Híd a nemzedékek között

2018.02.08 11:06    |    G-era  

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi tagintézménye egy nyertes pályázat révén olyan programba kezdett 2017 elején, amellyel egy éven át két korosztályt vontak közös tevékenységbe: a diákokat és az időseket. A projekt egy házi kiállítással zárult – de a munkát koordináló pedagógus, Tóth Annamária szerint az együttműködés továbbra is megmarad.

ACES: Academy of Central European Schools, azaz a Közép-európai iskolák akadémiája – ez a szervezet írta ki a „Tanuljunk egymástól, híd a generációk között” című pályázatot, amellyel az volt a cél, hogy az iskolák környezetében létező társadalmi kihívásokra, a társadalomtól leszakadó rétegek problémáira keressenek választ a résztvevők. A kalocsai iskola az időseket választotta együttműködő félnek, és felvették a kapcsolatot a Honvéd- és Rendvédelmi Szervek Bajtársi Egyesületének helyi csoportjával.

belv_palyazat1_450
 

– Magyarországon csak a mi iskolánk kapott támogatást az ACES-től erre a programra. Célcsoportként az egyre inkább a társadalom peremére szoruló nyugdíjasokkal való együttműködést választottuk – mondta Tóth Annamária a projektzáró kiállítás megnyitása előtt. – Úgy gondoltuk, hogy az idősek segíthetnek megismerni a település múltját, egy másik életformát, a helyi kulturális értékeket, a hagyományokat. Ugyanakkor a közös programok erősítik az egymásért való felelősségvállalást, a nemzedékek közötti párbeszédet, és általuk beleláthatnak a gyerekek egy civil szervezet életébe, működésébe is.

– Nekünk azonnal megtetszett az elképzelés – fűzte hozzá az elhangzottakhoz Várszegi Ferencné, az említett nyugdíjas szervezet vezetője –, hiszen az időseket úgyis fűti a vágy, hogy továbbadják az életük során felhalmozott tudást, hogy tapasztalják az utánuk jövő generációk érdeklődését, és ne érezzék magukat kirekesztettnek a koruk miatt.

belv_palyazat2_450
 

Milyen közös programokat szerveztek?

– Az ismerkedés egy közös beszélgetéssel indult, majd szerveztünk kiállítás látogatást, filmvetítést (teával és pattogatott kukoricával, ahogyan ma szokás) – mutatta az iskola folyosóján elhelyezett tablókon a program képeit Tóth Annamária. – Voltunk az Astriceumban, az Érseki Könyvtárban, a Főszékesegyházban, főztünk régi ételeket, majd az idősek a hímzés világába, a gyerekek a számítógépes ismeretekbe próbálták bevezetni a másik felet – hát, itt akadtak zökkenők! Egy alkalommal az idősek elmesélték, milyen volt régen az iskola, azon ugyancsak csodálkoztak a gyerekek.

– Nagyon élveztük egymás társaságát, rengeteget nevettünk, de sokat tanultunk is egymástól – erősítette meg a képeken is látható öröm és jó hangulat meglétét Várszeginé.

– A gyerekek esetében olyan attitűdök fejlesztésére törekedtünk, mint az együttműködés, az aktív részvétel, párbeszéd, és kölcsönös tisztelet – foglalta össze a pedagógiai célkitűzéseket Tóth Annamária. – Megjelent a projektben a tapasztalati úton való tanulás, amely a közös tevékenységeken keresztül valósult meg. A tanulók is részt vettek a feladatokban, például alapanyagok beszerzésével, meghívók készítésével, közreműködtek a kiállítás látogatás megszervezésében. Egy internetes oldalt is működtetünk a közös munkáról.

A programhoz kapcsolódva rajzpályázatot hirdettek az iskolában, melynek díjazott képeit is kiállították a projektet bemutató tablókon. Az első három helyezett – Tóth Alisa Angelika, Ferencz Bence, Kapitány Petra – ajándékot kapott, és további négy tanuló: Kapitány Áron, Gergely László, Schaffer Baltazár, Szabadi Réka emléklapot vehetett át.



Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás