Terjeszkedni kezdett a teltházas kutyamenhely

Három új kennelt építettek

2015.08.28 11:39    |    géjé  

Becslések szerint hazánkban minden második ember tart otthon kutyát (ez kétszerese az európai átlagnak), de iszonyatosan magas a kóbor ebek száma is. Ezen az állapoton a félszáz magyar kutyamenhely egyikeként a kalocsai is igyekszik segíteni, de lakossági támogatás nélkül nekik sem megy. Németországból és Kalocsa környékéről már kaptak pénzt: néhány százezer forintból három új kennelre futotta, de fel kell újítani a régieket is.

– Tulajdonképpen két okból kellett nekilátnunk az építkezésnek: az egyik az, hogy van egy kennel-sorunk, ami tele van, és az alja annyira tönkrement, hogy muszáj megcsinálni. Ahhoz viszont, hogy le tudjuk bontani, kell építeni egy újat; ez van most folyamatban. Az aljzatbeton kész, és már áll rajta három kennel, amibe át tudjuk költöztetni a kutyusokat – árulta el Békési Marianna, az Összefogás az Állatokért Alapítvány elnöke, hozzátéve, hogy a lehetőségeik ugyan korlátozottak, de vannak nagylelkű segítőik, itthon, sőt, külföldön is. – Nagyrészt a német támogatóink segítségével tudjuk elvégezni az építést, mivel a három kennel 300 ezer forintba került. Ehhez Kalocsa környékéről is érkezett három utalás, amiért nagyon hálásak vagyunk – mondta.

Kalocsai Néplap

A fentiekből jól látszik, hogy egy szabályosan felhúzott kennel nagyjából százezer forintot emészt fel. Amint ennyi elkülöníthető pénz összegyűlik, a szervezet máris építkezik, hiszen fokozatosan fel kell újítaniuk a mostani férőhelyeket. A bővítés nyilván a kapacitást is növeli, és ez nagyon fontos is lenne, mivel a kalocsai egy állandóan teltházzal üzemelő menhely, ami jelen körülmények között 80-100 állatot jelent. Ennél kétségtelenül többre van szükség, főleg egy-egy tavaszi párzási időszak után.

A kalocsai állatmenhely a Magyarországon hivatalosan regisztrált 114 hasonló intézmény egyike. Feladatuk nem csak azért fontos, mert a lakosságot megóvják a hordákba verődő kóbor ebektől, hanem azért is, mert a segítségükkel visszaszorítható az elaltatott állatok száma. Hazánkban nagyjából 150 ezer (!) gazdátlan kutyát oltanak le évente, és több mint 14 ezerrel végeznek vadászok. Ehhez képest elenyésző, 10 ezer férőhellyel rendelkezik az az 52, kifejezetten kutyákra szakosodott menhely, amely jelenleg is működik. Sokkoló, de igaz: a menhelyek száma elveszik a gyepmesteri telepekéhez képest, ugyanis abból hozzávetőlegesen 3200-at tart fenn az ország.

Ön is segítene? Utaljon belátása szerinti összeget az Összefogás az Állatokért Alapítvány Kalocsa részére: Budapest Bank 10101164-04514500-01003001. A közlemény rovatban jelölje meg, hogy milyen célra adakozna! Ha a mostani építkezést támogatná, akkor ezt írja be:
„kennel”! Köszönjük!


Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás