Korai locsolás Kalocsán

Tűzcsapból lett „belvárosi gejzír”

2016.04.04 15:02    |    vis (Fotó: Grabarits István/Bagó Noémi)  

Múlt szerdán különleges természeti jelenségre lehetett figyelmes a Szent István úti patika előtt járva-kelve: gejzírként szökkent három méter magasba a víz a földből… Legalábbis az esetről készült fotók ezt sugallják. A valóságban a „csodajelenségnek” sokkal kevésbé meseszerű a magyarázata – de azért így jobban hangzott, minthogy egy tűzcsap meghibásodott, nem?

Márpedig erről van szó. A szerkezet egyik alkatrésze megadta magát, a víz pedig akadálytalanul tört az ég felé. Legalább kiderült, hogy a városban rendben vannak a nyomásviszonyok – jegyezte meg viccesen Szigeti Attila, a Kiskunsági Vízi-közmű-Szolgáltató Kft. műszaki igazgatója, amikor a meghibásodás körülményei felől érdeklődtünk.

Kalocsai Néplap

– Miután a szóban forgó tűzcsap engedett, a kollegáim karbantartási munkálatokba kezdtek a helyszínen. Kinyitották, majd rányitottak újra, hátha kimosódik a gumitömítés alól a lerakódott szennyeződés, ami a szivárgást okozta, azonban megszorult a tengely és eltört az elzáró-szerkezet. Ennek következményét láthatták az utcán lévők annak a jó háromméteres szökőkútnak a képében, amit gyógyszertár előtt fakadt. A kollégáim ekkor lezárták és leszakaszolták az érintett területet, elhárították a hibát és rövid időn belül helyreállt a rend – foglalta össze tömören a látványos jelenség mögött húzódó okokat és lépéseket a szolgáltató szakembere. Megjegyezte, hogy a rövid özönvizet okozó alkatrész egy bronztengely, amely a sok nyitás-zárástól meggyengült és elpattant.

Mint megtudtuk, ez a jelenség messze nem olyan gyakori, mint az elöregedett vízhálózaton időről időre sok lakossági bosszúságot és fenntartói fejtörést okozó csőtörések. Szigeti Attila elmondása szerint az utóbbi két évtizedben maximum három-négy hasonló esetnek volt tanúja, és ezúton is kéri, hogy ha szivárgó tűzcsapot lát, értesítse mielőbb a szolgáltatót. Ha időben elkapják a dolgot, könnyen elejét lehet venni annak, hogy nagyobb baj történjen.

Ugyanakkor a vízszolgáltató részlegvezetője arra is kitért, hogy főként a város frekventált részein kívül eső területeken akadnak „bajos tűzcsa-pok”. Ezek a problémák nem feltétlenül műszaki hiányosságból fakadnak, mintsem az emberi leleményesség okozta amortizációból!

– Olyan helyeken, ahol félreesik a tűzcsap, most, a tavaszi vegyszerezési időszakban elég sok a partizánmunka. Gondolok itt arra, hogy az elvégzendő munkálatokhoz illegálisan, tűzcsapokról vételeznek vizet egyesek. Többnyire viszont nem zárják el rendesen a csapot, amikor végeznek, ami később kárt okoz a szerkezetben, mert kimossa a tömítő gumigyűrűt, mi pedig cserélhetjük ki a belsejét – intett zárszóként Szigeti Attila.


Kalocsai hírek

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

Szigeti Tamás agrármérnök segít, mire kell figyelni az egységes kérelem beadásánál

2022. április 6-án, szerdán nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól...

Norbi, a „vaklufis” a földkerekség egyetlen okleveles léggömbhajtogatója

A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium intézményben régi gyakorlat, hogy a 9....

Árpád-kori régészeti leletek Uszódnál

Az egyik sírban karperecet, gyűrűt és egy pénzérmét találtak

Szent Asztrik érsek szobrát a főegyházmegye papsága előtt áldotta meg Dr.Bábel Balázs érsek

A magyar és a katolikus egyház történetéhez egyaránt szorosan kötődő, attól elválaszthatatlan Szent...

Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben

A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás