Felelős állattartás

2017.10.18 13:05    |    Gábor Erika  

Lapunk 27. számában foglalkoztunk az állatmentés terén munkálkodók tapasztalataival (Gazdájának társa akar lenni… című cikk). Néhány reakcióból visszaigazolódni látszik, hogy valóban elég messze van egymástól az állattartók egy részének és az állatvédőknek az álláspontja. Ezúttal egy állatorvost kértünk fel, fogalmazza meg a címbeli fogalommal kapcsolatos véleményét. Kérdéseinkre dr. Török Lajos válaszolt:

Van-e a felelős állattartás fogalmának valamilyen definíciója? Ha nincs rögzítve, ön mit tartana fontosnak ezzel kapcsolatban megfogalmazni?

– Nem tudok róla, hogy ezt így meghatározták volna, viszont az állatvédelemről szól törvény (1998. évi XXVIII. tv. szerző) tisztázza az alapfogalmakat. A magam részéről az első és legfontosabb szempontnak azt tartom, hogy akkor vállaljon valaki egy állatot, ha tud is gondoskodni róla. Fel kell mérni a beszerezni kívánt állat – most elsősorban kutyákra gondolok – tulajdonságait, szükségleteit, és a leendő gazda körülményeit. Ha kisgyermek van a családban, figyelembe kell venni, mekkorára növő és milyen természetű kutya fogadható be. Tisztában kell lenni azzal, hogy az állat nem tud gondoskodni magáról, élelemmel, vízzel, biztonságos hellyel a gazdának kell ellátnia!

drtorok_450
 

Önök, állatorvosok a mindennapokban milyen problémákkal találkoznak a nem megfelelő választás, gondozás, bánásmód miatt?

Leggyakrabban azzal találkozunk, hogy olyan kutyafajtát választanak, amivel nem bírnak el. A kutyára falkában élő lényként kell gondolni, és nem egyenrangú partnerként, hanem a határokat szigorúan meghúzva bánni vele. Ha nem tudják, vagy nem akarják nevelni, a kutya veszi át az uralmat a családban, és ez nem veszélytelen helyzet. Ugyancsak nagy probléma, ha egy nagy mozgásigényű kutyát kis helyen – vagy a fordítottja, ha egy kis testű, kényes állatot az udvaron akarnak tartani. A gondozásról szólva például számolni kell azzal, hogy a hosszú szőrű kutyát rendszeresen fésülni kell. A kutyának megfelelő minőségű, harapható élelmet kell kapnia, ellenkező esetben fogkövesedés, ínygyulladás lép fel, amelyet, ha nem kezelnek, bőr- és szőrproblémák követnek. Nem tudok és nem is akarok állást foglalni a „húst vagy tápot” kérdésben, de azt megjegyzem: tévesen hiszik azt sokan, hogy a kutya elsősorban hús- és csontevő állat, főleg a csirkecsont adását komolyan ellenzem! A macskák azok, amelyeket hússal kell etetni, a kutyának szüksége van zöldségre, gyümölcsre is. Ezt már évtizedekkel ezelőtt felmérték Amerikában, és a gyártók be is építették ezeket a kutyatápokba.

Van-e arról képük, hogy milyen arányban tesznek eleget a gazdák a chip-beültetési kötelezettségnek?

– Az utcán talált kutyák 85-90 százalékában nincsen chip. A háztartásokban élők túlnyomó részénél ezt rendezik a gazdák. Előfordul az is, hogy a chipet beültették, de technikai okokból, esetleg hibás adat megadása miatt mégsincs regisztrálva az eb. Ezért szoktuk javasolni, hogy a chip beültetését követően, pár hét múlva nézzenek utána a gazdák a petvetdata.hu oldalon, hogy felkerült-e kutyájuk a listára.

Milyen következményei vannak, ha elmulasztják a chip behelyezését?

– Hát, roppant ritkán hallottam arról, hogy ez miatt büntetést szabtak volna ki. Az állattartási szabályok be nem tartása miatti ügyekben a hatósági állatorvos és az önkormányzat jegyzője jogosult eljárni. A gyakorlatban az tapasztalható, hogy ehhez olyan apparátus kellene, ami nemigen áll rendelkezésre. A chip beültetés elmulasztása miatt pénzbüntetéssel sújtják a kivizsgált és bizonyított esetekben a gazdát.

Az állatvédők és az állatmenhely dolgozói hangsúlyozzák az ivartalanítás fontosságát. Egyetért ezzel?

– Feltétlenül! Az ivartalanításnak több előnye is van. A társadalmi előnye, hogy ha általánossá válna, jelentősen csökkenne a túlszaporodás, és az emiatt gazdátlanná vált állatok száma. Az állatok egészsége szempontjából is előnyös. A megfelelő korban ivartalanított állatok esetében nagyságrendekkel ritkább például az emlőtumor előfordulása. Legszembetűnőbb ez az összefüggés az egy éves kor alatt ivartalanított állatoknál, esetükben ez a kockázat ezredrészére, de kétéves kor körül is még a századrészére csökken a veszély. Az ivartalanított állatok egy-másfél évvel hosszabb ideig élnek! Sokkal egészségesebbek, egész életük folyamán jóval kevesebb a gyógyszerköltségük, és nyugodtabb, stresszmentes életet élnek nem ivartalanított társaiknál.

Van-e olyan, kimondottan a hőséggel kapcsolatos tanács, amit szeretne az állattartók figyelmébe ajánlani?

– Bizony, nagyon is fontos dolgokra szeretném felhívni a gazdák figyelmét. Először is: biztosítani kell az állatnak egy helyet, ahová elbújhat a tűző nap elől. Gondoskodni kell arról, hogy állandóan találhasson vizet. Ne sétáltassák és futtassák nagy hőségben! Többször láttam, hogy gazdik kerékpárral mennek ki Meszesre, mellettük robog a kutya. Ezt egyáltalán nem szabad, az ilyen megterheléstől ugyanúgy kímélni kell őket, mint az embereket. A kutya nem fog megállni, és szólni, hogy elfáradt, kimerült. Rohanni fog a gazdája mellett, míg össze nem esik. És akkor vagy sikerül megmenteni, vagy nem, sajnos, minden évben van néhány ilyen esetünk, ami odafigyeléssel megelőzhető lenne. A szünidőnek örvendő gyerekek is gyakran erednek útnak olyan kutyával, ami esetleg hónapok óta nem mozdult ki az udvarról. Nem szabad, mert belepusztulhat az állat!

Török doktor a beszélgetésünk után adott tájékoztatást arról, hogy a klinika ivartalanítási akciót hirdet kedvezményes áron, amelyre a kutyás és macskás gazdik egészen augusztus végéig jelentkezhetnek a Kalo-Vet Állatgyógyászati Központban (Kalocsa, Kígyó u. 12. telefonszám: 06-78-466-800). Akinek nem tudnak időpontot biztosítani a nyári szabadságok miatt, azokat szeptemberben visszahívják, és – még a kedvezményes feltételek mellett! – elvégzik a műtétet. Bővebb felvilágosítás az akcióról a fentebb megadott elérhetőségeken kapható.




Kalocsai hírek

Átkoztak, majd haraptak, karmoltak, táblákat dobáltak – Lezárult a nyomozás

A Kalocsai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát, négy személyt gyanúsítanak garázdasággal,...

Kenyérsütés – ahogy nagyanyáink csinálták

Elmúlt vasárnap már kora reggel sürgés-forgás kezdődött a Hagyományok Házánál: ide várták...

Kalocsa és Kúla közös pályázatot nyert

Szép mozzanata volt az idei városi augusztus 20-i ünnepségnek a kenyérszentelés előtt az...

Új vezérigazgató a Paksi Atomerőmű élén

Az atomerőmű mai munkavállalói fórumán Bártfai-Mager Andrea és Süli János miniszterek hangsúlyozták...

A kereszténység mellett tett hitvallás

Kúlai testvértelepülésünk delegációja, egyházi és állami vezetők, pártok és civil szervezetek...

Katusné: nagyon jól képzett a csapatom

Az önkormányzati képviselők, valamint a nevelőtestület legalább háromnegyedének támogatását elérve...

Kitüntetések augusztus 20-a alkalmából

Augusztus 20-án, a Városházán reggel fél 9-kor kezdődött ünnepi képviselő-testületi ülés keretében...

Megizzasztja az extrémalacsony Duna az utazási irodákat

Napok óta hallani országos híradásokban, hogy a Duna extrém alacsony vízállása hátráltatja a...

Táncos fesztiválnyár olasz és görög állomásokkal

Arról már olvashatott a Néplap hasábjain, hogy a kalocsai néptáncosok számára görögországi...

Bicikliút-javítás és ovis sportpark átadása folyamatban

A nyári kánikulában és a „mindenki szabadságon van” hetek kellős közepén kerestük fel a...

Kalocsai alkotótábor volt, van, és már biztos, hogy lesz is!

Vasárnap délelőtt hatalmas élményben lehetett része annak, aki előbb érkezett az eredetileg fél...

Fokozódó veszély az utak mentén

A július vége-augusztus eleje az év azon időszaka, amikor a vadveszéllyel jelzett útszakaszokon...

VB-ezüstérmes a Martin Gábor vezette horgászválogatott

Fantasztikus hajrával lett ezüstérmes az olaszországi Modena mellett megrendezett ifjúsági horgász...

Legyen körültekintő, mielőtt külföldön vállalna munkát!

Ebben segítséget nyújthat az EURES. Tájékoztatást adnak a biztonságos külföldi munkavállalással...

Kint felejtett ételt, allergiát és hőséget nyögünk, nyöghetünk

Alig néhány héttel az ősz érkezte előtt csak beköszöntött a klasszikus, forró napokat hozó nyár, és...

Beruházással ösztönöz a foglalkoztatási osztály

Fiatal vállalkozások is pályázhatnak az országosan többmilliárdos keretre – elsősorban olyan...

Kalocsa tényleg vár!

Kalocsa Téged vár! Ezzel a címmel jelentetett meg a hetekben átfogó turisztikai kiadványt a város...

Másodszor is családi nap a Csajdán!

Tavaly nyáron kezdődött. A Kalocsai Szabadidő, Vízi-sport és Környezetvédő Egyesület (KAGESZ)...

Megszólalt az égi sípszó

Július 26-án, délelőtt érkezett a fájdalmas hír. Kalocsán, a kórházban méltósággal viselt...

Több személynek, több alkalommal

A kalocsai rendőrök őrizetbe vettek egy 56 éves helyi férfit.

Kiépítik a fénysorompót a Paksi közi vasúti átjárónál

Egy sok ember által kért és több tárgyaláson át húzódó ügy végére kerülhet pont hamarosan. A Paksi...

Az iparkamara is CSAK pontot nyitott

Korábban a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtárban nyílt Családi és KarrierPONT (CSAK), majd múlt...

Ismét megünnepelték a roma kultúrát

Augusztus 3-án rendezte meg a Kalocsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat (RNÖ) a IV. Kalocsai Roma...

Istvánosok Finnországban

A finnországi Kalajoki városába repült két hétre a Kalocsai Szent István Gimnázium két diákja,...

Emlékezés a porajmosra

Augusztus 2-án, csütörtök este emlékeztek meg a roma holokauszt áldozataira és elszenvedőire a...

Lakossági panaszok, kontra külső-belső gondok a Parkgondozónál

Vannak a városban területek, amire ráférne egy kiadós fűnyírás. Az érsekkerti fák közül néhányról...

Szeliden jótékonykodott a „magyar Forrest Gump”

Szombaton 680 kígyókerülő szelte a kilométereket a VIII. Szelidi-tó Futáson. A rajthoz álló...

Töretlen az érdeklődés a Paks II. utazó kiállítás iránt

Továbbra is jelentős érdeklődés övezi a Paks II. Atomerőmű Zrt. interaktív kamionját. Most véget ért...

Állami támogatásként jár a tüzelő

A nyáron megszületett a vonatkozó kormányhatározat, azóta pedig már igényelhető a 12 ezer forintos...

Százezreket hozott a Tesco versenye fúvószenekarunknak

Júniusban zárult a Tesco immár negyedik alkalommal útjára indított, helyi kezdeményezéseket támogató...

2020 utánra készülnek

A kalocsai városháza dísztermében múlt szerdán tartották a térségből meghívott szervezetek,...

Gripenekkel kísért szúnyoggyérítés

Szokatlanul nagy légiforgalom volt múlt héten csütörtökön Dunapataj, Ordas térségében. Először...

A Városházáról jelentjük

Pluszforrás a csónakházra, pótbefizetés tőkepótlásra, Utazás 2018. kiállítás, intézményvezetői...

Kovács Kitti a Miss Balaton döntőjében

Amint arról korábban lapunk is beszámolt, a kalocsai szőkeség júniusban feltűnt a Miss Balaton...

Hazahozzák Erdélyt

Az idén nyáron különleges lehetősége adódott a kalocsai Dunatáj Fotókörnek. Abásfalván, Erdélyben...

Család- és KarrierPONT várja a minden eddiginél fényesebb augusztustól

Bár az első híradások arról szóltak, hogy Családbarát Nő-köz-pont néven nyílik szolgáltató egység...

Elkezdődött táncosaink nemzetközi „feszitválszezonja”

Tengerparti üdülőfaluban kezdődött a nyári külföldi fellépéssorozat a kalocsai néptáncosok számára....

A nyár az orvos szemével

Valószínűleg a múltkori fagyasztott zöldség pánik hozta felszínre bennem a kíváncsiságot: vajon...

A legutóbbi testületi ülésen történt

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen napirendre került a Kalocsai Hivatásos Tűzoltóság 2018. évi...

I. Máltai piknik Hartán

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai csoportjának szervezésében június 7-én első alkalommal...

Az egekbe szöktek a kalocsai lakásárak, és van még feljebb!

Míg egy évvel ezelőtt a kalocsai netes lakáspiacot böngészve a külvárosi parasztháztól a bürgerkerti...

Visszaélés az Összefogás Az Állatokért névvel?

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mi zajlik a háttérben, csak a végkifejletek kézzel foghatók. A...

Romsics Imre a szülőföld szolgálatában

Július elején rendezte meg Győrött a Honismereti Szövetség negyvenhatodik egyhetes seregszemléjét,...

Süli János: Az új blokkok határidőre elkészülnek

Az új atomerőművi blokkok műszaki és biztonsági kompromisszumok nélkül, határidőre elkészülnek...

Az esetek száma nőtt, de biztonságban vagyunk

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen napirendre került a Kalocsai Hivatásos Tűzoltóság 2018. évi...

Tízmilliós viharkár, csak a paprikaüzemben

Annak ellenére, hogy Kalocsán komoly károkat okozott a közterületi faállományban a két hete történt...

Keressük a megoldást!

Kalocsa érseki város tele szebbnél szebb látnivalóval. Csalogatjuk a turistákat, a magyar és...

Alapítványi támogatás hat diáknak

Tavaly alapítottak díjat azoknak a tanulóknak, akik teljesítményükkel, sport- és tanulmányi...

Művész-katonák, katona-művészek

Ezzel a címmel nyílt meg a Városi Galéria legújabb tárlata, amely a Honvédelmi Minisztérium...

Új technikák a nyári alkotótáborban

Idén még kifejezetten csak a fazekasságra koncentráltak Kovács Lászlóék a Fazekas Alkotóházban múlt...

Gombolyag főszereplő a filmfesztiválon

A Szakmár melletti kis szállás elválaszthatatlanul összefonódott egy nemzetközi rendezvénnyel,...

Őstermelői igazolványról, termesztésről, ellenőrzésről szólt a fáma

Július 4-én, szerdán 10 órától a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Kecskemét Járási Hivatal...

Zöldséges dili-dominó

Akár barkochbázhatnánk is – ennivaló, de lehet, hogy mégsem; halomra dől, de nem dominó, mi...

Vörös Márta: tarthatók az idei térrekonstrukciós tervek

Mint arról korábbi, lapunknak adott interjújában néhány hónappal ezelőtt Vörös Márta, a...

Istvánosok kalandjai a Szigetközben

A Kalocsai Szent István Gimnázium az idén is megszervezte a már évtizedes hagyományoknak örvendő...

A kárelhárító működött, de tehetetlen volt

Országos és helyi híradásokban is visszaköszönt, hogy a június elején jött, déli szomszédjainál...

Elismerések a Magyar Egészségügy Napján

Idén 200 éve született Semmelweis Ignác, a 2018-as esztendőt nemzetközi Semmelweis emlékévvé is...

Máltai segítséggel kirándult az ÉNO

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kalocsai Csoportja június 12-én Bikalon járt az Értelmi...

Egy lélegzetvétel a menhelyeseknek

A kalocsai kutyamenhelyet működtető Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány újra gyűjtést...

Ünnepi állománygyűlés Kalocsán

Ünnepélyes keretek között iktatták be a Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság új parancsnokát, és...

Aszály után esőt nyöghetnek a gazdák

Több mint 20 ezer hektáron folytnak, folytak, illetve fognak majd elkezdődni a betakarítási...

Végigsöpört a vihar a városon

Orkán erejű szél volt az előhírnök, majd hamarosan megérkezett az özönvíz-szerű eső is múlt pénteken...

Állandó kiállítás nyílt Prokop Péter festményeiből Kalocsán

Prokop Péter pap, festőművész képeiből nyílt állandó kiállítás június 29-én Kalocsán az Astriceum...

Sallainé Kővágó Rózsával Vernétől Hawkinsig

Az idén hetedik alkalommal csatlakozott Kalocsa, azon belül is a Tomori Pál Városi Könyvtár az...

Kalocsa és környéke közép- és általános iskoláinak kitűnő és jeles tanulói a 2017-2018-as tanévben

Középiskolák: Kalocsai Szent István Gimnázium Kitűnő tanulók: 9.B Bán István Bence, Kenyeres...

Kincsek az enyészet határáról

Ki tudja, mi lett volna az egykori jezsuita rendfőnököt ábrázoló hatalmas festménnyel, ha negyed...

Kalocsai Gerillakertészek a könyvtárban

A VII. Kalocsai Ünnepi Könyvhét nyitónapja június 5-ére, a Környezetvédelmi világnapra esett, ez...

Antunovity János emléknap Kalocsán

Kerek jubileum jegyében ünnepelt ebben az esztendőben Kalocsán a Bács megyében élő horvát kisebbség....

Megszűnik a szolgáltató állatorvosi ügyelet

Lapunk közérdekű rovatában két évtizede megszokhatták olvasóink, hogy sok más közérdekű információ,...

Kiváló tanulók és felkészítő tanáraik jutalmazása

A Szent István Gimnázium zsúfolásig telt dísztermében június 14-én, csütörtökön délután került sor a...

A tárlat nem repült el a Kék Madárral!

A XXVI. Kék Madár Fesztivál – mint mindig – egy kiállítással kezdődött. A Somogyi Ferenc...

Alámosta a víz a forgalmas kereszteződést

Amint azt múlt héten megírtuk: emberemlékezet óta nem szenvedett csőtörés miatt akkora veszteséget a...

A Google is a kamara vendége volt

A múlt hét második felében és e héten zajlott a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara...

Könyvbemutató Kiss Gy. Csabával

Június 11-én, hétfőn 17 órától zajlott a VII. Kalocsai Ünnepi Könyvhét zárórendezvénye a Kalocsai...

Együtt ünnepelték a pedagógusokat

Az oktatás az utóbbi években több részterületre és fenntartóra osztódott, így a korábbi, városi...

Személyi változások és nyári üzemmód óvodákban, bölcsődében

Az idén Kunszt-díjassá vált Benke Mónikával, a Kunszt utcai Tagóvoda vezetőjével készült...

Szeliden, az ILCO-val

Kevesen vannak, akik nem tudják – többé-kevésbé érintetten –, mekkora rémület egy súlyos...

Eperföldi jótékonysági bál

2018. április 21-én immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a Kalocsai Eperföldi...

Július elsején indul az Online Számla rendszer

2018. július elsejétől éles üzemben fogadja a vállalkozások számláinak adatait az Online Számla...

Kerékpárost gázoltak a Mátyás király utcán

A Tóth Mike utca és a Simonyi Jenő utca találkozásánál, az ott húzódó kerékpárútnál történt a...

Jubilált a művészklub!

A Kalocsai Kortárs Művészeti Klubban június 8-án a századik előadó estre várták az érdeklődőket...

Multifunkciós rendezvénycsarnokot terveztetnek

Bár az elkövetkező jó néhány hónapban – talán évben is – még biztosan a mostani helyén...

Színes programokkal várták az érdeklődőket

Idén június 5-11. között rendezték a Kalocsai Ünnepi Könyvhetet, immár hetedik alkalommal. A...

150 köbméter víz tűnt el óránként

A Kalocsa alatti vízvezeték-hálózat híresen rossz állapotban van, de akkora veszteséget már régen,...

Bűzzel és vízhiánnyal átszőtt mindennapjaink

Most bosszulja meg magát a sokévig elodázott vízdíj-áremelés, amiből fejleszteni lehetett volna, és...

Sárkányhajóztak az iskolások

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a VIII. Sárkányhajó Kupa, melyet a Bajai Vízisport Klub...

Atomtemetőben is jártak

Rendkívüli üléssel rendezte sorait a TEIT, májusban: új szerződéseket kötött és részt vett egy...

Éjszakai vircsaft, szemét-ügy és TÖOSZ-hírek

Bár külön írásokban értekeztünk a kalocsai képviselő-testület májusvégi ülésének fontosabb...

A rendőrszövetség a Dózsa udvarát lakta be

Az idén pont hatvanéves International Police Association (a továbbiakban: IPA) kalocsai szervezete...

Kalocsán ennyi volt a főiskola?

Soha olyan nyílt kommunikáció nem zajlott – pedig volt már párszor a város döntéshozói előtt...

Motoron gördült a milliós adomány

A német Eurobiker Charity motoros egyesület neve a helyi híradások követőinek talán nem cseng...

Ez az emberi kapcsolatokról szól

Talán ez volt a legfontosabb mondat, amelyet Lakatos Györgytől hallottam a XXVI. Kék Madár Fesztivál...

Dolgozó diákok

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre,...

Alakul a majdani Kalocsai Képtár anyaga

Hagyományteremtő kezdeményezést indított útjára az önkormányzattal karöltve a Viski Károly Múzeum....

Sportolt a hivatal

Idén már 16. alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun megyei Közszolgálati Dolgozók Szabadidősport...

Erdélyi származású pedagógus tanított emlékezni

A trianoni békeszerződés 98. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján, az Asztrik téren mondott...

A korábbi ár másfélszereséért hirdeti ingatlanját a város

Mint emlékezetes, 2016 év elején szóltak arról a híradások, hogy a Gelato Italiano cég telket...

Sakktehetségek fejlesztése Kalocsán

A több éve működő tehetségfejlesztő programjainkban elsősorban  a sakkozni szerető és abban...

Póli Matildánál volt a Bölcsek köve

Októberben, angolórán hirdették ki, hogy van lehetőség általános- és középiskolás kategóriában részt...

Drágult a szociális étkezés és a bölcsődei szolgáltatás

A kalocsai képviselő-testület országgyűlési választások előtt vélhetően múlt kedden utoljára tartott...

Megvan a Duna-híd tervezője

A város környékén lévő úthálózat fejlesztését, új utak építését, valamint a várhatóan 2021-22-ben...

Közös mederben a lakók és a Méhecskék érdekei

Lakossági fórumon öntöttek több havi egyeztetés és egy korábban finoman szólva is...

Szervezők, segítők, életmentők – köszönjük!

Május 4-én, a Vöröskereszt világnapja alkalmából az idén is elismerő okleveleket adományozott a...

A jubileumi tanév tervezett programjai a Liszt Ferenc AMI-ban

Az ötvenedik, jubileumi tanévben a hagyományos programok is ünnepi köntösbe öltöztek, mondta...

Kalocsa katonatörténete

A Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre emlékdolgozat megírására jelentetett meg pályázatot...

Díjakat adott át a népművészeti alapítvány

A Kalocsa Népművészetéért Alapítvány a paprikafesztivál rendezvényeihez kapcsolódva díjakat adott át...

Továbbléphet a huszonötödikbe!

Úgy érezzük, mintha egy meteor gyorsaságával száguldott volna végig városunkon a XXIV. Kék Madár...

Kalocsa, a katonaváros

Május 21-én, a Magyar Honvédelem Napján a Foktői út melletti Csilás parkban ünnepélyesen felavatták...

Ezúttal a szennyvízhálózattal vannak bajok

Korábban lapunk hasábjain már olvashatott arról, hogy Kalocsa bizonyos tekintetben „időzített...

A találkozó állása: Kiskőrös – Kalocsa 1-1

Nem, kedves olvasóink, nem a sportrovat költözött lapunk 5. oldalára, ezúttal egy olyan baráti...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás