét

A kánikulai napokon nagyjából 2500 ember szokott jegyet váltani a Szelidi-tó nagystrandjára –...

A csoda, amit együtt értünk el

Csodálatos három napon vagyunk túl: véget ért a XXV. Kék Madár Fesztivál. Minden program rekord...

Szülők munkája, gyerekszemmel

Az iparkamara szervezte Vállalkozók Hete programtól mondhatni távol áll a rajzpályázat műfaja, mégis...

Ötről hatra időseink védelmében

A közelmúltban célzott témában, az érintett témakört széles körből hívott közreműködőkkel...

Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján

Június 4-e 2010. május 31. óta a Nemzeti Összetartozás Napja. Az Országgyűlés ugyanis ekkor fogadta...

Megduplázódott a kívánságok száma a Klotild-napon!

2016-ban mintegy 40 kívánság, 2017-ben közel 95 kívánság… Ezek a számok… s most nézzük...

Hamarosan kiderül, ki lesz a győztes

Nemsokára végére ér Kalocsa első zenei tehetségkutató versenye, a Hang Vagy. Június másodikán...

Hagyományos ünnepzáró koncert

Ha Pünkösd, akkor Pünkösdi Koncert, amelyből az idén a huszonnegyediket rendezték meg a Kalocsai...

Hárommilliót költhetnek számítógépekre

A Hankook Tire Magyarország Kft. pályázatot hirdetett Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyei telephelyű,...

Elrajtolt az idei gólyagyűrűzés

Múlt pénteken kezdődött és egy hétig tart megyénkben a gólya roadshow, azaz a fehér gólyák...

Ötven pártfogoltját látta vendégül az érsek

Ebéddel és tárlatvezetéssel készültek Kalocsán a Wojtyla Ház támogatta nehézsorsúaknak.

Országos közlekedési versenyen remekelt a kalocsai család

Az idén hatodik alkalommal rendezte meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság az ország...

Harmadszor is Kalocsa a legjobb csapat

Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Megyei Közszolgálati Dolgozók Szabadidősport...

Ugyanazt a helyet fosztották ki

Látszólag nem egy bűnbandához tartoztak, mégis sikerült lebuktatni azt a csapatot, amelyik egy...

Változatlan formában ment át a költségvetés-módosítás

Mint azt a múlt héten megírtuk, egy furcsán sikerült szavazás eredményeképp soron kívül kellett...

Szervezők, segítők, életmentők – köszönjük!

Május 4-én, a Vöröskereszt világnapja alkalmából az idén is elismerő okleveleket adományozott a...

A jubileumi tanév tervezett programjai a Liszt Ferenc AMI-ban

Az ötvenedik, jubileumi tanévben a hagyományos programok is ünnepi köntösbe öltöztek, mondta...

Kalocsa katonatörténete

A Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre emlékdolgozat megírására jelentetett meg pályázatot...

Díjakat adott át a népművészeti alapítvány

A Kalocsa Népművészetéért Alapítvány a paprikafesztivál rendezvényeihez kapcsolódva díjakat adott át...

Továbbléphet a huszonötödikbe!

Úgy érezzük, mintha egy meteor gyorsaságával száguldott volna végig városunkon a XXIV. Kék Madár...

Kalocsa, a katonaváros

Május 21-én, a Magyar Honvédelem Napján a Foktői út melletti Csilás parkban ünnepélyesen felavatták...

Leállt a kórházbővítés

Bizonyára Önnek is feltűnt, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kórházba integrálódott kalocsai Szent Kereszt...

Ezúttal a szennyvízhálózattal vannak bajok

Korábban lapunk hasábjain már olvashatott arról, hogy Kalocsa bizonyos tekintetben „időzített...

A találkozó állása: Kiskőrös – Kalocsa 1-1

Nem, kedves olvasóink, nem a sportrovat költözött lapunk 5. oldalára, ezúttal egy olyan baráti...

„Sosem voltunk ilyen közel a végéhez”

Néhány héttel ezelőtt olvashatott arról, hogy felgyorsultak a munkálatok a felújítás miatt 2011...

A Duna–Tisza köze, a Kalocsai Sárköz jeles néprajzkutatója – Bárth János 70 éves

Kecskeméten, a Cifrapalota dísztermében december 15-én köszöntötték kollégái, barátai, tanítványai a...

15 évet kapott a feleségét megkéselő kalocsai férfi

Első fokon 15 év fegyházra ítélte a Kecskeméti Törvényszék a 38 éves kalocsai férfit, aki 2012...

Ismét szakmai nap a gimnázium laboratóriumában

Május 13-án, délután nagy volt a sürgés-forgás a Szent István Gimnázium felújított...

Vizsgálják a Vajason történt olajszennyezést

Amint arról helyszíni szemle nyomán lapunk is beszámolt, a Sárköz és vízrendszerén, vagyis a...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás