Egy csomag liszt már karácsonyi jótétemény

Kezdődik az élelmiszergyűjtés

2015.11.24 11:19    |    -r-s  

Lévén decemberben túl sok szervezet hajt az adakozó kedvűek jóindulatára, a kalocsai, Szeretetkuckó néven ismert kezdeményezés már ebben a hónapban útjára indul, több szervezet együttműködésével. Ön már egy kilogramm liszttel is hozzájárul egy rászoruló család karácsonyához, de ha van egy hatalmas fenyője, még a város fáját is adhatja. Bár ez utóbbiért gyakorlatilag verseny alakult ki.

– Kalocsán hagyomány, hogy a legszebb, legnagyobb fát állítjuk fel a sétálóutcában, amikor zajlik a Karácsonyi Forgatag, illetve az adventi gyertyagyújtások. Ezeket a rendezvényeket természetesen idén is megtartjuk, és keressük hozzájuk a legszebb fát – mondta dr. Magóné Tóth Gyöngyi. Az ünnepi programsort is szervező Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár igazgatója elárulta, hogy a város fája kezdeményezés már most siker, ugyanis sokan szeretnék odaadni a fenyőjüket a nemes célra. – A kalocsaiak erre már nagyon vevők: rengeteg felajánlásunk van, és a Parkgondozó Kft. szakemberei járják is a helyszíneket. Egyrészt megnézik, hogy melyik a legszebb fa, másrészt azt figyelik, hogy milyen terepen van, hogyan lehet azt egyáltalán kivenni a helyéről – magyarázta, arra utalva, hogy a felajánlónak persze nem kell bajlódnia a kivágással és a tereprendezéssel sem; megoldja helyettük a város. Nem ez azonban az egyetlen karitatív felhívás az ünnep előtt.

– Összehívtuk azokat a szervezeteket, akikre támaszkodnánk, akikkel együtt dolgoznánk a Karácsonyi Forgatag gyűjtésében. Átbeszéltük, hogy mit javasolnak, mihez tudunk hozzákezdeni – árulta el a tartós élelmiszerek gyűjtésének idei menetéről az intézményvezető. A korábbi években Szeretetkuckó néven megjelent sétálóutcai pavilonban mindenki leadhatta a kalocsai rászorulóknak szánt csomagját, vagy készpénz-adományát, ám idén még több helyszínen fognak gyűjtésbe. – Egyszerre fog működni a gyűjtés a nagyáruházakban és a sétálóutcában is, a velünk együttműködő szervezetek munkatársaival. Ők mondják majd meg azt is, hogy ki a rászoruló, vagyis hol van sok gyerek, hol van nagyon kevés fizetés, esetleg egyedülálló szülő, vagy nyugdíjas. Számukra készítjük ugyanis a csomagokat – mondta.

A tartós élelmiszerek gyűjtése Kalocsán már ebben a hónapban elkezdődik, megelőzve az ünnepek előtti jótékonykodási dömpinget. Az időszak azért esett az ősz utolsó hónapjára, mert a kulturális központ minél több adományt szeretne eljuttatni a város rászorulóinak, és erre így van a legnagyobb esély. Ön is ad egy esélyt? Álljon meg egy szóra a művelődési intézményekkel együttműködő szervezetek aktivistáinak, akik az akcióhoz készült kitűzőt viselik majd! A gyűjtést segítik nyugdíjasok, egyházak képviselői, valamint a Családsegítő Szolgálat és a helyi Vöröskereszt kollektívája. A legnagyobb segítséget a tartós élelmiszerek jelentik: elsősorban lisztet, olajat, rizst, konzerveket várnak, de ezen belül mindenki nyugodtan engedje szabadjára a fantáziáját és segítsen!


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás