Hajmeresztő

Nyílt levél a közlekedés időzített bombáihoz

2015.09.10 11:19    |    -r-a  

Tisztelt Asszonyom, önhöz szólok most, aki szeptember 7-én reggel a Hosszú Antal utcában kerékpározott a Kossuth Lajos utca felé. Remélem, jól van. Sajnos, gyanítom, ha továbbra is így közlekedik, esetleg nem lesz jól egyszer csak. Nézzük a tényeket: ön a járdán biciklizett, ami még nem égbekiáltó, kellő figyelemmel megoldható, bár természetesen teljesen szabálytalan. DE: a Hosszú Antal utca – Méhész utca sarkán lassítás, körülnézés, és minden teketória nélkül továbbtekert, amitől az ön őrangyala szerintem sokkot kapott. Ő ugyanis valószínűleg tudja – önnel ellentétben –, hogy ebben a kanyarban a jobbkéz-szabály érvényes, vagyis a Hosszú Antal utcára kanyarodó csak jobb felé fog nézni, és ha onnan nem jön semmi, simán bekanyarodik. És igaza van. Ön viszont garantáltan nyolc napon túl fog gyógyulni – ha fog. Megéri?

Tisztelt Uram, önhöz szólok most, ki a múlt pénteken a bátyai úti kerékpárúton rázta ránk az öklét, mert nem álltunk meg az útra kikanyarodva, holott önnek van elsőbbsége. Nézzük a tényeket: ön egy elektromos kerékpáron haladt az említett úton, amelyre ki is néztünk kanyarodás előtt. DE: szomorúan tájékoztatom, hogy az emberek döntő többsége, ha kerékpárt lát, kerékpárhoz illő sebességet tételez fel, ám a „villanybicikli” ennél jóval gyorsabban hajt. Jó lenne, ha az ilyennel közlekedők számolnának ezzel a ténnyel, mert az lehet, hogy az adott helyzetben úgy érzik, igazuk van, de ettől a gipszkötés – jó esetben – nem lesz könnyebb…

Kalocsai Néplap

Ezek az érthető módon népszerű járművek számos rázós helyzetet okoznak, mert bár biciklinek látszanak, annál jóval gyorsabbak, és ezzel egyszerűen nem tud kalkulálni a gépjárművel haladó a döntéshelyzetre rendelkezésére álló idő alatt. És akkor még nem is említettem a lidércnyomást, mikor totálisan hang nélkül elzúgnak mellettem a kerékpárúton. Gondolja át, asszonyom, uram, és gondolják át a többiek is ezeket a tényeket. Megéri a testi épségünk, hogy tekintettel legyünk egymásra.


Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás