Csak két óráig örült a zsákmánynak

Gyorsan elkapták a tolvajt

2016.06.09 09:08    |    jni  

Kalocsa biztonságos kisváros, de még így is kár arra alapozni, hogy úgysem nyúl senki az értékeihez, ha őrizetlenül hagyja őket. Egy helyi nő a nagy sietségben rosszul zárta le a biciklijét, aminek gyakorlatilag azonnal lába kelt. A nyomozás alig két óra után eredményre vezetett, de tanulságos, hogy mennyire gyorsan eltűnt a kerékpár.

– Időről időre előkerülnek újabb kerékpártolva-jok. Most az elkövető és a kerékpár is hamar meglett – mondta Répási Tamásné, a Kalocsai Rendőrkapitányság szóvivője. – Május 11-én, az egyik kalocsai áruház elől loptak el egy női kerékpárt. A kiérkező rendőröknek a sértett, illetve az áruház biztonsági őre elmondta, amit tudni lehetett, ezen a nyomon elindulva meg is kezdődött a kerékpár felderítése. Gyorsan látókörünkbe került a 24 éves B. Elemér, helyi lakos. A kollégáim két óra múlva megtalálták nála a kerékpárt, amelynek eltulajdonítását beismerte – foglalta össze, hozzátéve, hogy a sértett két napon belül épen, eredeti állapotban vissza is kapta a biciklit.

A bagatellnek látszó ügy a rendőrtiszt szerint komoly figyelmeztetés: a városban még mindig gondosan le kell zárni a kerékpárokat, hogy ne ismétlődhessen meg például a három évvel ezelőtti lopássorozat. Akkor többtucat, azonos típusú kerékpár tűnt el Kalocsán, viszonylag rövid idő alatt, több millió forint értékben. Most feltehetőleg alkalmi tolvaj lopott, ám figyelhette, hogy melyik kerékpárra érdemes lecsapni; a hölgy ugyanis a nagy kapkodásban a zárban felejtette a kulcsot. Elég egy kis hiba és máris eltűnhet a több tízezer forintos bicikli – jobb lesz tehát a jövőben is figyelni!


Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás