Hajóson találkoztak a Kalocsai járás polgármesterei

Kormányzati támogatást ér az előremutató összefogás

2017.06.03 14:01    |    V.I.  

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kalocsai szervezete a napokban negyedszer rendezte meg az önkormányzattal karöltve a Kalocsai járás polgármestereinek találkozóját, amelynek ezúttal a hajósi Zarándokház adott otthont. A programon országgyűlési képviselők is megjelentek, a résztvevők pedig hasznos információkkal a tarsolyban térhettek haza, amelyek birtokában minden bizonnyal több polgármester is újragondolja a járási összefogásról eddig alkotott koncepcióját. De miért tennék? A szervező kamarai képviseletvezető, Péjó Zoltánnal készült interjúnkból (ez is) kiderül!

Mik voltak a főbb pillérei a tanácskozásnak?

– Elsőként Estók Mihályné, a házigazda város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd áttértünk a gazdaság-, illetve a térségfejlesztési lehetőségek megvitatására. Ugyanezen a héten, néhány nappal korábban tartott éves gyűlést a Kalocsa–Paks Duna-hídért Egyesület is, amelyről dr. Bálint József járásvezető polgármester felidézte, hogy mostanra elhárult minden akadály az elől, hogy újra kiírják a közbeszerzési pályázatot a hídépítésre, ami azt feltételezi, hogy 2018-ban valóban elindulhat a várt átkelő kivitelezése. Ezt egyébként megerősítette a meghívásunkat ugyancsak elfogadó Font Sándor országgyűlési képviselő is, aki Bányai Gábor szintén országgyűlési képviselővel egyetemben jelen volt a fórumon. Természetesen a Területi Operatív Programok pályázati lehetőségeivel kapcsolatban sok-sok hasznos tudnivalóval lettek gazdagabbak a polgármesterek, valamint Bányai úr hívta fel a figyelmet rá, hogy egyedi elbírálású kormányzati támogatás igénylésére és megszerzésére is van lehetősége minden önkormányzatnak. Domonyi László kiskőrösi polgármestert arra kértük, hogy a szomszédos járás vezetőjeként arról beszéljen, mi mindenben tudnak hatékonyan együttműködni a térségükben lévő önkormányzatok. Mint mondta, az orvosi ügyelet tekintetében nagyon pozitív tapasztalataik vannak, de a keceli ebtelepet is közösen tartják fenn a településvezetések, amelyekre egyes kulturális rendezvények megszervezése terén ugyancsak konstruktív összekapaszkodás jellemző. Az ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Egyesület szakmai vezetője, Szőke Judit arról számolt be, hogy az augusztustól megnyíló pályázati lehetőségek öt fő irányvonalából kettő a vállalkozókat célozza meg, három pedig az önkormányzatokat. Jó hír, hogy ezeknek a korábban LEADER-pályázatként ismert kiírásoknak 85-90 százalékos a támogatási intenzitása. Szó volt továbbá a járási központi orvosi ügyelet aktuális kérdéseiről, amelynek kapcsán később ismét összegyűlnek a polgármesterek. Végezetül a Bács-Kiskun Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Horváth Szilveszter beszélt a romák helyzetéről és foglalkoztatási lehetőségeiről tartott tájékoztatót. Ő kifejtette, hogy a megyében élő 35 ezer cigány nemzetiségű ember milyen nehézségekkel kényszerül szembenézni, kiemelvén, hogy nem sikerült pályázati támogatást nyernie szervüknek a felzárkóztatás egyik eszközeként megjelölt tanodák működtetésére.

 

polgmest_tal_450
 

 

Említette, hogy Bányai Gábor szólt arról a bizonyos célzott kormányzati támogatásról. Ez mondhatjuk, hogy a hallgatóság számára egy kevésbé közismert lehetőségként hangzott el?

– Inkább azt mondanám, hogy Bányai Gábor ezzel inkább felrázta a polgármestereket. Mondandójának fő üzenete ugyanis az volt, hogy ha összefogással próbál több település fellépni egy közös jó cél érdekében, és folyamatosan kérik, minden fórumon igénylik a szükséges segítséget, akkor jó eséllyel tudnak célt érni. Ugyanez a helyzet a nagyobb vállalkozások fejlesztési elképzeléseit illetően, de ez esetben már azért fontos tudni, hogy legalább milliárdos árbevételű cégekről lehet csak szó. Olyanokról, amelyek legalább az adott település, de inkább egy szélesebb értelemben vett térség életét befolyásolják pozitív értelemben a tervezett fejlesztéssel. Tehát elsősorban ilyen esetekben van mód arra, hogy egyedi kormánydöntést kérjen akár egy településcsoport, akár egy adott cég. De mindenképpen szeretnénk, hogyha ez megyeszerte rögzülne a közgondolkodásban, hogy ilyenre is van mód az uniós pályázatokon túl.

Az önkormányzati szempontból megfogalmazott végszó tehát az, hogy a közös gondolkodás, az együttműködés még akár komoly anyagi támogatást is hozhat az adott városoknak, falvaknak!

– Így van! Ez konkrétan elhangzott a néhány nappal korábban, ugyancsak a mi szervezésünkben Kalocsán zajlott Turisztikai évadnyitón is, ez az ágazat ugyanis kifejezetten az összefogáson kell, hogy alapuljon. Hiába épít ugyanis valaki szálláshelyet, ha utána nem tud programcsomagot ajánlani a vendégeinek, és fordítva. Hiába van turisztikai attrakció, ha nincsen szálláshely, vagy ha azokat nem tudja megközelíteni a turista. Ilyen szempontból is szerencsés Kalocsa, hiszen a városnéző kisvonat tavaly óta működik. Mindenféleképp e területen is az összefogásban rejlik a kulcs. A látnivalók bemutatását szolgáló kiadványok vonatkozásában ugyancsak hiány mutatkozik. Kalocsáról például kizárólag régebbi kiadványok állnak rendelkezésre, amin érdemes lenne változtatni. Tudomásom szerint a turisztikai desztinációs menedzsment illetékes szervének a szorgalmazására ebben várható előrelépés.

Visszatérve pedig a járási polgármester-találkozón történtekhez, megkérdezhetem, hogy Domonyi László kiskőrösi polgármester milyen járási összefogási gyakorlatokat ajánlott a kalocsai járásban lévők figyelmébe, ami náluk már jól vizsgázott?

– Elsősorban az orvosi ügyeleti ellátásról beszélt, ami náluk közel egy évtizede működik pozitívan. Ebben egyébként, mint említettem, lehetnek további tapasztalatátadások.

Miben más ez, mint a kalocsai járás orvosi ügyeleti rendszerének a gyakorlata?

– Abban, hogy ott egy közös rendszer üzemelteti a településeken az orvosi ügyeletet. Ahol pedig nincsen helyben élő, vagy dolgozó háziorvos, az említett rendszer azonnal, rövid időn belül szakszerűen és hatékonyan el tudja látni a betegeket. Ebben tehát kifejezetten van mit tanulni tőlük, de az is közismert, hogy Kiskőrös, Soltvadkert, illetve Kecel kulturális programokat is rendez közösen. Ebben is van még hiányossága a kalocsai járásnak, gondolva például a főbb programok összehangolására.

Ugyancsak szó esett a leánykori nevén LEADER-pályázatként ismert lehetőségekről, amelyek nyáron nyílnak meg. Milyen területekre fogalmazhatnak meg támogatási igényt akár az önkormányzatok, akár a vállalkozások?

– Szolgáltatás-fejlesztésre, így például közösségi terek, kamerarendszerek kiépítésére lehet majd pályázni. A kevésbé konkretizált terület a gazdaságfejlesztés. A korábbi évek gyakorlata szerint ezen főképp a kisebb, frissen indult, kevésbé nagy múltú vállalkozások kaphatnak lökést a tevékenységük hatékony végzéséhez.

Azt meghatározták-e, hogy várhatóan mikor lesz hasonló alkalom, mikor találkozhatnak ilyen keretek között a kalocsai járás polgármesterei?

– Félévente rendezzük meg a programot, ami azt jelenti, hogy nyár végén, szeptemberben tartjuk a következő alkalmat, amelynek a helyszínére mindig felajánlást tesznek a résztvevők. Így legközelebb már biztos, hogy Dunaszentbenedeken lesz a találkozó, amelyre reméljük, hogy a járás településvezetői mellett a meghívott szakemberek, illetékesek és képviselők ismét ott lesznek.




Kalocsai hírek

Megszületett a város 2020-as költségvetése

Tartalmasan telt a kalocsai városatyák február 13-i ülése, amelyen többek között egyöntető...

Halálos „herbál” szedi áldozatait Kalocsán?

Február 9-én segélykiáltás-szerű, indulatoktól sem mentes poszt jelent meg a Kalocsa Városi Cigány...

Képek párbeszéde: egy párbeszéd stációi

Emlékezetes 75. születésnapot ajándékozott Kalocsa városa, a Viski Károly Múzeum, megannyi rokon,...

Siker az istvános diákok és tanárok első kultúrbulija

A Kalocsai Szent István Gimnázium tanárai 2020. február 7-8-án rendhagyó kultúrbulira várták az...

Rác Prélót tartottak a bátyai horvátok

A bátyai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, Bátya Község Önkormányzata és a Vodeica Horvát Nemzetiségi...

Bács-Méh Reptér a Téli Kupa győztese

A Kalocsai FC által rendezett 2019/2020-as Téli Kupa három kategóriája közül elsőként január...

Magyar vállalkozásokat vonnak be

Várhatóan sok munkát ad majd a hazai és persze a régióbeli cégeknek is a Paks II. atomerőmű építés...

Közel kétszáz díjazott a Sportbálon

A báli szezon kalocsai programjából nem hiányozhat városunk sportolói seregszemléje, vagyis a...

Szalmaszív és csuhé virág

Akár a közelgő Bálint nap alkalmából is készülhettek volna ezek a kézműves ajándékok, de nem így...

Az éves jegybevétel kilencven százalékát visszaforgatják a haltelepítésbe

A Dunapataji Horgászegyesület február 2-án tartotta közgyűlését, melyen az elnökség nevében Katona...

Megyei Történelemverseny a gimnáziumban

Február 6-án délután a megye több városából középiskolás fiúk és lányok érkeztek a Kalocsai Szent...

„Életre valók”

A címben említett kifejezés egybe- és külön írva is kifejezi a program lényegét: életre való dolgok...

Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az MVM EDISON startup verseny, amelyre idén február végéig...

Nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet

A nukleáris energia előállítása nagyon progresszív, jövőorientált és modern formája a villamos...

A miniszterelnöknél kevés elkötelezettebbel találkoztam a hídépítés ügyében

„Igen, én is voltam a Karmelitában... Mint ahogy azt a teljes magyar sajtó megírta, minden...

Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

 

Kórházban fekvő betegektől lopott

A gyanú szerint három személy állapotát kihasználva lopott el értékeket az a férfi, akit a kiérkező...

E-hulladék dömping az Eperföldi Iskolában

Lapunk nyomtatott és elektronikus felületén januárban több alkalommal közzétette azt a felhívást,...

Szabó László Dezső költő bemutatkozása a könyvtárban

Január 30-án, csütörtökön 17 órától vette kezdetét a Kalocsai Alkotók Körének harmincötödik előadása...

Szent Sebestyén búcsú Kalocsán

Kalocsán az érseki kastély Szent Sebestyén kápolnájának búcsúünnepét ülték meg 2020. január 20-án....

Falusi disznótor a Hagyományőrzők Házában

A Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület az Érsekkert főbejárata mellett, az általuk üzemeltetett...

Kézműveseink „hazajárnak”, táncosaink debütáltak a Berlinben

Január 17-én kezdődött Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét, amelyet a világ legnagyobb mezőgazdasági,...

Ismétlést kívánnak életre keltett hagyományaink

Január 25-én egy gombostűt sem lehetett volna elejteni a Kalocsai Színház nézőterén, amikor is...

Új lehetőségek a hazai vállalkozásoknak a Paks II. projektben

– Egyre több feladatba kapcsolódhatnak be a hazai vállalkozók a Paks II. projekt keretében. A...

Vannak már tüdőgyulladásos, szövődményes esetek

Korai vészharangot kongatni: mint arról korábban a gyermekbetegségek kapcsán is írtunk, egyelőre...

Szülők - Nevelők jótékonysági bálja

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola „Kertvárosi Általános Iskoláért - Gyermekeinkért...

Évek után lezárult a CsóKa

Folytatni fogják, sőt, a kalocsai tapasztalatokat felhasználva más településekre is elviszik a...

Kazinczy-verseny a Könyvtárban

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó programsorozat keretében január 20-án „Szép Magyar...

Kiállításmegnyitóval és szerzői esttel tisztelgett a könyvtár

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc...

Személyi kérdések, pályázatok és vagyonnyilatkozat napirenden

Zsebbevágó, pénzzel és vagyonnal kapcsolatos napirendek uralták a kalocsai képviselő-testület múlt...

Jéri Tamás, a Kalocsavagyon Kft. leendő vezetője

Mint arról a múlt csütörtöki képviselő-testületi ülésről szóló riportunkban beszámoltuk, a...

A KSE Karate Szakosztály 2019. évét értékelték

A Kalocsai Sport Egyesület Karate Szakosztály vezetője, Szűcs Zsolt megtartotta a 2019. évi...

Röplabda a Katolikus Iskolában

Amikor 2017-ben a röplabda sportág is bekerült a látványsportágak közé, azaz pénzügyileg más...

Szalagavató a Szent István Gimnáziumban

  Szalagavató ünnepségre gyűltek össze január 17-én a végzős diákok családjai, barátai és tanárai....

Teljes körű tájékoztatást kaptak a Paks II. projektről az érintett térség településvezetői

Az új atomerőművi blokkok létesítése kapcsán alakult Paksi Társadalmi Tanácshoz tartozó 47 település...

Az erdei fülesbagoly

Az erdei fülesbagoly Magyarország legismertebb és a lakott területeken is leggyakoribb bagolyfaja. A...

Nyitva a Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont

Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont… ízlelgessük, mert az őszi átadót követően januártól...

Így (sz)épül Kalocsa 2020-ban

Bár az építőipar az éveleji hónapokban jellemzően „téli álmot alszik”, hiszen megannyi...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás