Rövid ülés, fontos kérdések

Gyorsított ügyvezető-keresés, közmunka és érsekkerti fakivágás

2017.01.19 14:40    |    V.I.  

Mint arról külön-külön írásainkban beszámolunk, a december 2-i kalocsai képviselő-testületi ülés meglepően rövidre sikerült ahhoz képest, hogy tárgyalták a Menza Kft. egyes feladatainak intézménybe szervezését, az uszoda bérbeadását és a városi iskolák állami kézbe adásának körülményeit. Voltak azonban még érdekes előterjesztések a napirenden, cikkünk folytatásban erről olvashat szemelvényes tudósítást.

Török Ferenc kontra Bálint József: ki tudja jobban?

Török Ferenc kért napirend előtt szót, mondván, a közmeghallgatáson elhangzottakra szeretne visszatérni. Szabóki László, a helyi városvédő egyesület elnöke sérelmezte akkor, hogy a város hatvanéves vízvezetékrendszerét miért nem fejlesztik, fejlesztették, intve, hogy néhány év múlva nagy baj lesz, ha a jelenlegi ütemben adják meg magukat a vezetékek és nagyon sokba fog kerülni annak helyreállítása. Akkor Török elmondta, hogy Solton anno száz forinttal drágábban adták a vizet, amiből tartalékot képeztek, ebből van ma Solton új hálózat. „Akkor azt mondta polgármester úr, hogy nincs igazam. Megkövetem, mert 150 forintot tettek félre. Amit említett, hogy abból hálózatfejlesztés helyett szivattyútelep készült, nem igaz, én is részt vettem annak átadásán, utána lehet nézni, ma is 150 forinttal drágább a víz köbmétere Solton, mint Kalocsán”, hangzott a napirend előtti. Bálint József válaszában elmondta, hogy maga is rákérdezett a Víziközmű nemrég tartott közgyűlésén, ahol elmondták neki, hogy nem csak a szivattyútelepet építették ki pályázati pénzből, hanem hálózatfejlesztést is finanszíroztak támogatási összegből.

testulet1_450
 

Gyorsított eljárásban kerestetik a Vagyonhasznosítási Kft. vezető utódja

Döntött a testület arról, hogy kiírja a pályázatot a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft. ügyvezető posztjára. Mint emlékezetes, Loibl László jelenlegi igazgató korábban jelezte, hogy lemond ezen posztjáról. Simon Zoltán a dátumokkal kapcsolatban adott hangot értetlenségének. „Miért kell ennyit várni a pályázatok elbírálásával és a kinevezés időpontjával”, majd módosító javaslatként vetette fel, hogy a pályázat benyújtása történjen meg január 15-ig, amelyet január 31-ig elbírálnak, február 1-jétől pedig ki is nevezhetik az utódot. Indoklásában elhangzott, hogy a 2017-es évre szóló költségvetésnek a testület elé történő első benyújtási határideje február 15. „Elég furcsa, ha egy új vezető úgy csöppen bele a rendszerbe, hogy már van költségvetés”, ezért tartja indokoltnak, hogy az új ügyvezető már érdemben tudja képviselni a céget a majdani büdzséről szóló tárgyalásokon.

Dr. Kiss Csaba jegyző elfogadhatónak vélte a módosítást, hozzátéve, hogy úgy is határozhat a testület, hogy a pályázat elbírálását követően azonnal hivatalba lépteti a majdani vezetőt.

Angeli Gabriella a Jogi Bizottság álláspontját ismertette, miszerint, jónak találják a pályázati kiírást, annyit kérnek, hogy a pályázó személyes meghallgatásakor a Pénzügyi és a Gazdaságfejlesztési Bizottság is jelen lehessen. A korábban felvetett határidő-módosításokkal egyet tudott érteni.

Szabó Balázs hangsúlyozta, hogy szakmai megítélés alapján, célirányosan találjon vezetőt a testület.

Bálint elfogadta a felmerült módosításokat, amelyeket beépítettek a végül megszavazott határozati javaslatba.

testulet2_450
 

Vagyon és felelősség biztosítás megkötése

Török Ferenc vetette fel, hogy ha a képviselő-testület úgy dönt, hogy megnyitja a zsinagógában az állandó Vinczellér-kiállítást [amelyről a legutóbbi ülés kapcsán Angeli felszólalásában olvashatott részletesen], bevonható-e a város által biztosítandó értékek körébe a majdan odakerülő sok tízmilliós értékű képanyag? Ezen napirendi pont ugyanis ezekre a tételekre irányult. A polgármesteri válaszból kiderült, hogy ez nem járható út, arra külön kell majd biztosítást kötnie az önkormányzatnak.

Ismét maradt a harkányi üdülő

Többször meghirdette már a város eladásra az ingatlant [amelynek elázásáról, kiszárításáról, kihasználtságának ellentmondásos megítéléséről ugyancsak olvashatott már korábbi testületi tudósításainkban], eddig nem kelt el. Most akadt rá vevő – hangzott a polgármester szóbeli kiegészítése, amelyet dr. Filvig Géza felszólalása követett. „Többször elhangzott már, hogy változni fog a Vagyonhasznosítási Kft. vezetése, amely kezeli az ingatlant. Addig megérné várni az eladással, később tárgyaljuk, hogy a közmunkaprogramban esetleg jobb szervezés eredményeképp lehet-e annak állagán javítani. A vételár most is kevés, úgyhogy azt mondom, tartsuk függőben az eladást”, így Filvig. Az ingatlan megtartását szorgalmazta a Pénzügyi Bizottság is, a testület pedig ugyancsak visszadobta a harkányi hétvégi ház 2 millió 800 ezer forintos vételárért történő eladását, hat igen, egy tartózkodás és öt nem ellenében. Az erről szóló döntést a soron következő napirendi pontra történő átvezetést megelőző megjegyezésében, némi szkepticizmussal a hangjában vette tudomásul dr. Bálint József.

Olyan munka és olyan munkavállaló”

A közmunkaprogramba bevontak létszámáról szólt a következő előterjesztés. E szerint 196 főre limitálta az önkormányzat a 2017-es évre szóló létszámot, amelyet a város két száz százalékos tulajdonában lévő kft.-nél (Parkgondozó és Vagyonhasznosítási) és az önkormányzatnál fog szétosztani. „Olyan munka van, nincs olyan munkavállaló”, hangzott a polgármesteri válasz Szabó Balázs azon kérdésére, hogy mit jelent az, hogy a meglévő keretet is nehéz feladat lesz feltölteni megfelelő munkavállalókkal.

Levezetés: Szabó Balázs és az érsekkerti fák

Szabó Balázs az „Egyebek” napirendi pontra térve kapott szót, előzetesen jelezvén, hogy kérdést szeretne intézni a polgármesterhez. Személyesen járt utána annak a városi szóbeszédnek, mondta, hogy az Érsekkertben a szabadtéri színpad mögött tíz-tizenkét tölgyfát vágtak ki a közelmúltban. A kérdés az volt, hogy tudott-e erről a polgármester, mi alapján vágták ki ezeket a növényeket és várhatóak-e hasonló lépések a jövőben?

Bálint József elmondta, hogy nem tudott erről, de írásbeli választ fog kérni a Parkgondozótól, amely kezeli a kertet. Ezután átadta a szót a Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztály vezetőjének, Boromisza Viktornak. Ő kifejtette, hogy a téli parkfenntartási munkálatok elvégzését megelőzően a kft. jelezte szándékát a Polgármesteri Hivatalnak, miszerint a fásított területen lévő elszáradt, balesetveszélyes, esetleg a félig-, vagy teljesen kidőlt fákat szeretné eltávolítani és aprítani. Ekkor az osztályvezető kijelölte egy kollégáját, hogy a Parkgondozó illetékeseivel tekintsék meg a helyszínt, jelöljék meg a veszélyesnek vagy kiszáradtnak ítélt fákat, a közös bejárás során pontosítsák ezek fajtáját, valamint baleset-veszélyességi fokát, majd a kft. nyújtson be a jegyzőhöz írásbeli kérelmet arra vonatkozóan, hogy miért és hány fát vágnának ki. Ezt a bejárást követően meg is tette a cég, majd határozat kiadása került azzal a feltétellel, hogy egy éven belül a kivágott fák számával azonos fát kell visszatelepítenie egy éven belül a cégnek az Érsekkertbe. Szabó Balázs kétkedésének adott hangot a fák kivágásának indokoltságát illetően, megkérdőjelezvén a szakértői hozzáértést, amely alapján eldőlt, mely fákat fogják kitermelni.

Kiss Csaba világított rá a végén, hogy minden ilyen esetben kertészmérnök mond áment az egyes növények eltávolítására. Mivel tudta, hogy ez „érzékeny téma”, elkérte a fényképeket a fák kivágás előtti állapotáról, amely abszolút indokolta a megtett lépést, majd invitálta a képviselőt, hogy ezeket bármikor tekintse meg az irodájában.



Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás