Most Ön segíthet életmentőinken

Ha bulizni indul…

2016.03.04 12:40    |    V. I.  

Bizonyára ezen sorok írója nincs egyedül, amikor összeszorul a gyomra, ha kék villogóval és szirénával hasító mentőautóra pillant. Valahol, valaki bajban van, valaki segítségre szorul, és lehet, hogy az autóban ülőktől függ az élete. Ezt jelenti mentősnek lenni, és ezzel azok is tisztában vannak, akik ezt a hivatást választják. De milyen egy mentős élete? Hogyan birkózik minden jóval és rosszal, ami „napi rutinjával” jár, és hogyan könnyítheti, vagy teheti komfortosabbá Ön a kalocsai mentősök mindennapjait? Erről beszélgettünk egy közelgő jótékonysági buli kapcsán Kiss Zoltán kalocsai mentőtiszttel, az Életmentők Kalocsai Mentőalapítvány elnökével.

– Március 19-én, a tavalyi évhez hasonló időben ismét az általad vezetett mentős alapítványért dübörögnek a hangszórók a Balkán Drinkbárban, a szervezők ugyanis számotokra ajánlották az est teljes jegybevételét. Hogy sikerült a tavalyi buli?

– Az idén bizonyos szempontból könnyebb dolgunk van, mint tavaly volt. Megkeresett ugyanis az est egyik házigazdája, Simon Péter DJ, aki felajánlotta, hogy örömmel tartanának egy jótékonysági bulit a javunkra. Ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani, és ezúton is köszönjük! Annyit elöljáróban elmondanék, hogy az alapítvány, amelyet ezen az estén támogatnak a bulizók, azzal a céllal jött létre, hogy a kalocsai mentőállomáson dolgozók munkakörülményeit javítsa. Tudjuk, hogy a mentőszolgálat, mint bármely
„állami cég”, nincs a legjobb helyzetben. Arra ugyan jutott pályázati forrás, hogy az állomás épületét korszerűsítsék, de sok minden másra, így például a berendezések jó részére már nem. Többek között ezért örülnénk, ha minél többen elmennének erre a bulira.

– Arra a bizonyos felújításra mindjárt visszatérünk, előtte viszont kérlek, idézd fel, hogy a tavalyi buli, illetőleg az alapítványnak felajánlott egyszázalékos felajánlás útján mi mindenre sikerült eddig költenetek?

– A tavalyi buli nagyon jól sikerült! Több mint 200 ezer forint gyűlt össze az 1000 forintos belépőkből, megjegyzem, idén is ugyanennyi lesz a beugró. Összességében eddig 1-1,5 millió forintot tudtuk elkölteni. Vásároltunk redőnyöket, tévékészülékeket, szőnyegeket, egy komplett konyhabútor-felszerelést, kanapékat, függönyöket, illetőleg minden kollégának tudtunk pólókat szerezni, mert sajnos a munkaruhák sem mindig akkor érnek célba, amikor azokra szükség van.

– Való igaz, hogy visszagondolván a tavaly decemberi állomásavató-átadó ünnepségre, magam sem hittem volna, hogy ennyi mindenre nektek, saját zsebből kell előteremteni a rávalót…

– Pedig így történt. Ugyanazon az átadáson kaptunk ígéretet a média és az elöljárók jelenlétében arra is, hogy egy vadonat-új autót kapunk majd. Ennek az érkezését januárra, illetve február elejére datálták, de semmi hírünk nincsen róla. Várunk.

– Viszont, ha jól emlékszem, korábban bővül már a mentőautó-állományotok. Hány géppel dolgoztok?

– Elég régóta három autónk van. Ebből egy, az újabb Crafter típusú gépkocsi, van egy Ford, illetőleg egy elég sok szervizelésre szoruló Mercedes autónk.

– Most azt számolgatom, hogy egy új autó hiányzik. Talán tavaly, vagy tavalyelőtt volt mentőautó-áldás itt, az állomáson, és korábban, egy Kéklámpás Majális alkalmával is kaptatok új autót.

Kalocsai Néplap

– Valóban, másfél-két évvel ezelőtt volt egy átadóünnepség az állomáson, ez az a bizonyos Volkswagen Crafter, illetve előtte is kaptunk egy autót, ami azóta átkerült Bajára…

– Hogyhogy elkerült?

– Átszervezés történt. Ennek a részleteit én nem ismerem, de egy új autónk maradt, ezért is várjuk, hogy mielőbb megérkezzen az ígért új gépkocsi.

– Bízzunk benne! Idefelé jövet láttam, hogy az állomás kapuján kint van a fekete zászló…

– Igen, sajnálatos baleset történt a közelmúltban Kunhegyesen, ahol is egy kollegánk az életét vesztette, ezért tettük ki a zászlót.

– Ebből fakadóan talán nem veszed zokon, ha megkérdezem, hogy mennyire embert próbáló, netán veszélyes hivatás mentősnek lenni?

– Ha abból indulok ki, hogy az éjszaka közepén az embernek pontosan ugyanolyan toppon kell lennie, mint délelőtt 10 órakor, ha riasztás jön és indulni kell, akkor mindenképpen azt mondanám, hogy embert próbáló. Illetve vannak olyan helyzetek, mint például csúnyább balesetek, vagy amikor gyermeket kell ellátnunk, ami valamilyen szinten nyilván megviseli az állományt. Nálunk nagyon jó csapat van, és amikor ilyen esetekhez vonulunk, a munkatársak sokat segítenek abban, hogy feldolgozzuk a nehéz pillanatokat. Én azért is szerencsésnek mondhatom magam, mert a feleségem is mentőtiszt Kalocsán, így sok mindent meg tudunk beszélni.

– Melyek azok a pillanatok, amikor rádöbbentek, hogy mennyire „megéri ezt csinálni”?

– A legszebbek a szülések, illetve, amikor valakit sikerül visszahoznunk az életbe. Sajnos az ellátás tekintetében ma már annyira gyakoriak például a szívinfarktusok, hogy az értesítést követően azonnal megyünk érte és visszük Kecskemétre, míg egy stroke-os beteggel Szekszárdra megyünk.

– Ha az eddigi pályádból ki kellene emelni egy legszebb és egy legnehezebb emléket, melyek lennének azok?

– A legrosszabbak közül egyet sajnos nem tudnék kiemelni… talán a halálos balesetek. Amikor ide kerültem, akkor történt, hogy a Meszesi úton kigyulladt egy autó és benne égett a sofőr, és szintén néhány éve történt az a bizonyos Bátyai úti gyilkosság, amikor egy fiatal lánnyal végzett a párja. A legszebbek közül is nehéz egyet kiválasztani. Minden gyermekszületés és minden újraélesztés valahol, utóbbi a maga kissé morbid módján, de szép emlék.

– Mi történik azután, hogy kaptok egy riasztást, mondjuk éjjel három órakor, hogy azonnal indulni kell?

– Ott csörög a rádió, ahol az ápolók vannak. Ilyenkor ők veszik fel a feladatot, és este 10-től reggel 6-ig két perc áll a rendelkezésünkre, hogy elkészüljünk és elinduljunk. Nappal ugyanez az idő egy percre redukálódik. Amint a 104-es hívószámról érkező feladatot megkapjuk Kecskemétről, indulunk a helyszínre. Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy bár van saját telefonszáma a kalocsai állomásnak, kérnénk, hogy ne ezt hívják, hanem a 104-es segélyhívót, hiszen sokszor bent sem vagyunk az állomáson. Ha például mind a három autóval helyszínen vagyunk, akkor onnan indulunk tovább oda, ahol szükség van ránk.

– Talán órákig tudnánk még beszélgetni arról, amit végeztek, de térjünk vissza a beszélgetésünk legelejére, arra a bizonyos márciusi jótékonysági bulira! Veled is találkozhatnak majd a Balkán Drinkbárban?

– Természetesen. Este 22 órától várják a vendégeket, és mi is ott leszünk!

– Ha már buli, elárulod, milyen zenét szeretsz?

– Hát… nem gondolnám, hogy a DJ-k az én kedvenceimet fogják forgatni, mert főleg rockzenét, azon belül is System of a Downt [amerikai alternatív rock-együttes – a szerk.] hallgatok, de biztos, hogy jó lesz a hangulat!

– Köszönöm, és kívánok minél több bevételt!


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás