785 kg tápot sikerült gyűjteni a kutyamenhelynek

Egy hónapig elég az adomány

2015.06.25 12:46    |    géjé  

Júniusban ismét nagyszabású tápgyűjtési akciót vezényeltek le az Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány aktivistái, akik a kalocsai kutyamenhely lakói számára több mázsa élelmet szedtek össze két helyi nagyáruházban. A szervezet standját rendszeres adományozók mellett olyanok is megtalálták, akik nem nézik jó szemmel a tevékenységüket, pedig ennél ártatlanabb célra már nehéz lenne gyűjteni. A grandiózus tápadomány mellett készpénzzel is támogatták őket a vásárlók, akik ha máskor is kedvet kapnak a jótékonykodáshoz, ezt folyamatosan megtehetik ám!

– A Spar üzletekben voltunk gyűjteni és 785 kg kutyatápot kaptunk, valamint 26.600 forint készpénzt, amit valószínűleg kölyöktáp vásárlására fogunk fordítani. A fogadtatás, mint eddig is, elég vegyes volt: akadtak ismerős arcok, akik mindig adnak nekünk, és voltak, akik kevésbé látnak minket szívesen, de ehhez már hozzászoktunk – legyintett Békési Mariann, az alapítvány kuratóriumi elnöke. – Örültünk neki, hogy ekkora mennyiséget sikerült összegyűjteni, hiszen ez egyhavi élelemadag. Azt üzenem azoknak, akik segítettek, hogy nagyon-nagyon köszönjük! A legkisebb adomány is nagyon fontos, ugyanis rengeteg a kutyus, mint általában. Folyamatosan telt házzal üzemel a menhely – árulta el.

A kalocsai kutyamenhely esetében a telt ház úgy 80 állatot jelent. Azért „csak” ennyit, mert ez a megengedett létszám: ennyire kaptak engedélyt a telep megalapításakor. Emellett – és ezt már kevesebben tudják – az alapítvány fenntart egy kisebb kutyaotthont is, kifejezetten olyan kölyköknek, amelyeknek még át kell esniük a kötelező oltásokon – e nélkül ugyanis nem kerülhetnek be a nagy menhelyre. A kisebb helyszínen további 30 állat várja az örökbefogadást, vagy a költöztetést. Az alapítvány vezetője a tápgyűjtési akció kapcsán megjegyezte: az adakozók nem csak ilyen alkalmakkor segíthetnek jobbá tenni az állatok életkörülményeit, hanem a hétköznapokon is. Tápadományt a menhely telephelyén fogadnak, pénzt pedig a bankszámlájukra. A legnagyobb segítség azonban mindig az, ha új családtagot a menhelyről visznek haza az örökbefogadók. Ha hűséges négylábú barátot szeretne, a kalocsai kutyamenhely legyen az első gondolata: kalo-vau.hu.


Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás