Tisztelt Asszonyom, önhöz szólok most, aki szeptember 7-én reggel a Hosszú Antal utcában kerékpározott a Kossuth Lajos utca felé. Remélem, jól van. Sajnos, gyanítom, ha továbbra is így közlekedik, esetleg nem lesz jól egyszer csak. Nézzük a tényeket: ön a járdán biciklizett, ami még nem égbekiáltó, kellő figyelemmel megoldható, bár természetesen teljesen szabálytalan. DE: a Hosszú Antal utca – Méhész utca sarkán lassítás, körülnézés, és minden teketória nélkül továbbtekert, amitől az ön őrangyala szerintem sokkot kapott. Ő ugyanis valószínűleg tudja – önnel ellentétben –, hogy ebben a kanyarban a jobbkéz-szabály érvényes, vagyis a Hosszú Antal utcára kanyarodó csak jobb felé fog nézni, és ha onnan nem jön semmi, simán bekanyarodik. És igaza van. Ön viszont garantáltan nyolc napon túl fog gyógyulni – ha fog. Megéri?

Tisztelt Uram, önhöz szólok most, ki a múlt pénteken a bátyai úti kerékpárúton rázta ránk az öklét, mert nem álltunk meg az útra kikanyarodva, holott önnek van elsőbbsége. Nézzük a tényeket: ön egy elektromos kerékpáron haladt az említett úton, amelyre ki is néztünk kanyarodás előtt. DE: szomorúan tájékoztatom, hogy az emberek döntő többsége, ha kerékpárt lát, kerékpárhoz illő sebességet tételez fel, ám a „villanybicikli” ennél jóval gyorsabban hajt. Jó lenne, ha az ilyennel közlekedők számolnának ezzel a ténnyel, mert az lehet, hogy az adott helyzetben úgy érzik, igazuk van, de ettől a gipszkötés – jó esetben – nem lesz könnyebb…

Ezek az érthető módon népszerű járművek számos rázós helyzetet okoznak, mert bár biciklinek látszanak, annál jóval gyorsabbak, és ezzel egyszerűen nem tud kalkulálni a gépjárművel haladó a döntéshelyzetre rendelkezésére álló idő alatt. És akkor még nem is említettem a lidércnyomást, mikor totálisan hang nélkül elzúgnak mellettem a kerékpárúton. Gondolja át, asszonyom, uram, és gondolják át a többiek is ezeket a tényeket. Megéri a testi épségünk, hogy tekintettel legyünk egymásra.