Gondolatok az új influenzáról
2010.02.05 23:39 | -LP-
Kedden egy kereskedelmi csatornán láttam egy érdekes vitaműsort. Nem vagyok rendszeres nézőjük, így pontosan nem tudom, mi a műsor lényege, de tulajdonképpen egy vita volt. Jakupcsek vezette a műsort, amelyben egy fiatal orvos és dr. Czeizel Endre szakmai vitát folytattak annak érdekében, hogy Csonka Pici el tudja dönteni, beoltassa-e magát H1N1 ellen, vagy sem. Kicsit emlékeztetett a 2006-os kampányban vívott miniszterelnök-jelölti vitára. Aki látta és emlékszik, tudja, mire gondolok. A fiatal doki, szépen felépítette a mondanivalóját, tények, számok, kutatások, adatok, míg Czeizel úr huszonháromszor használta fel nyomós érvként, hogy nemzetközileg elismert orvos. Hát igen, ki így, ki úgy védi az igazát, aztán a néző hisz, amit akar. Sok embernek okozott eleinte riadalmat a H1N1 vírus puszta létezése, aztán pedig fejtörést a védőoltás körül megjelenő ellentmondásos hírek miatt.
Aki már akarta, úgyis beoltatta magát, aki meg eddig nem akarta, az valószínűleg ezután se fogja. Ennek az írásnak sem célja senkit semmilyen irányba befolyásolni. Amiért mégis késztetést éreztem, hogy klaviatúrát ragadjak, az nem más, mint a mostanában felbukkanó tények. Olyan tények, amik már cáfolhatatlanok, de fele akkora nyilvánosságot sem kapnak, mint a 2 millió oltással ezelőtti hírek.
Már tudjuk, az „új influenza” nem is olyan új, hiszen a H1N1 egy virulens mutációja okozta a spanyolnáthát 1918-ban. 1930-ban az USA-ban azonosították is ezt a vírustörzset, melynek különféle mutációi azóta az összes influenzás megbetegedés mintegy felét okozták a világon. Az „új influenza” mellett előkerült szó, a „Pandémia” is mint Damoklész kardja lebeg a polgár feje felett, és tudományos hangzása miatt mintegy magában hordozza a félelmet az ismeretlentől. A pandémia szó jelentése több országra vagy egész földrészre kiterjedő járvány. Ez azonban lehet hasmenésjárvány is, így a pandémia nem feltétlenül a halál és a végzet szinonimája. Persze a tévében veszettül jól hangzik. A nagy kérdés, ami felmerült a legtöbb emberben, az nem az volt, hogy veszélyes–e a járvány, és kell-e ellene védekezni, hanem, hogy mi a veszélyesebb: a vírus vagy az oltóanyag?
Rengeteg állítás hangzott el azóta, hogy állítólag nem is tesztelték az oltóanyagot rendesen, és nincs is tapasztalat, eredmény vagy statisztika az oltás hatásáról. Ezt én nem kívánom kommentálni. De vannak tények, amelyek igazolást nyertek. Egy háziorvosként praktizáló blogger észrevette, hogy az OGYI honlapján a Fluval P oltóanyag engedélye már fent volt a honlapjukon, amikor még a teszteket el sem végezték. További érdekes tény, hogy az akkor fent lévő engedélyben még a H5N1 vírustörzsből előállított vakcina szerepelt. Azóta ezt eltávolították a honlapról, de számtalan ember lementette már, így elég nehéz terelni. Ezt a sztorit igencsak igazolni látszik a debreceni rendőr, vagy az ez év januári, tehát friss, bakonyoszlopi nevelőotthonban élő gyermekek esete, akik az oltás ellenére simán megbetegedtek. Ez utóbbi esetben érdemes megemlíteni, hogy a körzeti orvos elmondása szerint az ÁNTSZ vizsgálata megerősítette a H1N1 vírus jelenlétét a betegekben, az ÁNTSZ viszont állítja, hogy nem fejezték be a vizsgálatot. ( ??? ) Időközben Kalocsán lecsillapodtak a kedélyek egyelőre, mert a beharangozottnál enyhébb volt a megbetegedés lefolyása, és tömeges megbetegedés ez idáig nem fordult elő, de közel sem ért véget a H1N1 mizéria. Sőt. Lehet, hogy világbotrány készül?
2009. december 18-án az Európa Tanács vizsgálatot indított a WHO-val szemben a „pandé-mia” botrány miatt. A vizsgálat ez év januárjában kezdődik, és azért indul, mert az Európa Parlament egy korábbi tagja aláírásgyűjtésbe kezdett. Szerinte a gyógyszeripari cégek befolyásolták a közegészségügyi szervezeteket és tudósokat annak érdekében, hogy segítsék elő az általuk készített influenzaoltás népszerűsítését.
Igaz, hogy én nem vagyok orvos, de egy tanácsot mégis adhatok nyugodt szívvel: „A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét” De ha nem akar újabb dilemmába esni, akkor jobban jár, ha csak az egyiket és azt, amelyiknek hisz.
Kalocsai hírek
Kevesebb bűncselekmény – nagyobb közbiztonság
Jórészt a mögöttünk lévő fél évtized beleértve az elmúlt évet is, rendőrségi eredményeiről adott...
Huszonöt bárányt és anyajuhot loptak el egy Kalocsa-homokgyőri birkahodályból szerdán reggel. A...
Tragikus végű tűzeset történt Kalocsán március 2-án a reggeli órákban. A kalocsai tűzoltóság...
Kalocsai kozmetikusként, Bagó Ágnes néven, éveken keresztül szépítettem a város lakóit....
Fergeteges gála az Ifjúsági Házban
Fergeteges gála az Ifjúsági Házban Színházjegyet kaptunk ajándékba a lányunktól! Nagyon...
A Paksi Atomerőmű 30 km-es körzetében lévő polgári védelmi célú riasztó eszközök ismételtTELJES...
Műsortervek a Kék Madár Fesztiválra
– Tizennyolc évesek lettünk – köszöntötte a Kék Madár Fesztivál rendezői stábját Lakatos...
Az európai népesség, így a magyar lakosságnak is legalább tizede érintett a vesebetegség valamelyik...
4. Csónakházbuli hajnaligA hazautazás előtti nap még mindig esett, akkor már több mint 35 órája, de...
A nőket köszönti ma az ébredő határ,A lombtalan erdő, a mező, a berek,A megáradt folyó, a barkás...
A Dumaszínház első idei műsoraA Kalocsai Dumaszínház jubilált: már a tizedik előadást tartották a...
Felhívás! – Élesszük fel 1848-as hagyományainkat
1861. március 15-én Kalocsa város közönsége kivilágította ablakait, tiltakozásul az osztrák...
Elfogadták a nevelési programot
Kalocsa – Dunaszentbenedek – Homokmégy – Öregcsertő – Szakmár –...
A tavaszi országgyűlési választásokra való felkészülés jegyében a megyei közgyűlés a február 12-i...
Négyezer literes tűzoltó gépjárműfecskendőre pályázik a város, amelynek pályázati úton történő...
Személyes adatok a díjhátralékhoz
A városi képviselő-testület felhatalmazást adott arra, hogy a hulladékgazdálkodással összefüggő...
A városi képviselő-testület február 25-i határozata értelmében március 1-jétől néhány százalékkal...
Benkő „bohóckodott” és filozofált a Hotel Kalocsában
Szombaton visszaköltözött hagyományos helyszínére a tavaly május óta nagy sikerrel futó Smink nélkül...
A Szülőföld Akadémia 5. állomásához érkezett A Városi Színházban újra telt ház előtt lépett színre...
Nyolcadik alkalommal rendezte meg Baján február 25-én, a Türr István Gazdasági Szakközépiskola...
Ha valamilyen szörnyűséges okból kivesznének belőlem a pozitív emberi érzések, utoljára biztosan...
Maratoni úszóverseny Kecskeméten
Az elmúlt hétvégén Kecskeméten rendezték meg a hagyományos Hírös Kupa nevet viselő meghívásos...
Idén február 18-ra esett a hamvazószerdát követő nap, azaz a Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett...
Romsics Imre hivatalosan is képviselőjelölt
Február 23-án az újjáalakult kalocsai Választási Bizottság elsőként a városban hivatalosan is...
Rendőrségi jegyzőkönyvekből idézünk
Közfelfogásunk általában humortalan, rosszkedvű, néhol buta embereknek tartja a rendőröket, pedig...
Szigorúan ellenőrzik a táppénzt
Az influenzajárvány ugyan nem okozott tömeges megbetegedéseket, mégis, az országos...
Uniós pályázatokból fejlesztik a Tomori Pál Könyvtárat
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár vezetése a Kossuth utcai felújított épületbe való...
Kórházi rangsor segíti a betegeket
A kórházakat, rendelőintézeteket ellenőrző Egészségügyi Felügyelet olyan adatbázist hozott létre,...
Magas inflációval kezdtük az évet
A januári infláció 6,4 százalékos lett, ez jócskán felül múlta az 5,8 százalékos elemzői...
Megszűnhet a napszámosok foglalkoztatása
Több tízezer alkalmi munkás foglalkoztatása, több ezer napszámosnak munkát adó mezőgazdasági üzem,...
A város a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványhoz pályázatot nyújtott be a Kalocsa Illyés Gyula...
A Kalocsai Rendőrkapitányság és a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár rajzpályázatot hirdet:
Az elmúlt szombat délután karaoke versenyt rendeztek az elítéltek számára a kalocsai börtön falain...
A Kalocsai Fegyház és Börtönben elmúlt hét szerdán délután 15 órakor került megrendezésre Viczay...
Csoportépítő tréning a Zsiráf Közösségi Térben
Újabb színes program keretében szórakoztak és tanultak a középiskolások a Közösségi Térben, a...
Február 17-én került sor a Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális...
A Városi Közművelődési Intézmények ismeretterjesztő sorozata, a Szülőföld Akadémia tovább...
„Kalocsán időnként célzatos hírek röppennek fel az önkormányzat tulajdonában lévő Városi...
Harmadával csökkent a magyar kertészetek termelése
Tizennyolc évvel ezelőtti szintre, 2,1-2,2 millió tonnára csökkent a magyar zöldség- és...
Tudatos környezeti magatartásra nevelés
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv égisze alatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezeti és...
Újabb fejlemények Szakálék körül?
Úgy tűnik, a kalocsai ellenzék egy része fortyog dühében, a Szakál Tibor és Borbély Gábor elleni...
Kipostázták a kopogtatócédulákat
Múlt héten közel tizennégyezer-ötszáz választási értesítőt és ajánlószelvényt postáztak ki Kalocsán....
Másfélmilliós alapítványi támogatás a kórháznak
A magyar egészségügy jelenlegi katasztrofális állapotában minden támogatásra égető szükség van, s a...
Életműdíjat kapott Viczay Lajos
A Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségétől életműdíjat kapott a város ismert...
Választási zászlót bontott a FIDESZ-KDNP
A választások előtti utolsó parlamenti üléssel egy időben, február 22-én este a Hotel Kalocsa...
Kalocsaiak bemutatkozása Kúlán
A Szerb Köztársaság területén, a magyar határtól kb. 70 km-re van Kúla, ez a soknemzetiségű...
Tudás és jókedv a RangAdó régió döntőjén
2010. február 19-én, Kecskeméten került megrendezésre az állami adóhatóság által, középiskolás...
Lányos anyák életében mindig sokat jelent a szalag. Hiszen, a születés csodás pillanata után, amikor...
Természetfotók kiállítása Pörbölyön
Az erdei állatok csodás világa és a méltóságteljes gemenci természet. Ez jellemzi azokat az...
Aki nem adja le időben, vagy nem teljes körűen a gazdálkodásával kapcsolatos adatokat, azok a...
Február 17-én 9 óra 47 perckor az Eperföldi iskolából kaptak riasztást a tűzoltók. A tetőkről lelógó...
Május elsejével lép hatályba a kormány által elfogadott új Polgári Törvénykönyv. Dr. Schön Ferenc, a...
Megbénulhat az újautó-kereskedelem
Márciustól változnak az autóhitelek feltételei. A futamidőt tovább zsugorítják: kilencvenhatról...
A Magyar Vöröskereszt Kalocsai Szervezete és a Bajai Területi Vérellátó Szolgálat 2010. február...
nevezés felnőtt kategóriában a március 15-i városi szavalóversenyreKötelező vers: Petőfi Sándor...
Kalocsán időnként célzatos hírek röppennek fel az önkormányzat tulajdonában lévő Városi...
Hosszú zord tél van mögöttünk, hogy mikor tavaszodik ki, mikor zöldülnek a fák és bontanak virágot,...
A visszaeső fogyasztás és a kedvezőtlen kormányzati válságkezelő döntések miatt a vendéglátó...
Végre! Süt a nap! Több hetes nyomott hangulat röppent el, amikor vasárnap délelőtt ragyogó napsütés...
Farsangi mulatozás a Csokonai oviban
Február 10-én vidám gyerekzsivajtól volt hangos a Csokonai utcai Tagóvoda. A legkisebbeknek...
Ilyenkor, a közelgő országgyűlési képviselő választások közeledtével kissé hektikusabbá válik a...
1966-ban a hívek óhaja, kérő imádsága meghallgatásra talált. A Kalocsa Városi Tanács V.B. Építési és...
Az idei színházi évad harmadik bemutatójára került sor múlt szombaton: Ray Cooney Páratlan páros...
Kipakolás, kiemelés, vízre eresztés a betonhíd és a vascső között, majd kézzel hintáztatva, evezősök...
Amint ismertes, 2010. január 1-jei hatállyal az Országgyűlés eltörölte a béren kívüli juttatások...
Újra zöld zászló a kórház bejáratánál
Február 11-én, hétfőn reggel nyolc órakor szakadó hóesésben, az ítéletidő miatt a szirénázó...
A városunkról szóló előadás-sorozat negyedik részét a helyszínen, azaz az Érseki Kastélyban és az...
A 2010 szeptemberében induló alap-, egységes, osztatlan és mesterképzéseiket december 15-ig...
A foktői Barákán megvalósuló, 600 ezer tonna éves kapacitású növényolajgyár alapozási munkálatai...
Megszületett a város 2010. évi költségvetése
A november óta tartó előkészítő munka után, az intézményekkel folytatott bizottsági egyeztetéseket...
1927-2010Összeszorul az ember szíve a hír hallatán: meghalt Kecskeméti Madár Dezső, a város...
Február 12-én, pénteken a Sportbálon a hagyományokhoz hűen megjutalmazták a klubok és sportágak...
Sajnos egyre többször kell szembesülnünk azzal a fenyegető ténnyel, hogy léteznek trükkös tolvajok,...
Mert trombiták szóltak s tiszta világok hívtak, - vonzó varázslatok.És ennyi volt csak. A pokol jött...
NAGYPAPÁK, APUKÁK, GYEREKEK FIGYELEM!
A Kunszt utcai Óvoda nevelőtestülete pályázatot hirdetett Kalocsa és környékén élő, barkácsolást...
LMP: megtisztítani a közéletet
Bács-Kiskun megyében minden körzetben indítana saját jelöltet a párt az áprilisi választáson –...
Két és fél év börtönben töltött idő után nemrégiben kedvezménnyel szabadult az a Kalocsa környéki...
1. Ismeretlen(ebb) hazai vizekenAmikor először szóba került, hogy hova is megyünk evezni, azt...
A nagymamám a szokásos reggeli teendőjét végezte, amikor egy alig három kilós ládát emelt fel a...
Ezzel a címmel tartotta meg a Szülőföld Akadémia második előadását Hajdu István történelemtanár, a...
Benkő jön Kalocsára februárban
A januári nagysikerű „Smink nélkül” talk-show, melynek vendége rendhagyó helyszínen, a...
Százötven család igényelt támogatást
A Magyar Vöröskereszt segítségével várhatóan ezer kérelmező hátralékát egyenlítik ki részben vagy...
Január 6-án reggel a Csajda utcából érkezett a bejelentés, hogy egy ismeretlen tettes előző este fél...
Február 7-én a déli órákban bejelentették a rendőrségen, hogy az egyik kalocsai cég telephelyén két...
Mielőtt útra indulna a mai szép napon, hacsak nem életbe vágóan fontos a dolga, legalább ötször...
Áprilisban országgyűlési választások
Február 8-án, hétfőn kezdték el kipostázni az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőket...
Nyitott lakások, sikeres tolvajok
A tolvajok tündérálma, ha mi figyelmetlenek vagy éppenséggel könnyelműek vagyunk. Nem tudnám...
Diplomaátadó ünnepség a Tomori Pál Főiskolán
Az elmúlt hét szombatján két csoportban vehették át diplomájukat, illetve a záróvizsga letételét...
ElőadássorozatSZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI BETEGSÉGEKkockázatfelméréstől a kezelésig.Időpontja: 2010....
Bár egyre nehezebben veszem a lépcsőket a második emeletre, még mindig szeretem panelházban lévő...
IX. Dr. Bán Jenő emlékverseny-sorozat 4 fordulójaA Városi Könyvtár és Művelődési Ház (Kecel) a...
A Városi Galériában „A fény tükörcserepei” címmel vasárnap megnyílt Kiss István...
Vadászklub a Dublin Pub sörözőben
A volt István söröző helyén, Kalocsa, Szent István király út 85/A szám alatt december 18-án nyílt...
Ki volt Valentin? Miért ünnepeljük február 14-én Valentin napját? Nem ismerjük pontosan a személyét,...
Megyei Gazdasági Évnyitó Kalocsán
Gazdasági Évnyitó ünnepséget szervezett a közelmúltban, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és...
A cím ne tévesszen meg senkit. Nem Szent Péter apostolról szeretnék szólani, hanem a róla elnevezett...
A Szülőföld Akadémia harmadik előadása a kalocsai szállások néphagyományairól szólt. A technika...
A kalocsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat negyedik alkalommal rendezte meg farsangi mulatságát, a...
Ha egy járókelő nő nem értesíti rádiótelefonján a rendőröket, talán rosszabbul is végződhetett volna...
Hasznos információk a befektetési alapokhoz
Tavaly év végén a korábbi hónapokhoz hasonlóan kedveltek maradtak a hazai befektetési alapok. A...
Mi lesz a vidékfejlesztési programmal?
A kormány vegye ki a döntési moratórium hatálya alól az agrárpályázatokat! – erre szólít fel a...
Egyre nagyobb a baj a gabonapiacon
Nagyjából 23 százalékkal olcsóbb ma a búza, 34 százalékkal a kukorica, mint egy évvel ezelőtt....
A táplálkozás szerepe a fogyókúra alatt
Az előző részben a rendszeres sportolás fontosságára hívtam fel a figyelmet, hiszen a fölösleges...
Az utóbbi időben újabb szénmonoxid mérgezésekről olvashattunk. A hasonló tragikus balesetek...
Közös ügyünk a Kalocsai Kórház
Az előző lapszámunkban beharangozott időpontban, január 20-án, szerdán a Barokk cukrászda adott...
Több évtizedes bűnügyi tudósítói múlttal a hátam mögött száz százalékos biztonsággal tudom állítani,...
