Pályázott és nyert

„Külsős” tagintézmény-vezető a Dózsában

2016.08.08 12:39    |    V. I.  

Egyedüli pályázóként jelentkezett Fekete Antal a Bajai Szakképzési Centrum Dózsa György Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégium tagintézmény-vezetői posztjára. A siker nem volt magától értetődő, mondta, de végül a szakmai anyagban foglaltaknak zöld utat engedtek, így az őszi tanévtől ő felel az iskola helyi irányításáért.

Fekete Antal neve bizonyosan nem cseng ismeretlenül. Ha járt már városi rendezvényeken az elmúlt esztendőkben, akár a Paprikafesztiválon, az augusztus 20-i Szent István napokon, vagy éppen egy megemlékezésen bárhol találkozhatott vele konferansziéként, de hosszú évek óta tevékenykedik pedagógusként is, legrégebbről pedig a helyi KORONAfm100 rádió hallgatói ismerhetik őt műsorvezetői oldaláról. Ez utóbbi minőségében egyre ritkábban szólal meg, annál gyakrabban hallatja viszont hangját a Nemzeti Pedagógus Kar küldöttgyűlésén, a Kids Club kalocsai nyelviskolájának vezetőjeként, vagy éppen az Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskolája, Szakiskolája épületében osztályfőnökként. Ősztől más irányt vesz az élete – nyilatkozta lapunknak.

Kalocsai Néplap

– 1997 novemberében kezdtem tanítani, az elmúlt 18 tanévből több mint egy évtizedet tanítottam különböző környékbeli általános iskolákban, és 2009 óta tanítottam a mostani nevén Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskolájában, aminek nem ez a hivatalos neve, de bízom benne, hogy majd meg fog változni. Idén tavasszal hirdették meg országosan a szakgimnáziumok, illetve a szakközépiskolák tagintézmény-vezetői posztjait, a megfelelő végzettség birtokában úgy döntöttem, hogy megpályázom a Bajai Szakképzési Centrum Dózsa György Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégium ezen posztjára kiírt pályázatot – foglalta dióhéjba pedagógusi pályáját Fekete Antal. – Később derült ki számomra, hogy egyetlen pályázó vagyok, ami nem jelentette azt, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium megbíz majd a vezetéssel, de június 15-én, a hivatalos eredményhirdetés napján örömmel konstatáltam, hogy a tantestülettel egyetemben a minisztérium is bizalmat szavazott nekem – ismertette a háttérfolyamatot a Dózsa iskola immáron hivatalosan is tagintézmény-vezetőjévé vált tanár. – A pályázati eljárás tartalmaz szakmai-emberi bemutatkozást az adott iskola nevelőtestülete, illetve a dolgozók összessége előtt, két értekezlet keretében. Erre még májusban került sor, amikor is „külsős-ként” 63, illetve 69 százalékos volt a támogatottsága a pályázatomnak. Július 1-jével vehettem át a tagintézmény-vezetői tevékenységgel járó feladatkört, amelyet egyelőre egy esztendőre kaptam meg – mondta Fekete Antal, a Dózsa középiskola vezetője, aki későbbi időpontra ígért további tájékoztatást lapunknak az előtte álló feladatok és az általa összeállított program megvalósításának részleteit illetően. Mindehhez szerkesztőségünk nevében is szép eredményeket és sok sikert kívánunk neki!


Kalocsai hírek

A szegregált terület integrációja

" A szegregált terület integrációja A roma társadalom Kalocsa életében A Kalocsai...

Pályázatból parkosított templomkert és új kerítés Ordason

Átvette a református egyház a Visszatérés Háza kulcsaitNagy ünnepre gyűltek össze az ordasiak elmúlt...

Kalocsai szerző sikere az irodalmi pályázaton

Október 14-én, pénteken este Budapesten kihírdették a Világháló Alapítvány ésa Blinken OSA Archívum...

Lélekemelő kórushangverseny a kalocsai főszékesegyházban – Három kiváló egyházi kórus több, mint 100 tagja énekelt

Kalocsa gyönyörű barokk templomában, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban október 15-én,...

Paks II. a hosszú távú ellátásbiztonság záloga

Atomenergia nélkül nincs ellátásbiztonság Európában, Paks II. pedig hazánk hosszú távú...

Az aradi vértanúkra emlékezett Kalocsa – A koszorúzáson Balogi József mondott beszédet

Kalocsa város hagyományai szerint az első felelős magyar kormány szoborcsoportjánál tartották meg a...

Új fasorok, fák díszítik Kalocsát

 „A legjobb időpont a faültetésre 20 éve volt, a második legjobb ma van!” – tartja...

Az integráció fontos szerepe a roma társadalomban

Antidiszkriminációs programok Kalocsa  város életébenA Kalocsai Önkormányzat, a Szociális Központ és...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás