Interjú dr. Szmola J. Ernő vezérigazgatóval

Új távlatokat nyitó tulajdonosváltás az EMIKA Zrt-ben

2018.05.24 12:58   

Jó ideje keringett már a városban a szóbeszéd a város egyik legnagyobb, és legrégebbi vállalatának sorsát illetően, mondván, „az EMIKA Zrt.-t eladták”. Nos, mint megtudtuk, az állítás részben igaz. Azért részben, mert valóban lecserélődött a részvények nyolcvan százalékát tulajdonló kör, arról viszont, hogy „eladták” volna a céget, ami negatív jövőképet feltételez, szó sincsen. A háttérfolyamatokat, az eddig elért eredményeket és a változások nyomán megfogalmazott új célokat az EMIKA Elektromechanikai Zrt. vezérigazgatójával, dr. Szmola J. Ernővel járjuk körül.

Ha jól tudom, nem is olyan régen tartottak egy átfogó tájékoztatót a dolgozók számára arról, hogy milyen fontos változások történtek a vállalat életében. Miről volt itt szó? Mi az, ami az ott elhangzottakból a szélesebb nyilvánossággal is megosztható?

– Ez a találkozó a szokásos dolgozói tájékoztatónk keretében történt meg, amit rendszeresen tartunk. Az egyik fontos dolog, hogy a dolgozóink negyedszer kaptak jutalmat és prémiumot azért a munkáért, amit az elmúlt évben végeztek. Ezt kitörő lelkesedéssel fogadták. A másik lényeges dolog az volt, hogy az EMIKA Zrt. tulajdonosi körében komoly változások történtek. Erről nem is volt kérdés, hogy tájékoztatnunk kell a dolgozóinkat, hiszen az információk hiánya, a szóbeszéd terjedése szülhet bizonytalanságot, vethet fel kérdéseket, amit a legjobb szemtől szembe tisztázni. Mi az elmúlt, immáron kilencedik évben folyamatosan törekedtünk arra, hogy világos tájékoztatást kapjanak a dolgozók arról, hogy a cég mit csinál, merre megy, milyen változásokat tervez. Most a leglényegesebb dolog, hogy tulajdonosváltás történt.

 

emikaneplap2_450
 

 

Mit vezetett ehhez a lépéshez?

– Ahhoz, hogy ezt teljességében lássuk, elkerülhetetlen némi múltidézés, jelenbe tekintés és természetesen a jövőről is szó lesz.

emikaneplap1_300Ez talán annál is inkább fontos, hiszen külső szemlélőként nem egyértelmű, hogy hogyan épül fel egy olyan cég vállalati struktúrája, mint az EMIKA!

– Pontosan! Azt is ki kell emelni, hogy az EMIKA Zrt.-nek az a politikája, hogy teljesen nyíltan kommunikálunk! Egyébként szintén aktuális örömhír, hogy új autóipari szabványrendszer auditja zajlott nálunk, amelynek eredményeképpen integrált folyamatirányítási rendszert vezetünk be, várhatóan 2019 végéig. Ez nem csak itt, Bács-Kiskunban, de még országosan is ritka. Többek között ezen szabványrendszer része, hogy nyíltan kommunikálunk! Nyilván, aki nem nézeget célirányosan cégadatokat, annak fals információk juthatnak a birtokába. Terjedtek is a városban ilyen mendemondák, hogy kivásároltak bennünket, de nem egészen erről van szó.

Akkor hát tisztázzuk, hogy pontosan miről is van szó?

– Az EMIKA Zrt. 2010 és 2017 között, sőt, talán már 2018-ban is egy óriási változáson ment keresztül vezetői stílus, stratégiaváltás, irányítói team, új emberek behozatala, illetve vevőcentrikusság tekintetében. A legfontosabb elem talán az volt, hogy az emberekkel kezdtünk másként foglalkozni. Mit csinált az EMIKA tehát ebben az elmúlt hét évben? Kilábalt abból a válságból, amibe jórészt saját magát hozta. Ez nem kizárólag a részvényeseken múlott, hanem a gazdasági környezeten, vagy éppen a vezetési stíluson. Amikor viszont vásárlók jelennek meg egy cég életében, az már nagyon jó jel! Ez azt üzeni, amit jómagam, ipari karrierem során immáron harmadszor negyedszer élek át, hogy amikor sikerül rendbe tenni egy céget, megjelennek az iránta érdeklődők. Itt is az történik, hogy egy kvázi nulla értékű cégből több milliárdos piaci értéket képviselő EMIKA lett. Ahhoz, hogy ki tudtunk lábalni a válságunkból, fontos kiemelni, hogy kellett a volt tulajdonosi kör türelme is, akik valódi részvényesként viselkedtek, ami Magyarországon nem jellemző! Türelmesen megfigyeltek, időt adtak, és várták, hogy mire jut az új menedzsment, teljes önállóságot biztosítva a vezetőségnek, ami óriási bizalom.

Lényeges változás továbbá, hogy az autóiparban sikerült több lábra állnunk. Nagyon veszélyes, ha az ember kizárólag egy autóipari cégnek, ráadásul egy Magyarországon régen itt levő cégnek szállít kizárólag be. Együtt örülünk és együtt sírunk a vevővel, ami egy részvénytársaság életében nagy rizikó az új szakmai elvárások fényében. Tehát több lábra álltunk, ami azt jelenti, hogy már a Porsche, a Volkswagen, a Mercedes, a Peugeot-csoport mind-mind ott van a vevőink között, nem csak a Suzuki Zrt., akiket továbbra is becsülünk, és az egyik legnagyobb autóipari vevőnk.

Mi történt eközben a másik EMIKA-üzletág, a világítástechnológia terén?

– A lámpáknál elképesztő káosz alakult ki az úgynevezett fényemittáló diódáknak az óriási fejlődése miatt, amit a szakma LED-forradalomként emleget. Az EMIKA itt nagyon kis játékos, ezért tudatosan kellett meghatározni, hogy milyen területekre koncentrálunk. Jelenleg ott tartunk, hogy prémium kategóriásként szállítunk be, de nagyon beszűkült és speciális piacokra, amelyek nincsenek nagy cégek által csúnyán mondva „terítve”. Tehát itt küzdünk, és itt van a legnagyobb szükség a kitörési pontok keresésére. Ha pedig idáig eljutottunk, azt is el kell mondani, hogy a részvényesek türelme mellett egymilliárd forint értékben sikerült beruháznunk is, és már meg is érkeztünk a jelenbe.

Amikor is az történik, hogy...

– Az történt, hogy megjelent három konkrét érdeklődő, köztük külföldiekkel is, akik azzal kerestek meg bennünket, hogy szeretnék megvásárolni az EMIKA Zrt. részvényeit, mert ők többet tudnának ebből a cégből kihozni, és segítenék, hogy tovább fejlődjön. Ezt körülbelül másfél évig folyó tárgyalás-sorozat követte, de szóba sem került, hogy a részvényesek, vagy jómagam el akartuk volna adni a céget. Nem arról szólt ez a történet, hogy a részvényeseink végre pénzhez akartak jutni, hanem arról, hogy mérlegeljük, mi kellene ahhoz, hogy az EMIKA tovább tudjon fejlődni. Egyértelmű, hogy a tőkeszegénység jelentette a legnagyobb akadályt ebben, hiszen nem tudunk a valóban drága csúcstechnológiába befektetni, annak ellenére, hogy, mint említettem, igyekeztünk folyamatosan lépést tartani a kor és a vevők követelményeivel. Döntési helyzetbe kerültek tehát a részvényesek, és arról született határozat, hogy előnyben részesítik a magyar érdeklődőket. Nem biztos, hogy ők ajánlották a legtöbbet, de esetükben láttuk a legnagyobb garanciát arra, hogy...

... és eljutottunk legfontosabb kérdéshez! Hogyan tovább?

– Ahhoz, hogy az embereknek itt biztos munkahelyük legyen, és ne törjön meg az a lendület sem, amiben a cég van, egy magyar tulajdonú kft. lépett be, aki a hazai viszonylatok tekintetében jó kapcsolatrendszerrel bír. Ez a DOMSTONE Kft., amelynek csapata a részvények nyolcvan százalékára adott ajánlatot. A másik húsz százalék az EMIKA Zrt. saját tulajdonában maradt.

Mit garantált ez a társaság?

– Garantálták, hogy megbíznak a régi vezetésben és hagyják, hogy tovább dolgozhatunk önállóan, ahogyan eddig is. Emellett azt is felajánlották, hogy a lámpa üzletágban, ahol nekünk a leginkább szükségünk van kapcsolatokra, segíteni fognak bennünket. Ez azt jelenti, hogy nemhogy veszélybe nem került a mostani dolgozói állomány munkahelye, megélhetése és jövője, hanem a jelenleginél jóval több emberre lesz szükségünk, ha sikerül célt érni. Ezzel párhuzamosan persze az autóipari üzletágunkra sem fordítunk kevesebb figyelmet a jövőben. Ezt egy tapasztalt tanítványom vezeti Droblyen Csaba igazgató személyében. A lámpa üzletágért Torma Judit igazgatónő felel. Itt van a legnagyobb kihívás, hogy hogyan emeljünk az eladási számokon? Van egy harmadik üzletág, amit szintén fiatal, ambiciózus vezető irányít, ami az úgynevezett külső szerződéseken alapuló közös fejlesztésekkel megtámogatott gyártásokról szól. Ezt Vajda Szabolcs vezeti. Teljesen különvált most már a technológiai fejlesztésekért felelős csapat, az élén Pirisi Károly főmérnökkel.

A jövőt illetően tehát egyértelműen pozitív képet lát?

– Április 11-én történt a cég átvétele. Ami ez előtt, és azóta történt, az kétségkívül bizakodásra ad okot. Csakúgy, mint a teljesen megváltozott üzleti szerkezet, amelynek egységeit komoly, a saját területükért felelő szakemberek irányítanak. Való igaz, hogy a jelszavunk marad az „egyre hatékonyabban”, de amikor tájékoztattam a menedzsmentet és a dolgozókat, akkor arra is felhívtam a figyelmüket, hogy most lehetőséget kaptunk valamire, ami egyben óriási felelősséggel is jár.

A folyamatos fejlesztési törekvések pedig, ha jól emlékszem, korábbi interjúnk alkalmával azt mondta vezérigazgató úr, hogy rövidesen egy újabb beruházás átadásában öltenek testet?

– Igen, jól emlékszik! Egy 13 méter magas gép került abba az épületbe, aminek az átadása rövidesen megtörténik. Lassan kezdődik a próbaüzem, és ha ez a gép beindul, akkor az EMIKA Zrt. egy olyan klubba, ha fogalmazhatok úgy, „léphet be”, ahol már ritka a levegő, és kevesebben versenyeznek az üzletekért. Nagy szükség van erre! Ezt igazolja, hogy jelenleg tizenkét vevő áll sorba, ugrásra készen várva, hogy mikor tudunk indulni a géppel. Úgy tervezzük, hogy ez júliusban fog megtörténni, és elkezdjük a sorozatgyártást ezzel a hatalmas masinával. Eddigre szeretnénk a kifejezetten e köré épült csarnokot is átadni, felszentelni.

Köszönöm a beszélgetést!

– Én is köszönöm a megkeresést!

V.I.



Kalocsai hírek

Az Európai Unióban termelt áram több mint fele karbonsemleges

Egyre jobban teljesít az Európai Unió a klímabarát villamosenergia-termelés terén. Tavaly a...

Posztobányi Zoltán, akinek a futás csak adott

    Egy futó életének szerves része ez a fajta sport. Az, hogy ki milyen motivációval indul neki,...

Kitüntetés, elismerés, köszönet a segítő munkáért

Május 8. a Vöröskereszt világnapja. Ennek apropóján a Magyar Vöröskereszt egységei évről évre...

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerése

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) ezer táblagép átadásával elismerte el és köszönte...

Újra nyitva az ASTRICEUM Érseki Múzeum

Bár ott jártunkkor még minden irányból hatalmas „ZÁRVA” felirat jelezte a szentháromsági...

Polgármesteri vizit az atomvárosban

A napokban közösségi oldalán posztolta dr. Filvig Géza, Kalocsa polgármestere, hogy a paksi...

„Nyár végén, ősz elején cölöpözés kezdődhet a Dunán”

A címben szereplő mondat nem véletlen kerül idézőjelbe. Ezt ugyanis Font Sándor országgyűlési...

Megemlékezés a Magyar Hősök Emlékünnepén

Az emléknap azoknak a névtelen hősöknek, katonáknak és civileknek állít emléket, akik Szent István...

Mozgalmas időszak kezdődik a Paks II. kommunikációjában

A Paks II. projekt fontos mérföldkőhöz érkezik: a projektcég rövidesen benyújtja a létesítési...

Pünkösd régen és ma

Amikor eljött pünkösd napja (Apostolok Cselekedetei 1.-2.), mindnyájan együtt voltak. Mindnyájan,...

Zsemberi Herman válogatott lehet

Az ifjú birkózó tehetség már többször megcsillogtatta tudását a szőnyegen és úgy néz ki, van esély...

Bölcsődére és idősotthonra is szükség lenne

Fajsz egyike a Kalocsai Járás azon településeinek, ahol ősztől új polgármester vehette át...

Hétfőtől nyitva az óvodák és a bölcsőde

Múlt héten derült égből érkezett a Kalocsán néhány nappal korábban látogatást tett Maruzsa Zoltán...

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indul a Szent Kereszt Kórházban

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indult március 18-tól, hétfőtől a kalocsai Szent Kereszt...

Meghívásos megemlékezés a honvédelem napján

A rendszeresen résztvevő katonaszervezetektől csak egy-egy képviselőt hívott meg a honvédelem napján...

Csökken a házi karanténok száma a városban

A járvány elleni védekezés miatt hozott állami intézkedések lassú feloldása után friss helyi...

Május 13-tól újrakezdték az edzéseket Homokmégyen

A Koronavírus-járvány keresztülhúzta homokmégyi Storks Amerikai Football csapat eddigi lehetőségeit,...

Ezüstéremmel zárt volna a KFC

A Kalocsai FC hiába állt a tabella második helyén, lefújták a bajnokságot, de jövőre is az...

Zebra-terv: veszélyes gyalogátkelőknél ellenőriztek

Bács-Kiskun megye az idén is csatlakozott az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési...

Jó eredménnyel zárulhat a magyar érettségi

Többeknek jól jött volna, ha tehetnek szóbeli vizsgát, ám így is jó eredményre számít a magyar...

Kínai-magyar videókonferencia a koronavírusról

Bács-Kiskun megye és a kínai Yunnan tartomány képviselői, egészségügyi vezetői és epidemiológia...

Sztárok és a Kék Madár a kis betegekért

Bár az év első felében Lakatos György, Kalocsa díszpolgára, hazánk elismert fagottművésze és a...

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is...

Államtitkári vizit a kalocsai Szociális Központban

Péntek délelőtt nagy volt a sürgés-forgás a kalocsai Szociális Központ Bem apó utcai épületében. Nem...

Felszámolják az osztatlan közös földtulajdont

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek...

Népszerű vloggerrel kampányolt a rendőrség

A Kalocsai Rendőrkapitányság felkérésére érkezett a városba Nasz Dániel, a népszerű rémi YouTuber,...

Csak lassan indul újra az ingatlanpiac

Legfeljebb kiugró esetekben kel el ár alatt egy-egy kalocsai ingatlan, akkor, ha vélhetően anyagi...

Dr. Hajdú Zoltán: Ne adjunk esélyt a vírusnak!

Múlt hétfőtől megszűnt a kijárási korlátozás Budapesten kívül, azonban az országos járványügyi...

Államtitkári látogatás a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában

Május 6-án illusztris vendégeket fogadott a veszélyhelyzet miatt egyébként májusban szokatlanul üres...

Milliárdos fejlesztéscsomag 400 milliós többletigénnyel – folyamatban!

Május 5-én a Városházán tartott sajtótájékoztatót dr. Filvig Géza polgármester és Boromisza Viktor,...

Megérkezett Brüsszel jóváhagyása a talajelőkészítő munkákhoz

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is...

Evezés

A Kalocsai Evezős Szakosztály helyzetét sem könnyíti meg a kialakult vírus-járvány. Egyelőre...

Hartman János: „Egyszer vége lesz!”

Szinte megállt az élet. A korona vírus szinte megbénította az egész világot. Térdre kényszerült az...

Rejtő-sorozattal készül a Thália Társulat

A március közepe óta tartó veszélyhelyzet az élet számos területét, amit ideiglenesen nem...

Istvánosok az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny döntőjében

Az OKPV egy történelmi problémamegoldó verseny, melyet Budapest egyik legrangosabb kollégiuma, a...

Újjáéledőben a drágszéli Rózsafűzér királynéja templom

Örömhírről és nehézségről egyaránt számot adhatott felkeresésünkkor a Kalocsa-Kecskeméti...

Újra indulnak az egynapos ellátások, a rehabilitáció, diagnosztika, labor, röntgen vizsgálatok a Szent Kereszt Kórházban

A Kalocsai Szent Kereszt Kórházban május 4-én, hétfőtől még az április 27-étől alkalmazott,...

Dr. Kovács Antal: ez az alapítvány a térség támogatásáért van

A paksi atomerőmű égisze alatt működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás