Négy témában tájékoztatott Font Sándor

Nemzeti konzultációról, kutakról, utakról és kórházról

2018.12.09 21:54    |    V.I.  

Múlt szerda délelőtt „a sajtótájékoztatók összes írott és íratlan szabályát felrúgva” kezdett mondandójába Font Sándor országgyűlési képviselő kalocsai irodájában (az idézett félmondatot ő fogalmazta így meg). Mint mondta, bár három témában hirdette meg a médiaeseményt, négyről szeretne szólni, azok fontosságára való tekintettel. Így a családok évében hirdetett nemzeti konzultáció mellett szó esett a már lapunkban is sokat tárgyal fúrtkút-bejelentési kötelezettség kitolódásáról, a Paks 2. kerítésen kívüli beruházásai nyomán meghirdetett térségi útrekonstrukciókról és a napirendre „bónuszként” felkerülő kalocsai kórház elsődleges ellátó kórházzá fejlesztéséről is.

20181128font_sajtaj 

 

Fontos kérdésekre várja válaszát a kormány!

 

A sajtótájékoztató időpontjában Bács-Kiskunba még nem érkeztek meg (azóta több településen már a postaládákba kerültek) az új nemzeti konzultációs, családtámogatási kérdéseket felsoroló kérdőívek, amelynek célja, hogy válaszadói megerősítés szülessen a kormány családtámogatási politikai törekvéseinek megerősítéséről – vágott a közepébe Font Sándor.

 

Mint mondja, a jelenlegi kormány különösen 2014 után, amikor a válságot követő gazdasági stabilitás tapasztalható volt, érdemben egyre jelentősebb összeget kezdett fordítani a több gyermeket vállalók támogatására. Ennek fontosabb elemeiként a hároméves GYES visszaállítását, a GYED extra bevezetését, a családi otthonteremtési programot említette. Ezen kívül – folytatta – a bölcsődék és az óvodák fejlesztésekre is nagy összeget költöttek az elmúlt években. Intézményi, és költségvetési rendszerében is a jelenlegi törekvéseket vinnék tovább, amennyiben ezt megerősítő válaszokkal a túlsúlyban küldik vissza a kérdőíveket az állampolgárok.

 

Font emlékeztetett továbbá, hogy megteremtették az ingyenes gyermekétkeztetést, ami a valamikori 23 milliárd forint helyett jelenleg 80 milliárd forint feletti éves keretből gazdálkodhat. – Csak akkor lehet ma éhes egy gyermek Magyarországon, ha a szülők nem vitték őt be bölcsődébe, óvodába vagy iskolába – mondta – sőt, az ingyenes tankönyvi ellátással is sikerült ma már gimnáziumi szintre jutnunk – így a képviselő.

 

Font kitért arra is, hogy a születési ráta emelkedik, bár még így is kétségkívül demográfiai mélyrepülés figyelhető meg úgy nálunk, mint Nyugat-Európában. – Mi hiszünk abban, hogy a lakosság révén és a komoly család- és gyermeksegítő támogatásokkal ezt a trendet meg tudjuk állítani, és nem betelepítéssel kell kezelni a helyzetet. Ezt a folyamatot szeretnénk megerősíteni a hamarosan Bács-Kiskunba is megérkező, december végéig papíralapon visszaküldhető konzultációs ívek alapján, de a konzultációban elektronikusan is részt lehet venni – zárta mondandójának első részét.

 

 

Kiterjesztett moratórium fúrtkút-ügyben

 

A soron követkető, sajtótájékoztatón tárgyalt téma a már lapunk hasábjain is többször kifejtett fúrtkút-bejelentési kötelezettségről szóló határidő-kitolás volt. Mint elhangzott, a víznyerést szolgáló létesítmények kapcsán még mindig nincsen semmilyen teendő, mert a december 31-ig szóló bejelentési kötelezettséget december eleji parlamenti törvényalkotással minden bizonnyal 2020-ig halasztani fogják – ezt a kétharmados parlamenti kormánypárti többség biztosan támogatni fogja, vetítette előre a honatya. A két időpont közötti időszakban jogalkotás történik majd annak tisztázására, hogy 2020. december 31-ig kinek és mit kell tennie. Előzetesen néhány irányelvet fogalmaztak már meg, ami annyit mond ki, hogy ennek a bizonyos eljárásnak egyszerűnek és költségmentesnek kell lennie a tulajdonosok számára! A belső tartalomról azért nem szólt részletesen, mert „keskeny ösvényen tudnak haladni”.

 

Az Európai Unió azt mondta, hogy mintegy 80-100 milliárdos, Magyarország vízkormányzásához használható pályázati forrást nem fog megnyitni, ha nem tárjuk fel a hazai fúrt kutak eloszlását, azaz hol, és hány darab található belőlük. Erre ma még nincsen válasz, hiszen a mindenkori jogszabályok nem voltak alkalmasak arra, hogy ezt legalizálni lehessen. Valamikor engedély nélkül, döntő többségben háztáji, házi vízigényt kielégítő kút keletkezett, egy másik részük pedig a gazdasági célú fúrt kutak rendszere. Utóbbira vonatkozóan más lesz a szabályozás is. A jogszabály megfogalmazása egyébként várhatóan jövő év tavaszára várható, a lényeg tehát, hogy egyelőre a kúttulajdonosoknak nincsen dolga – deklarálta Font, nyomatékosítva az általa korábban, több fórumon és felületen hangoztatott álláspontot. – Bár már nyáron született a helyzet megoldására jogszabály-javaslat, azonban az Alkotmánybíróság ezt visszadobta, mivel annak nyomán veszélyeztetettnek látta a vízbázis- és a környezetvédelmet annak során, ezért kell a bejelentési moratóriumi időszakot most meghosszabbítani – tekintett a múltba egy gondolat erejéig.

 

 

Hatalmas útfelújítás dömping várható a Közép-Duna menti térségben

 

Közismert, hogy a Paks II. atomerőművi beruházás nyomán számunkra két jelentős beruházási csoport fog megvalósulni – vágott bele a tájékoztató harmadik, legtartalmasabb fejezetébe a képviselő.

 

- Az egyik a Kalocsa-Paks híd megépítse, amelynek igénye elemi erővel tört fel a Paks 2. helyi konzultációs tárgyalásai során. Ma a tervezés végfázisában van a projekt, következő lépésben a kivitelezési közbeszerzési kiírás történik, majd a kivitelező kiválasztásával indulhat az építkezés. Az is tudott volt, hogy a kormány gondolkodik abban, hogy a környező települések milyen szolgáltatással képesek hozzájárulni ahhoz, hogy az építés megvalósítása zökkenőmentes legyen. Így például a ráhordó utak korszerűsítésével és megépítésével, valamint a munkaerő-elhelyezésével, például a laktanyák olyan korszerűsítésével, hogy az szálláshelyet biztosítson. A kormány arról döntött, hogy az infrastrukturális fejlesztések előkészítését, amely lényegében a közutak javítását jelenti, megindítja – mondta Font, azzal folytatva, hogy a megjelent kormányhatározat útszámtípusok alapján nevesíti, mely útszakaszokat újítanák fel. Első körbe sorolják az országos közutakat érintő felújításokat, amelyek főképp a négyszámjegyű utakat fedik. A második körben a közutakra vonatkozó fejlesztések vannak, amelybe a kétszámjegyű utak, közöttük a kalocsai elkerülő is benne foglaltatnak.

 

- Két hosszú alsóbbrendű út felújítását rendelték el – terített ki egy előre elkészített térképet maga elé a képviselő, amelyen jelölve látszanak a szakaszok, amelyekről a folytatásban beszélt. – Az egyik a Dunapataj és a Duna menti településeket, Ordast, Géderlakot, Dunaszentbenedeket, Uszódot és Foktőt összekötő út teljes felújítása. Aztán a Dunapatajtól a Szelidi-tó irányába induló alsóbbrendű út is ide tartozik, ami átmegy Újteleken, Szakmáron, majd keresztezi a Kalocsa-Kiskőrös utat, tovább haladva Homokmégy irányába, ami tovább megy Miskéig, ahonnan kijut az 51-es útra. A szakmári-homokmégyi, illetve a Kiskőrös-Kalocsa útkereszteződésben a Kalocsára bevezető utat is felújításra javasolták. Itt még Öregcsertő lesz szerencsés, hiszen Öregcsertőt kikerüli a Kiskőrösre vezető 5301-es út, de a belterületi útját is fel fogják újítani, sőt, a Csornapusztára kivezető útszakaszt is, valamint Homokmégy teljes belterületi útja, illetve az Alsómégyhez és Hillyéhez érkező útszakaszt is a felújítandók közé van sorolva–hangzik a részletes ismertető.

 

A nagyobb léptékű útszakaszok a határozat második részében vannak nevesítve, derül ki a tájékoztató folytatásából. Ebből számunkra a legjelentősebb a Kalocsa nyugati része felőli, (Foktő – Bátya vonalon kialakítandó) elkerülő út, amely új útszámozással a már megépült elkerülő második negyede lesz Kalocsa körül. A város belterületétől továbbá az M9-es csomópontig elrendelésre került az 51-es számú út felújítása, ami a választókörzeten kívül, Bajáig folytatódni fog. Az 51-es út északi határának a kérdése kapcsán merült fel e ponton dilemma, amelyre Font újságírói kérdés nyomán válaszolt. Az 51-esről ugyanis az itt nyíló elkerülőszakasz becsatlakozó pontjánál anno megállt az út Kalocsáig vezető út felújítása. Font jelezte, hogy ezzel a felvetéssel ő is szembesült a határozat kihirdetését követően és maga is azon az állásponton van, hogy attól a szakasztól lenne érdemes folytatni az M9-es körforgalmi csomópontigtartó felújítást, ahol a korább abbamaradt. – A jelenlegi határozatban tehát ez az 1-2 kilométeres szakasz nincsen benne, de jelezni fogom a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. felé, hogy ez az anomália ne álljon fent a majdani útfelújítási projekt indításakor – biztosított a képviselő, kiemelve, hogy a most tárgyalt kormányhatározat a tervezési elképzelések megalkotásáról, kiszögelési pontok kiszűrésére szól. A tényleges útépítési folyamat – korábbi tapasztalatai szerint – jó, ha 2022 környékén elkezdődhet.

 

A sokat idézett határozatban egyébként bevezettek egy új, a térségünk körülhatárolására szolgáló kifejezést, ami a Közép Duna-menti térség.

 

 

Miniszteri támogatás a kalocsai kórház elsődleges ellátóintézménnyé fejlesztésére

 

Az előzetesen meghirdetett témákhoz hozzáadódó mondandó volt, hogy Font Sándor a kalocsai kórház ügyeként vezette fel a tájékoztató utolsó részét, ami szervesen kapcsolódik a paksi beruházáshoz. -Ennek kérdése régóta rendezésre vár – mondta, majd felidézte, hogy a kormányalakítást követően féléves munka volt, hogy véglegesítsék, a kalocsai kórház nevesíthető-e a Kalocsa-Paks Duna híd megépítését követően elsődleges ellátó kórházként a paksi építkezés számára. – Pakshoz legközelebb Szekszárdon lenne kórház, de az sem túl „izmos” a felmerülő igények tekintetében, így minden arra mutatott, hogy a kalocsai kórház kell, hogy megkapja ezt a minősítést – fogalmazott a képviselő. Elárulta, hogy előzetesen Süli János paksi atomerőművi beruházásért felelős miniszterrel már a nyáron bejárták és szemlézték a kórház területét, felmérve, hogy várhatóan mire lesz szükség, ha a szakmai vezetés és a kormány is rábólint ezen státusz megítélésre. A folyamatot megakasztotta, hogy Nagy Anikó egészségügyért felelős korábbi államtitkár, akinek október 19-re ki volt tűzve kalocsai látogatása, lemondott posztjáról. Ezzel a történések megakadtak, de sikerült Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterrel, illetve az illetékes új államtitkárral, Horváth Ildikóval olyan egyeztetést folyatni, amelynek során a szaktárca vezetői kimondták, hogy támogatják azt, hogy a kalocsai legyen az elsődleges ellátó kórház! Ezen a héten ismét Horváth Ildikóval fog találkozni Font, amikor is arról tárgyalnak majd, hogy jelenleg milyen képességei adottak a kalocsai kórháznak és mire lenne még szükség ahhoz, hogy alkalmas legyen az említett státusz elnyerésére, illetőleg milyen beruházási igényei lennének. Mindezen felvetések mentén állítanának majd össze útvonaltervet, folytatta a képviselő, ami az illetékes miniszter jóváhagyásával biztosítaná Kalocsának, hogy itt egy patinás kórház működjék, stabil feltételekkel.

 

- Lényeges ponthoz értünk, mivel Kásler miniszter is megerősítette, hogy egyetért azzal, hogy a kalocsai legyen az elsődleges ellátó kórház – zárta mondandóját összefoglalva Font.

V.I.


Kalocsai hírek

Röplabda a katolikus iskolában

Az elmúlt évtizedekben Kalocsán, ha a teremröplabdáról szóltak a híradások, akkor külön említés...

Jutott is, maradt is – Negyedik helyen végzett a KFC

13 győzelem, 9 döntetlen és mindössze 4 vereség után, 48 pont birtokában a megyei első osztályú...

Szentkirályi nap Dunapatajon

Már hetedik alkalommal került sor rendhagyó tanítási alkalmon belül a szentkirályi napra a...

Akár jöhetne is a strandidő

Habár??? a hivatalos naptár szerint június 1-jétől augusztus 31-ig tart a strandszezon, az elmúlt...

Kalocsai kitüntetett a megyei polgárőr napon

Június első napján rendezték meg Soltvadkerten az immáron nagykorúvá vált, tizennyolcadik...

A Momentum és a DK is Bolvári Ferdinándot támogatja

A hetekben beindult a pezsgés a kalocsai politikai életben. Június 3-án a Művelődési Központ...

Városi Pedagógus nap Kalocsán

Június 5-én, délután a Kalocsai Szent István Gimnázium dísztermében rendezte meg Kalocsa Város...

Ez már egy nagy család

Lakatos György ezzel a gondolattal jellemezte a Kék Madár Fesztiválban fellépőket, a szervezőket, és...

Kúlával ünnepelték az Összetartozás napját

Hazánkban 2010 óta hivatalos ünnep a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója, június 4-e....

Egyre hangosabbak a német atomstop ellenzői

Egyre többen követelik az atomerőművek bezárásának újragondolását Németországban. Számos német...

Ellenzéki összefogás alakul Bolvári körül

Sorra jelzik a pártok kalocsai és régióbeli szervezetei, hogy a jelenleg is függetlenként ténykedő...

Nemzetközi versenyen remekeltek az úszók

Immár 16. alkalommal került megrendezésre a DTMK-KVSE Aquasport Egyesület szervezésében...

Szenzációs győzelemmel búcsúzott a szezontól a Kalocsai FC

A megyei I. osztályban Kelebia ellen álltak helyt focistáink. Méltón búcsúztak a 2018/2019es...

II. Kovács László Emlékverseny

Jó ötletnek tűnt az elmúlt évben, hogy az I. Kovács László Emlékversenyt nem tornateremben, hanem...

IX. Sárkányhajó Kupa Kalocsa

Immár 9. alkalommal hódították meg a Vajas egy szakaszát a sárkányhajók. Kalocsa Város Gyermek- és...

Város a városban: átépítés előtt a foktői úti laktanya?

A képviselő-testület legutóbbi ülésén határoznia kellett a városatyáknak arról, hogy hozzájárulnak-e...

A helyzet változatlan: 2022-ben gurulhat hordó az átkelőn

Május 21-én tartott közgyűlést a Kalocsa-Paks Duna-hídért Egyesület Kalocsán, a Városháza...

Bács-Kiskun megye és Kalocsa környékének EP választási eredményei

Bács-Kiskun megye eredményei Választópolgárok száma 417 122 fő. Megjelent 166 013 (39,80%) Érvényes...

Isten hozott, Kék Madár!

Hát itt van megint, immár 27. alkalommal. Jól emlékszem a kezdetekre, az első, még egynapos...

Világszerte épülnek innovatív 3+ generációs blokkok

Mozgalmasak voltak az elmúlt hónapok az atomenergia-iparban. Számos 3+ generációs reaktor létesítése...

– kalocsai eredmények

Kalocsán május 26-án rendben lezajlott a választás, semmilyen rendkívüli esemény nem történt –...

Ezüstérmes lett a Kalocsai Kézilabda Club női csapata

Háromból három. Fogalmazhatnánk így is ha a Kalocsai Kézilabda Club csapatainak eredményét kellene...

Bajnok a Homokmégy

A megyehármas nyugati csoportban az elmúlt hét nem akármilyen fordulatot hozott. A hetek óta...

Újra indul a látássérültek kalocsai klubja

Társaságot, közös gondok megbeszélését, bensőséges ünnepeket, segítséget jelentett a vakok és...

Ötvenmillió forintért vásárol műszereket a Szent Kereszt Kórház

A Bács-Kiskun Megyei Kórház Szent Kereszt Kórháza számára jó hírek hangzottak el április 30-án, a...

Reptér-fejlesztési tervekről a Városházán

Néhány hete hallhattuk, olvashattuk először városi híradásokban (így többek között lapunk hasábjain...

Fogadom… – bírósági ülnökök eskütétele

A legutóbbi ülnökválasztás 2015 tavaszán volt, megbízatásuk 4 évre szólt, így idén ismét sor került...

Sikeres volt a Csajdán a családi nap

A Kalocsai Gerilla Kertészek III. Csajdakerti Családi Napja délelőttől estig vonzotta a látogatókat....

Tizenkilencedszer adták át a Kunszt-díjakat

Szerda délután tizenkilencedik alkalommal adományozott Kunszt Józsefről elnevezett díjat dr. Bábel...

Szanyi Tibor kampányolt Kalocsán

Az EP-képviselő országos körútja során Kalocsán is járt, múlt héten, szerdán. A helyi MSZP...

IV. szakmák éjszakája 2019

Idén negyedik alkalommal vett részt iskolánk az országos rendezvényen, amelyről megállapítható, hogy...

Jótékonysági koncertet szervezett a roma önkormányzat

Második alkalommal szervezett jótékonysági koncertet a Kalocsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat a...

Játszva remekeltek Komlón a kalocsai néptáncosok

A tavasz és a nyár a kalocsai néptáncosok számára egyet jelent a fellépések, versenyek, fesztiválok...

Szentesen versenyeztek az úszók

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a XXIII. Szentes Kupa Nemzetközi Úszóverseny, ahol a 31...

A Baráti Kör 2019. évi Nagytalálkozója

A Kalocsai Szent István Gimnázium Diákjainak Baráti Köre 2019. május 11-én tartotta meg az ez évi...

Ajándékhűtőket kapott a Kalocsai Szociális Központ

Május 16-án délután két új, kombinált hűtőszekrénnyel lett gazdagabb a Kalocsai Szociális Központ a...

Beázott a bővülő Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola több helyisége

Az elmúlt hét elején a közösségi média attól zengett, hogy az épületbővítés alatt álló Kalocsai...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás