Haydn papa a Klubban

2018.04.23 10:12    |    egábor  

A Kalocsai Kortárs Művészeti Klub zenei életét szervező Haskóné Apagyi Judit első, Mozartról tartott sikeres előadása után április 6-án a zeneirodalom másik nagy klasszikusát, Haydnt mutatta be. Alaposan beleásta magát a zeneszerző életrajzaiba, és számos érdekességgel szolgált a klub közönségének.

Joseph Haydn Rohrauban (Ausztria) született 1732-ben. Apja bognármester volt, anyja szakácsnő. 12 gyermekük született, a komponista a második volt a sorban. A zeneszerető szülők hamar felismerték a kis Joseph muzikalitását: gyönyörűen énekelt, ragyogó ritmusérzéke volt. Taníttatására nem volt pénzük, ezért egy hozzájuk látogató rokon – aki a hainburgi plébánia karvezetője volt – kérésére elengedték az alig öt és féléves gyermeket az ottani kórusba.

Nehéz évek voltak, sok nélkülözéssel, de a zenei képzés kétségtelenül hatékony volt. Több hangszeren megtanult játszani, énektudása fejlődött. Viszont, amikor mutálni kezdett, kitették a szűrét, és 18 évesen a maga lábára kellett állnia. Tanítványokat fogadott, kottamásolást vállalt, tengődött. Mint akkoriban szinte mindenkinek, neki is tehetős támogató után kellett néznie. Első pártfogója egy gróf volt, majd az Esterházy család előbb kismartoni (ma Eisenstadt), majd fertődi kastélyába került zeneigazgatónak.

A Haydnt ábrázoló portrék erősen megszépítve ábrázolták az alacsony termetű, himlőhelyes zsenit, akinek külsejét feledtette vidám természete. Társaságkedvelő volt, és igen népszerű a hölgyek körében. Kész rejtély, miért vette nőül egy parókakészítő mester mogorva leányát – a rossz nyelvek szerint azért, mert állandóan parókát viselt, ami így első kézből biztosítva volt… Házassága rossz volt, egyikük sem volt hű párjához, gyermekük nem született. A csalódott mester egy népszerű énekesnővel vigasztalódott.

klub_kozonseg_450
 

Pletykálok, pletykálok, de hol itt a zene, kérdi joggal, Kedves Olvasó!

Hát igen. Mert Joseph Haydn a bécsi klasszicizmus első nagy mestere, hatalmas mennyiségű csodálatos zenemű szerzője, műfajteremtő zseni. Neki köszönhető a vonósnégyes, a szonátaforma és a szimfónia kidolgozása. Zenéje új hang volt akkoriban, szellemes, eleven – zseniális, olykor nyugtalanító. Írt 108 szimfóniát, több mint húsz operát, négy oratóriumot, számos versenyművet (húszat zongorára és csembalóra, kilencet hegedűre, hatot gordonkára, valamint tízet egyéb szólóhangszerre), divertimentókat, kamarazenei kompozíciókat – több mint hatvan vonósnégyest, harmincegy zongora-, hatvanhat vonós- és százhuszonöt barytontriót, áriákat, dalokat. (A baryton nem sajtóhiba: ez egy régi, hathúros hangszer, cselló nagyságú, csak hosszabb nyakkal, hátoldalán is húrokkal.)

Jó barátja volt Mozart, akinek családját sokáig támogatta a zeneóriás korai halála után. Tanítványa volt Beethoven, igaz, csak rövid ideig, mert erősen különböztek a zenével kapcsolatos elképzeléseik.

Csaknem negyven évig állt az Esterházy család alkalmazásában, többnyire Fertődön. Ez idő alatt levezényelt ezer (!) előadást, zenét szerzett, és intézte a főúri zenekar összes ügyes-bajos dolgát. Játszott Mária Terézia előtt is, a királynő három napos fertődi látogatása alatt. Esterházy Miklós halála után Bécsbe költözött, két alkalommal Londonban is járt, ahol hatalmas népszerűségre tett szert. A királyi család erősen marasztalta, hogy maradjon a brit fővárosban, de ő hazatért Bécsbe.

klub_kaskone_300Gazdag életművet hagyott hátra (kevesen tudják, de ő a „Gotterhalte”-ként ismert osztrák himnusz szerzője), élete lezárása mégis elkeserítően történt: halálakor (1809) éppen tartott a napóleoni háború, temetése igen egyszerű körülmények között zajlott. Nem sokkal később Esterházy herceg kérelmezte, hogy a zeneszerző földi maradványait Kismartonban, egy pompás sírboltban helyezhessék örök nyugalomra. Az engedélyt megkapta, ám ekkor kiderült, hogy hiányzik Haydn koponyája. A hátborzongató történet háttere: Karl Rosenbaum, a hercegi család titkára egy börtöngondnokkal szövetkezve eltulajdonította azt, mert a Gall-féle kraniometria jegyében vizsgálgatták az emberek koponyáját, hátha így derül fény különleges képességeik hátterére. A zeneszerző feje végül csak 1954-ben került a sírboltba.

Mindez persze nem adja vissza Haskóné Apagyi Judit vibráló, mozgalmas, vidám előadását, a zenei részletekkel tarkított, érdekességek sorát felvonultató est hangulatát. Ahhoz ott kell lenni. Aki meg kívánja tapasztalni ezt a bensőséges, laza, remek hangulatot, tanulmányozza szorgalmasan a klub programját. Érdemes.




Kalocsai hírek

Sakktehetségek fejlesztése Kalocsán

A több éve működő tehetségfejlesztő programjainkban elsősorban  a sakkozni szerető és abban...

Dobogós helyig jutottak a kalocsai gimnazisták

A Kiskőrös alapításának 300. jubileumára hirdetett emlékév kisfilmes versenyén nyert 2. helyet a...

Örömteli hírek a fúvószenekar életében

Nyertes pályázatok, nyári tervek – ezekről beszélt Betlenné Dajkó Ágnes a fúvószenekar...

Nemzetközi konferencia Budapesten

Az atomenergetikai ipar üzleti lehetőségei Magyarországon címmel tartottak nemzetközi konferenciát...

Visszarepíti a Kék madár a Maladype társulatát

Mint emlékezetes, három évvel ezelőtt „Tojáséj” címmel egy nem mindennapi színházélményt...

A huszonhatodik

Június 1-2-3. a XXVI. Kék Madár Fesztivál ismét izgatott várakozást, pezsgő hangulatot és –...

Óvónőikonoktól tanult, óvónőikonná lett

Négy évtizedes életművére tesz pontot bizonyos formában rövidesen a kalocsai Kunszt utcai tagóvoda...

Településrendezési terv módosítás, lakossági fórum, tényleges birtokbavétel

Kalocsa Város Önkormányzata két nyertes uniós pályázat révén közel egymilliárd forintos támogatásban...

Tánccal búcsúztatták a tanévet

A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Néptánc tanszakának tanévzáró műsorát május 26-án,...

Nő, család, karrier a központban

Hivatalosan is útjára indult a korábban lapunk hasábjain is ismertetett hároméves projekt, melyre...

Rendőrautóval mentek iskolába

Két kalocsai iskolás gyermeknapi kívánsága az volt, hogy rendőrautóval mehessenek iskolába. A helyi...

Gyorshajtókra vadásztak a rendőrök

A Speedmarathon elnevezésű, huszonnégy órás traffipax-nyüstölést nem sokkal később két napos újabb...

Biztonságra és a görög szigetekre utazunk

Átalakuló utazási igényekről mesélt a kalocsai Ibusz utazási irodát vezető Lánczné Wiedner Mária...

Istvánosok az Ericssonnál

A Kalocsai Szent István Gimnázium 30 tanulója, köztük én is, lehetőséget kaptunk, hogy május 8-án...

Negyedszázados hagyomány jegyében fújtak

Kalocsa és környék fúvószenekarai 25 éve randevúznak egymással és a közönséggel Pünkösd hétfőjén. A...

Sikerre predesztinálva: a kalocsai néptáncos-lét kötelez

A május 13-ra végződő hét utolsó napjait akár pirosbetűs ünneppé is nyilváníthatnánk kalocsai...

Nacsa Tivadar: vezettem le szülést a kórház kapujában!

Az idén hetvenéves fennállását ünneplő Országos Mentőszolgálat főigazgatója, dr. Csató Gábor Dr....

Szeretet, szolgálat, misszió

A másfél évvel ezelőtt létrejött Magyar Pünkösdi Szeretetszolgálat minél szélesebb körben szeretne...

Bátyán folytatná a feltárást

A Viski Károly Múzeum által az elmúlt 25 évben ösztönzött régészeti munka eredményeit négyrészes...

Átadták a Kunszt József-díjakat

Az Astriceum Érseki Múzeum aulájában múlt héten szerdán adta át dr. Bábel Balázs érsek, metropolita...

Helyi alkotók fővárosi bemutatkozása

A művészeti ismeretterjesztést tartja legfőbb küldetésének a Rátkai Mártonról (színművész; élt...

Egyre kevesebben tudnak mesélni a diktatúráról

A Kalocsai Fegyház és Börtön külső felújításainak idejére levették a Politikai Elítéltek Közössége...

Tájak és stációk

A péntek esti bemutatkozások, előadások sorában legutóbb Kiss Ernő hajósi festőművész volt a...

Íme, a nulladik lépés a Kalocsavagyon és a Parkgondozó összevonása felé

Mint az borítékolható volt, a kalocsai városatyák múlt szerdai testületi ülésének legtöbb vitát és...

„Egypercesek” a Városházáról

A külön cikkben tárgyalt Parkgondozó – Kalocsavagyon Kft. összeolvasztás indítására irányuló...

Kalocsai diadal országos diákszínjátszó-fesztiválon

Nem kis fába vágta fejszéjét a Kalocsai Szent István Gimnázium Clap & Dance fantázianevet viselő...

„A hit védelme és a szegények szolgálata”

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat címben látható jelszava közel ezer éves: a máltai lovagrend...

Sziráki Szilárd: a fejlődés és a minőség a jövő alapja

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara idei első küldöttgyűlését ünnepélyes pillanatok...

Intézménylátogatáson vett részt a kalocsai KEF

Május 9-én, szerdán az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet által megvalósított...

Kik kapják a városi kitüntetéseket?

Május 31-ig fogadja az önkormányzat a felterjesztéseket a városi kitüntető díjakra, amelyekhez csak...

Ünnepi hétvége német testvérvárosunkban

Nemzetközi találkozón vett részt Kalocsa küldöttsége Kirchheim unter Teck-ben az elmúlt hétvégén....

Újra három osztályt indítanak

E hét pénteken zárul a Kalocsai Szent István Gimnázium pótfelvételi eljárása, aminek keretében az...

Sportlövőink eredményei a megyei és az országos bajnokságon

Rangos versenynek adott otthont a Kalocsai Sport Egyesület Sportlövő Szakosztályának lőtere április...

Idegenben idegen tánccal remekelt Nikolett és Milán

Néhány héttel korábbi szánunkban írtunk arról, hogy az Oktatási Hivatal által háromévente...

Póli Matildánál volt a Bölcsek köve

Októberben, angolórán hirdették ki, hogy van lehetőség általános- és középiskolás kategóriában részt...

Drágult a szociális étkezés és a bölcsődei szolgáltatás

A kalocsai képviselő-testület országgyűlési választások előtt vélhetően múlt kedden utoljára tartott...

Megvan a Duna-híd tervezője

A város környékén lévő úthálózat fejlesztését, új utak építését, valamint a várhatóan 2021-22-ben...

Közös mederben a lakók és a Méhecskék érdekei

Lakossági fórumon öntöttek több havi egyeztetés és egy korábban finoman szólva is...

Szervezők, segítők, életmentők – köszönjük!

Május 4-én, a Vöröskereszt világnapja alkalmából az idén is elismerő okleveleket adományozott a...

A jubileumi tanév tervezett programjai a Liszt Ferenc AMI-ban

Az ötvenedik, jubileumi tanévben a hagyományos programok is ünnepi köntösbe öltöztek, mondta...

Kalocsa katonatörténete

A Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre emlékdolgozat megírására jelentetett meg pályázatot...

Díjakat adott át a népművészeti alapítvány

A Kalocsa Népművészetéért Alapítvány a paprikafesztivál rendezvényeihez kapcsolódva díjakat adott át...

Továbbléphet a huszonötödikbe!

Úgy érezzük, mintha egy meteor gyorsaságával száguldott volna végig városunkon a XXIV. Kék Madár...

Kalocsa, a katonaváros

Május 21-én, a Magyar Honvédelem Napján a Foktői út melletti Csilás parkban ünnepélyesen felavatták...

Leállt a kórházbővítés

Bizonyára Önnek is feltűnt, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kórházba integrálódott kalocsai Szent Kereszt...

Ezúttal a szennyvízhálózattal vannak bajok

Korábban lapunk hasábjain már olvashatott arról, hogy Kalocsa bizonyos tekintetben „időzített...

A találkozó állása: Kiskőrös – Kalocsa 1-1

Nem, kedves olvasóink, nem a sportrovat költözött lapunk 5. oldalára, ezúttal egy olyan baráti...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás