Kalocsán is megerősítették a partnerkapcsolatot

Folytonosság és együttműködés

2016.05.20 11:09   

Elmúlt szombaton Kalocsán is megerősítette Kalocsa és Kirchheim unter Teck polgármestere azt a partnervárosi szerződést a két város között, mely 1990. május 9-én köttetett Kirchheimben, és 1991. május 5-én erősíttetett meg Kalocsán.

Az elmúlt évtizedekben nemcsak szavakkal, de tettekkel is valóban egymás partnerei lettünk, mely kapcsolat valódi tartalmát a kirchheimi és a kalocsai emberek között negyedszázad alatt kialakuló barátságok adták meg. Ez az a valódi testvériség, amely összeköt bennünket.

Tavaly májusban a kalocsaiakat látták vendégül német testvéreink, és Kirchheim unter Teck aranykönyvében rögzítették a kapcsolat folytatását, most ők érkeztek hozzánk, hogy ugyanezt Kalocsa polgárai előtt is megtegyék.

Gazdag programot állítottak össze vendégeinknek, igyekeztek kultúránk, értékeink, hagyományaink minél színesebb palettáját bemutatni. Ellátogattak a Fazekas Alkotóházba és a Kortárs Művészeti Klubba, jártak a Porcelánfestő Manufaktúrában és az Érseki Kastélyban, csónakázhattak a Vajason a Gerillakertészek segédletével, megnézték a Viski Károly Múzeumot, ahol a Kalocsa Kamarakórus adott koncertet nekik, ízelítőt kaptak népművészetünkből a Hagyományok házában, a Meszesi Duna-parton pedig a magyar gasztronómia egyik finomságát, a halászlét is megkóstolhatták. Elmúlt szombaton pedig az Érsekkerti szabadtéri színpadon ünnepélyes külsőségek között a két város polgármestere aláírásával megerősítette a testvérvárosi szerződés folytatását.

Műsort adott a Mezei Virágok Népdalkör, a Piros Rózsa Együttes és a Kertvárosi tagiskola német nyelvet tanuló diákjai.

Ajándékot kaptunk és adtunk. Mivel az ezerkétszáz kilométer ellenére a Freihof-Realschule és a Kertvárosi iskola tanulói, illetve a Schloss-Gymnasium és a Szent István Gimnázium diákjai között rendszeres és jól működő kapcsolat van immár hosszú évek óta, mindkét intézmény 500-500 Euró támogatást kapott a partnerkapcsolat ápolásának segítésére német barátainktól.

Kalocsai Néplap

Dr. Bálint József polgármester pedig egy gyönyörű cifrapamukos, riselinezett kalocsai terítőt ajándékozott testvérvárosunk polgárainak, melyet Angelika Matt-Heidecker főpolgármester-asszony nagy örömmel vett át.


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás