Eldőlt az emlékpark helye

A Csilás parkba kerülhet a katonai emlékmű

2016.03.22 09:36    |    -r-s  

A jobb sorsra érdemes Gábor Áron szobor – mint ismeretes – a Kishalas sor melletti szabadidőparkba kerül, de lesz még egy helyszín, ahol Kalocsa a katonai múltjára utaló emlékműnek ad helyet. Ez utóbbi a Csilás parkban lévő zöldterületen készülhet el, valamivel több mint egymillió forintból, és a legutóbbi képviselő-testületi ülésen a városatyák meg is szavazták a kialakítását.

Kalocsai Néplap

A katonai emlékmű létrehozását „Kalocsa, a katonaváros” címmel, a XXIV. Harckocsiezred Baráti Kör kezdeményezte, és amint az a legutóbbi képviselő-testületi ülésen kiderült, jó ideje szeretnék már, ha megvalósulna. Bóna Pál, az egyesület elnöke azért szólalt fel a határozati javaslat kapcsán, mert szerette volna megsürgetni a kérdést. Mint fogalmazott, túl sok „ötletelés” zajlott már eddig is az emlékpark kapcsán, és ez mindig csak elodázta a megvalósítást. Bóna szerint már vagy húsz éve húzódó tervről van szó, és úgy érzi, éppen elég kompromisszumot vállalnak már azzal is, hogy „lemonda-nak a Gábor Áron szoborról”. Korábban lapunk is megírta: az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ikonikus tüzér őrnagyáról készült mellszobor pillanatnyilag a bezárt miskei úti laktanyában áll, de a kalocsai önkormányzat nemrég sikerrel kérvényezte a városi tulajdonba vételét a Honvédelmi Minisztériumtól. Az alkotás a Kishalas sor melletti parkba kerül.

Bóna Pál és egyesülete javaslatára végül a Csilás parkba, a buszmegállók mellett megmaradt zöldterületre kerülhet az a katonai emlékmű, amely a Kalocsán szolgált alakulatok (a 24. Harckocsi Ezredtől, a Légvédelmi Rakéta Ezreden át, gyakorlatilag a Helyőrségi Zenekarig) előtt tiszteleg. A látványterven már létező kegyhely számára több (nem csak kalocsai) helyszín is felmerült az utóbbi időben. A legutóbbi variáció szerint a foktői úti laktanya területén lett volna, de mivel ember nincs, aki évtizedekre előre megmondja, hogy annak az ingatlanegyüttesnek mi lesz a sorsa, vagy funkciója, inkább közterületen hoznák létre a parkot. Erről szavazott múlt heti ülésén a kalocsai képviselő-testület, és jóváhagyta a XXIV. Harckocsiezred Baráti Kör kezdeményezését, tehát felépülhet az emlékmű a Csilás parkban. Az átadó ünnepség május 21-én, a Honvédelem napján lesz.


Kalocsai hírek

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

Szigeti Tamás agrármérnök segít, mire kell figyelni az egységes kérelem beadásánál

2022. április 6-án, szerdán nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól...

Norbi, a „vaklufis” a földkerekség egyetlen okleveles léggömbhajtogatója

A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium intézményben régi gyakorlat, hogy a 9....

Árpád-kori régészeti leletek Uszódnál

Az egyik sírban karperecet, gyűrűt és egy pénzérmét találtak

Szent Asztrik érsek szobrát a főegyházmegye papsága előtt áldotta meg Dr.Bábel Balázs érsek

A magyar és a katolikus egyház történetéhez egyaránt szorosan kötődő, attól elválaszthatatlan Szent...

Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben

A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás