Megmutatták hangjukat a gyerekek is

2017.08.07 10:48    |    M.G.  

Május 19-én, pénteken ismét a Platán Rendezvényközpont adott helyet a Hang Vagy nevet viselő kalocsai tehetségkutató második válogatójának. Ez alkalommal a gyerek kategória versenyzői érkeztek.

A 13 versenyző produkcióját négytagú szakmai zsűri értékelte. Kerekesné Geri Zsuzsanna hangképző, magánének tanár, Csapai Szabolcs énekes, szinkronszínész, Papp Róbert a Country Road zenekar dobosa, valamint szintén a zenekar tagja, énekese Szűcs Beáta és a több mint 300 néző egyaránt részese lehetett annak az élménynek, amit ezek a gyerekek nyújtottak.

hang_vagy1_250A mezőny legfiatalabb énekese, a mindössze 9 éves Hegedűs Szemira lépett elsőként színpadra. Ezután Tamás Donát énekelt hatalmasat, de óriási tehetségről adott tanúbizonyságot Szilágyi Dorina, aki mongolul énekelt egy szívbemarkoló dalt. A zsűritől dicséretet kapott a felnőtteket meghazudtoló tehetséggel fellépő Varga Violett. Őket követte nem kisebb sikert aratva Horváth Elvira Kira, Halasi Géza, Farkas Dorina, Rácz Dominika, Frankhauzer Lili, Jagicza Zsófia, Oszmayer Hanna, Patai Zsolt Péter és Halasi József.

A zsűri tagjai ismét rádöbbentek arra, hogy Kalocsán és környékén kivételesen tehetséges gyerekek vannak. Bizonyára nem lesz könnyű dönteni a továbbjutók sorsáról. A szervezők ez alkalommal is lehetőséget biztosítottak arra, hogy a közönség valakit továbbjuttasson. A közönségszavazatos továbbjutó Frankhauzer Lili (69 vokssal!), akitől mindössze 3 szavazattal maradt el Tamás Donát. A verseny tehát válogatóról válogatóra kiélezettebb, hiszen a tét nem kicsi, az elődöntőbe jutás. Természetesen a versenyzők közösen a zsűrivel és a szervezőkkel elénekelték a műsorra írt címadó dalt.

 

hang_vagy2_450
 

 

A következő válogatóra május 26-án kerül majd sor, ismét a felnőtt versenyzőkkel. Ezután már az elődöntő következik június 2-án. A döntő június 23-án zajlik majd, ahol kétséget kizáróan kiderül majd, ki Kalocsa Hangja.



Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás