Grandiózus csőtörés történt, valahol…

150 köbméter víz tűnt el óránként

2018.09.05 15:12    |    géjé  

A Kalocsa alatti vízvezeték-hálózat híresen rossz állapotban van, de akkora veszteséget már régen, vagy még soha nem könyvelt el a vízmű, mint múlt hétvégén: a város víztornya csaknem kiürült, miközben másfélszereződött a szokásos napi vízfogyasztás. Hajmeresztő számok, rejtélyes csőtörés, amit napokig kellett keresni, mert a felszínen semmi nyoma nem volt – persze arra is van magyarázat, hogy miért.

– Szombat délután-este tapasztalta a barákai víz-műkezelő, hogy a toronyban csökken a vízszint: először azt hitte, hogy túl nagy a fogyasztás, de nem ez volt a baj – mutatott rá az első baljós jelekre Szigeti Attila, a Kiskunsági Víziközmű Szolgáltató Kft. műszaki igazgatója. – Indítottunk új szivattyút, de nem tudtuk stabilizálni a vízszintet a toronyban, emiatt majdnem teljesen lecsökkent benne a vízszint – árulta el.

A szakemberek számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy csőtörés áll a háttérben, ezért Szigeti riasztotta a készenléti csapatot, hogy ellenőrizzék a nagyobb vezetékeket. A hiba kereséséhez a városból kimenő vezetékek egyenkénti elzárásával fogtak hozzá, mivel így hamar lebukhat a hibás csőszakasz, azon egyszerű oknál fogva, hogy rögtön megváltozik a torony vízszintje. Rögtön kiderült, hogy nem a városon kívül, hanem a belterületi vezetékeken kell tovább kutatniuk. Megvizsgálták a szennyvíztelep befogadását is, ami nem nőtt, így az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem a csatornarendszerbe szivárog el a vezetékes víz, hanem feltehetően a Vajasba.

 

csotores1_450
 

 

– Mindeközben négy brigádunk négyfelé próbálta szétszakaszolni a várost: egyes szektorokban egyszerre lezártunk, és ahol változást észleltünk, ott tovább szűkítettük a kört – vázolta a gyakorlatot a műszaki vezető, hozzáfűzve, hogy nagyon feltűnő volt a vízfogyasztás indokolatlan megugrása, ami egyértelművé tette: komoly meghibásodással van dolguk. – A naponta átlagosan 5.500 köbméterről vasárnapra 8.500-ra emelkedett – szemléltette.

A kalocsai vízhálózaton fogyasztásként jelentkező, de valójában eltűnő, óránként 150, napi szinten pedig mintegy háromezer (!) köbméter víz, gondolnánk, nem folyhat el nyom nélkül, pedig de. Szigeti Attila lapzártánk előtt adott nyilatkozatában – amikor még mindig keresték a vízmű csapatai a grandiózus hiba helyét – arra következtetett, hogy mélyen a föld alatt fekvő, 80-as típusú ágvezetékről lehet szó (mert ezekből mostanra szinte napi szinten durran el egy-egy a város különböző pontjain), ami olyan helyen tört el, hogy onnan csapadékelvezető csatornába ömlik az ivóvíz. Innentől háromesélyes az elszivárgás végpontja: a Miskei úti záportározó, a Malomszög utca melletti Árpás csatorna, vagy maga a Vajas.

– Előbbi kettőt leellenőriztem, nem ott van a probléma – zárta ki Szigeti, hozzátéve, hogy esetleg egy negyvenszállási területen működő kútjuk is ludas lehet, ám ezt lapzártánkig még nem sikerült kideríteni. A legvalószínűbbnek egyébként azt tartja, hogy valahol a belváros alatt tört el egy nagyobb vezeték. Az okokra jövő héten visszatérünk.



Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás