Hogyan kerül a paprika a levesbe?

2015.10.22 11:08   

– avagy utánajártunk egy versnek…

A paprikaszedők dolgozhattak hasonló körülmények között, amikor a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Tagiskolájából az első osztályosok ellátogattak a Vajas partján lévő gyárba, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt.-hez. Kissé még szomorkás volt az idő október 8-án reggel, de ez sem szegte kedvünket – vitt minket a kíváncsiság, hogyan is készül Kalocsa aranya. Persze könnyű volt az illatok után menni, hiszen az ősz kezdetét a városban nemcsak a sárguló, barnuló falevelek jelzik, hanem az is, hogy szinte az egész városban érződik a paprika illata!

A gyár bejáratánál már várt bennünket Rádi Mária Gyöngyi, aki idegenvezetőnk és mesélőnk volt a látogatás ideje alatt. A gyerekeket elvarázsolta a sok-sok régi faláda látványa, az udvaron szikkasztásra váró több mázsányi paprika, az épületek között közlekedő targonca és markoló. Láthattuk azt, ahogy a gazda éppen öntögette ki a korábban valamelyik környező faluban leszedett paprikát a zsákokból, vagy azt is, milyen hatalmas tartályokban tárolják a paprikakrém alapanyagát.

Kalocsai Néplap

Most már mi is tudjuk, hogy időbe telik, mire a paprikából fűszerpaprika lesz. Sok-sok szorgos kéz kell ahhoz, hogy leszedje, aztán meg ahhoz is, hogy feldolgozza. Megnézhettük azt is, milyen díszes, kalocsai mintás tasakba kerül a finom szemcséjű, harsogó színű őrlemény, hogy aztán itthon vagy más országban a háziasszonyok konyhájába is eljusson.

Minden gyerkőc kapott ajándékot is: egy-egy tubus ketchup került a tankönyvek mellé délután, mit haza lehetett vinni, hogy aztán egy-egy étkezés alkalmával majd újra és újra elmondhassák: mi voltunk a paprikagyárban!

Az iskolához visszafelé aztán csak úgy dőlt a szó a gyerekekből. Elmesélték, milyen kedvenc ételükbe kerül paprika, paprikakrém vagy éppen ketchup: bableves, spagetti, pizza, paprikás krumpli, csirkepörkölt, hot dog… így aztán éhesek is lettünk, mint a farkasok!

Papp Róbert:

Egy vers a paprikáról

(a kalocsai az igazi)

Kalocsai vagyok kérem,
Le sem tagadhatom.
A paprika fővárosa
Szerény kis otthonom.

Paprikáról szól itt minden,
Mert az sose káros.
A paprikát eszi, issza
Az érseki város.

Nem csak eszi, nem csak issza,
Hímzi, ki nem léha.
Pólón, bögrén, falon, sapkán
Megjelenik néha.

A paprikás ételeket
Szeretik itt nagyon.
Paprikás ételek főnek
A Paprika napon.

Ízlik pörkölt és halászlé
Kicsinek és nagynak,
Kalocsai paprikától
Szép piros színt kapnak.

Paprikából pálinkát is
Osztanak a koszthoz.
Ki meghúzza, három percig
Nem jut tőle szóhoz.

Lehet, hogy most azt gondolod
Hogy elment az eszem,
De én még paprikát is
Paprikával eszem.

 


Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás