Grandiózus terv született az uszodára

Élményfürdőt is építenének

2018.01.07 21:22    |    Géjé  

Összességében csaknem 4,4 milliárd forintba kerülne annak az uszodának a megépítése, amely a jelenlegi, elavult épületet váltaná fel és kínálna annál sokkal többet. A múlt héten tartott nyilvános prezentáción mutatták be az építészek a Kalocsai Uszoda helyére álmodott, már-már utópisztikus komplexumot. Ha megtalálnák rá a forrást, illetve el is készülne, a mostaninak a többszöröse lenne – mind a méretek, mind pedig a szolgáltatások szempontjából.

– Ez egy olyan lapos-tetős épület, ami zöldterülettel fedett, ezzel igyekszik az ökológiai lábnyomát is a minimálisra csökkenteni – mutatta be a látványterveket a Városháza dísztermében tartott prezentáción Kurucz Szabolcs. A JETA-pályázati keretből fedezett több millió forintos tervezést kivitelező, keszthelyi Forma Zrt. építészmérnöke olyan épületegyüttest vázolt, amit mintha egy felemelt földréteg alá csúsztattak volna, bármilyen furcsán hangzik is. A talajszint alá bújt uszoda elképesztően látványos, a megközelítése pedig még véletlenül sem szokványos. A Kossuth utca átellenes oldalára tervezett 200 férőhelyes parkolóból, illetve a komplexum melletti sétányról is egy-egy lifttel, valamint lépcsővel ellátott leereszkedő torony vezetne magába az épületbe.

uszoda1_450
 

– A terv nem a szó szoros értelmében „házzal”, vagyis tetővel és falakkal operál. Az építészeti koncepciónk szerint ugyanis egy nyolcezer négyzetméteres létesítményt nem szabad hagyományos módszerekkel megalkotni – érvelt a futurisztikus megoldások mellett Kurucz, megjegyezve, hogy a kész épület sokkal inkább lenne wellness-központ, élményfürdő és strand, mint hagyományos értelemben vett uszoda.

uszoda3_450
 

A látványtervek mellett részletes üzleti terv, valamint jól nyomon követhetően kifejtett, tételes költségvetés is készült. A munkát a Forma Zrt. alvállalkozójaként megbízott KRAFT & Associates turisztikai fejlesztő cég végezte, és arra jutott, hogy közel 4,4 milliárd forintos beruházásról van szó. Ebből az összegből mintegy 330 milliót kizárólag a meglévő termálvizes szolgáltatáshoz fúrt kút kimélyítésére (most a kitermelt gyógyvizet még külön fel is fűtik a kívánt hőmérsékletre), illetve új források feltárására szántak.

Sziládi Nikolett, a vállalat tanácsadójának előadásában elhangzott: ez a mostani, 400 méteres mélység helyett már másfél km-es mélységű feltárást tenne lehetővé, a fúrás büdzséjének számaival pedig kifejezetten pesszimistán bántak, magyarán ennél csak és kizárólag kevesebbe kerülhet egy sikeres kútfúrás – mutatott rá. A szakértők kiszámolták azt is, hogy a Paks II. projekt során bővülő régiós lakosságszámmal együtt és éves szinten kezdetben százezer, öt év után nagyjából 136 ezer vendégre számíthatna egy ekkora fürdő – mindez persze nagyon aktív marketingtevékenységet is feltételez. Ilyen magas látogatói létszám mellett is várhatóan húsz év alatt megtérülő beruházásról beszélhetünk – állapították meg. Amennyiben ez a fürdő a jövőben megvalósul (ehhez még nagyon komoly pályázati keretösszegeket kellene megfognia a városnak), akkor a tervek szerint a helyi lakosság féláron látogathatja majd. Ez csaknem minden szolgáltatást beleértve alig több mint ezer forint lenne, egy felnőtt számára.





Kalocsai hírek

XV. Újévi Operettgála

Helyszín: Kalocsa, Katolikus Iskola színházterme Kalocsa, Asztrik tér 1. Jegyek elővételben...

Mesekoncert ovisoknak

A korábbiakban már hírt adtunk a Kalocsai Fúvószenekar nyertes TESCO pályázatáról, amelyből...

Zászlót bontott a Békés Kalocsáért Egyesület!

    2018. november 30-án délután 15 órára invitálta a város médiumait sajtótájékoztatóra a Békés...

A Nebuló rendezvényén 50 művet díjaztak

A Kalocsai Nebuló EGYMI évről évre megrendezi azt az irodalmi pályázatot, amelyre a fogyatékosság...

Nemzeti konzultációról, kutakról, utakról és kórházról

Múlt szerda délelőtt „a sajtótájékoztatók összes írott és íratlan szabályát felrúgva”...

Honvédségi megemlékezések az évfordulókon

A Tüzér Fegyvernem napjához közel, Gábor Áron születésének 204., a Magyar Honvédség megalakulásának...

A segítség a vérükben van

A véradók napját 1988. óta ünnepeljük hazánkban a Magyar Vöröskereszt jóvoltából. E dátumhoz a...

Gerillakertész bál

A Kalocsai Gerillakertész, Szabadidő, Vízisport és Természetvédő Egyesület vacsorával,...

Bács-Kiskun megye is szerepet kap a Paks II. projekt során

Igazolta az idő a két atomrőművi blokk építéséről született döntést. A kapacitásfenntartásra az...

Paks II. korszerű, kiemelkedően biztonságos technológiát fog alkalmazni

Dr. Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár szekszárdi és...

A községek sajtótájékoztatón mutatták be a per részleteit

Mint ismeretes, Uszód, Géderlak és Dunaszentbenedek évekig állt perben a várossal, mivel Kalocsa...

Sokat tud a Dózsa és a Kossuth

A korábbi gyakorlathoz híven megosztotta egymás között a pénteki nyílt napot a Bajai Szakképzési...

Élesítették az influenza figyelő szolgálatot

Bár az utóbbi hetekben kifejezetten barátságos arcát mutatta az ősz, ha hinni lehet a meteorológiai...

Kalocsára került a megye építészeti díja

Méltó ünnepséggel zárta az októberi építészet hónapját a kecskeméti Hírös Agórában a Bács-Kiskun...

Pánik helyett decemberig türelmet kér Font Sándor

Több felvonásban, mondhatni hullámokban kerül felszínre országos sajtóorgánumokban, hogy rendezetlen...

Rigó Loretta kalocsai lovas a Kishuszár Vágta győztese!

Októberben számoltunk be arról, hogy két lovas is volt idén a fővárosi Hősök Terén a Nemzeti Vágtán,...

Advent 2018

Az idei esztendőben 2018. december 2-án, az első adventi vasárnappal veszi kezdetét az advent, a...

A Thália Társulat új premierje

Erdős Virág: Kalocsa című darabjának bemutatójával lépett újra színre a Kalocsai Thália Társulat. A...

Két közösségi tér épül

A Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár „Humánszolgáltatások Kalocsa térségében” című,...

Nem lesz adóemelés – hangzott el a közös reggelin

November 6-án a Csajdakert Étteremben üzleti reggelire hívta és várta Kalocsa legnagyobb adófizető...

Egy lépéssel közelebb az új Duna-hídhoz

A napokban tájékoztatott közösségi oldalán dr. Bálint József polgármester arról, hogy újabb lépéssel...

Biciklivel hajtott turmixgépet alkottak

A Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma,...

Közmeghallgatás a Városházán

Kalocsa Város Önkormányzatának képviselő-testülete ülésének helye: a Városháza Díszterme ideje:...

TEIT közmeghallgatás

A Társulás 2018. évi közmeghallgatásának helye: Kalocsa, Kossuth L. u. 50. szám alatti ÖKOPONT...

A nukleáris szakma kommunikációs szakemberei kaptak tájékoztatást a Paks II. projektről

A Paks II. projekt mérföldköveit, az új atomerőművi blokkok engedélyezési folyamatát és az...

Kalocsán is házhoz mentek a rendőrök

A Kalocsai Rendőrkapitányság a Magyar Pünkösdi Egyházzal összefogva tartotta rendezvényét.

Paksi Atomerőmű Zrt. bemutatóterme

Kalocsán található bemutató teremben a Paksi Atomerőmű Zrt. tevékenységeit felölelő kiállítással...

„Az igazság munkatársai legyünk”

Az Astriceum Érseki Múzeumban múlt héten mutatták be dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek...

Sajtótájékoztató az Érsekségen

Érzékelve a főképp online felületekről lecsapódó közhangulatot, a Kalocsai Érsekség...

Kutatók éjszakája a gimiben

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is, ugyan egy kis késéssel, de sor került a Kalocsai Szent István...

Patachich Ádám érsek horvát nyelvészeti munkássága

Kalocsa történetében különösen fontos és meghatározó szerepet töltöttek be a Patachich érsekek:...

Két új szemvizsgáló egység a Vicai Optikában

A siker kulcsa a folyamatos fejlődés. Jól tudják ezt a Vicai Optika Látás- és Hallásközpontban is,...

Zárult a KalocsaVagyon Kft. ÁSZ-vizsgálata

Az Állami Számvevőszék befejezte a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft. 2013-2016 közötti...

Az én „56-om”

1956 nyarától Budapesten dolgoztam az I.-es számú épületelem gyárban. Ez a gyár a XI. kerület...

Mozga László kitüntetett pedagógust kérdeztük

Lapunk korábbi számában röviden beszámoltunk arról, hogy az Országos Polgárőr Szövetség október 17-i...

XXXXII. évfolyam 45. szám - 1918. november 9.

Italmérési tilalom    A Magyar Nemzeti Tanács elrendelte, hogy a vendéglők, körök, kaszinók csak...

Műszaki és finom meglepetések az Európai Szakképzési Héten

A Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma,...

XXXXII. évfolyam 46. szám - 1918. november 16.

Adomány    Bárány Sándorné úrnő jótékony Nőegylet céljaira 30 koronát adományozott, melyért...

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás