Ki kell fizetni az elfagyott vízóra cseréjét

Érdemes letakarni az aknafedőket

2018.03.08 09:13    |    -r-s  

Az ingatlantulajdonosnak kell kifizetni a vízóracserét, ha az a hideg napokban szétfagy, hívta fel a figyelmet a víziközmű, amelynek munkatársai tavaly rengeteget bajlódtak ilyen problémával. Egy településen csak komoly vesződségek árán sikerült újra nyomás alá helyezni a víztornyot, annyi ingatlanban adta meg magát a szerkezet és a csőrendszer. A hibát nagyon egyszerű trükkel meg lehet előzni, csak időben kell gondolni rá.

– Ha nagyon hideget mond az időjárás-jelentés, akkor kell leteríteni az akna fedlapot valamilyen hőszigetelő anyaggal – javasolta a Kiskunsági Vízi-közmű Szolgáltató Kft. műszaki vezetője. Szigeti Attila elmondása szerint nem kell túlbonyolítani: vastagabb ruhaanyagok, hungarocell-táblák, vagy hasonló hőszigetelők tökéletesen megfelelnek erre a célra, a lényeg, hogy gondosan le legyen takarva a vasfedél.

vizora_450
 

– A fedlap sugározza lefelé a hideget, így szokott elfagyni a vízmérő, főleg olyan helyeken, ahol kevés a vízfogyasztás: lakatlan házakban, üdülőkben – hozott fel pár példát. Hozzáfűzte: folyamatos fogyasztás mellett nem jellemző, hogy elfagyna az óra, mivel a víz mozgásban van a csövekben, nincs tehát ideje lehűlni, ellentétben a használaton kívüli ingatlanok vezetékeivel.

– Tavaly januárban közel 150 vízmérő fagyott szét a területünkön – emlékeztetett a műszaki igazgató, megemlítve Soltszentimrét, ahol annyi cső durrant el a kemény fagyok miatt, hogy a kútszivattyúkkal huzamosabb ideig nem is tudták nyomás alatt tartani a helyi víztornyot. – Idén még nem volt ilyen, de igazi téli hideg sem volt – intett óvatosságra, majd bizakodva megjegyezte: „reméljük, hogy megúsztuk”.

A vázolt probléma könnyen felütheti a fejét ezekben a hetekben, amikor tartósan, napokig tartó éjszakai fagyok lesznek, Kalocsa régiójában kb. mínusz nyolc fok lesz a minimum.





Kalocsai hírek

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás