Villáminterjú Vikker Józseffel

Igazgatóváltás a Dózsa szakközépiskolában

2015.07.24 11:34    |    V.I.  

Újabb változás történt Kalocsa oktatási intézményeinek háza táján. Amint arról korábban írtunk, új általános iskolai vezetőket neveztek ki és a korábbi kalocsai tankerületi igazgató feladatait is jelenleg a kiskőrösi látja el. Július elsejétől a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban folyó munka irányításáért is más felel. Telefonon értük utol Vikker József leköszönt igazgatót.

– Valóban változások történtek a Dózsa György középiskola vezetőségének személyeit illetően?

Kalocsai Néplap

– Igen, július 1-jétől a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal főigazgatójának felkérésére a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum szakmai vezetői munkáját látom el. Így a Dózsa igazgatói feladatainak a felelőse a Bajai Szakképzési Centrum főigazgatójának megbízásából Jávorné Hargitai Klára volt kolleganőm, megbízott tagintézmény-vezető lett.

Ez az állapot a 2015/2016-os tanév végéig biztosan fennmarad, tekintve, hogy a megbízás egy évre szól. Véleményem szerint a fenntartó a 2016/2017-es tanévet megelőzően pályázatokat fog kiírni és ezek alapján választja majd ki a tagintézmények, illetve a centrumok vezetőit.

– Ön milyen feladatok előtt áll?

– Jelenleg a kiskunhalasi centrum életre hívása a fő feladatom. Ezzel kapcsolatban rengeteg adatot kell gyűjteni, valamint azokat továbbítani a középirányító szervnek, illetőleg a tagintézmények kapcsolatrendszerének kialakítása is a fontosabb teendőim között szerepel.

– Visszakanyarodva Kalocsára, hét évet töltött a Dózsa György középiskola élén. Mi minden történt, alakult és változott ez alatt az idő alatt?

– Rengeteg dolog változott… nem mind pozitív irányba! Ami örvendetes, hogy 2003-ban egyesült az a két intézmény, amely ma együttesen alkotja a Dózsa iskolát. Azt gondolom, hogy a hétéves működésem alatt jórészt sikerült egységesíteni ezen egységeket. E tekintetben nem sok teendő maradt vissza. Ami elszomorított, hogy akkor, amikor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz kerültünk, abba kellett hagyni a gazdálkodást és az a százhektáros föld, amit használtunk, visszakerült állami tulajdonba, hiszen lemondott róla a KLIK. Ebből korábban minden évben pluszbevételt nyertünk, amelyet az iskola javára tudtunk fordítani. Sajnos, az igazgatóságom idején már folyamatosan érzékelhető volt a diáklétszám csökkenése. Történt ez annak ellenére, hogy a kollegáimmal igyekeztünk minél több és több tanulót ide vonzani. Hozzá kell tennem, hogy ez nem egyedi, kalocsai jelenség!

– Mindezek ismeretében – álláspontja szerint – melyek lesznek Jávorné Hargitai Klára igazgatónő legfontosabb feladatai?

Kalocsai Néplap

– Úgy gondolom, hogy kolleganőm egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy az új szervezeti struktúrába igyekezzen minél jobban beilleszteni az iskolát és megtalálja az ideális közös hangot a szakképzési centrum vezetőjével. El kellene érni ugyanis azt, hogy a kalocsai iskolának ne származzon hátránya abból, hogy nem a főigazgatóság helyszínén, azaz nem Baján működik. Ugyancsak hatalmas feladat lehet, hogy megtartsa azokat a szakmákat, amelyekre régóta kereslet volt az iskolában, és idehozzon más városokból diákokat, akik valóban szeretnék ezeket a szakmákat kitanulni. Eszközök tekintetében, bár mindig van hová fejlődni, véleményem szerint nem állunk rosszul.

– Végezetül, közvetetten az új vezetőnek, Önnek pedig közvetlenül további sok sikert és jó munkát kívánunk! Köszönjük mindazt, amit az elmúlt hét évben Kalocsáért, az iskoláért tett!

– Én is köszönöm a megkeresést, a sikerre szükségünk van, mert be szeretnénk bizonyítani, kolleganőm Kalocsán, magam pedig Kiskunhalason, hogy lehet a szakképzést és annak szervezését jól csinálni. Ezért dolgozik most velünk együtt nagyon sok ember!


Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás