Kihűlhetett és megfulladhatott az áldozat

Holttestet találtak a Vajasban

2017.03.09 09:11    |    Jni  

Vélhetően szombatról vasárnapra virradó éjjel fulladt a Vajasba egy 60-70 év körüli férfi, a csatorna városi szakaszán, a Bátyai úti híd közelében. Múlt vasárnap délelőtt, tíz óra körül jelent meg a helyszínen az esetet ellenőrző rendőrautó, majd nem sokkal később egy helyi temetkezési vállalkozó járműve, hogy elszállítsa a testet. Hideg volt a víz és meredek a part – szerencsétlen baleset történhetett.

Február 5-én, vasárnap délelőtt riasztották a kalocsai rendőröket egy holttesthez, amit a Vajas csatorna vizében, az 51-es főútra eső Bátyai úti híd mellett, a Nyárfa Vendéglő közelében találtak. Az eset okaira csak következtetni lehet és ez így is marad a Kalocsai Rendőrkapitányság által lefolytatott, úgynevezett „közigazgatási eljárás” végéig. Ilyen folyamatot egy haláleset után akkor indít el a hatóság, ha a helyszíni szemle során kizárták az idegenkezűséget. Jellemzően öngyilkosság, vagy baleset miatt zajló nyomozást folytatnak le ebben a formában, és ilyenkor jellemzően nem adnak ki hivatalos információt az ügy részleteiről, egészen addig, amíg a vizsgálat le nem zárul.

 

vajas11_450
 

 

Maradnak tehát azok a megállapítások, amelyek a helyszínen tartózkodó tanúktól és a körülmények átvizsgálásából lehet leszűrni. Ezek szerint egy idősebb, kb. 60-70 éves férfit és vélhetően a saját kerékpárját emelték ki a Vajasból a katasztrófavédelem munkatársai. Volt, aki a helyszín közelében magára hagyott kocsit és horgászfelszerelést is látott, ám arra semmi nem enged következtetni, hogy ezek az áldozathoz tartoztak volna. Nem hivatalos információk szerint az áldozatnál személyazonosításra alkalmas okmányok nem voltak. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csak annyit erősített meg, hogy valóban haláleset történt. Árvai Edina szóvivő aznap kiadott közleménye kitért arra is, hogy a haláleset körülményeit a kalocsai rendőrök fogják kivizsgálni.

A szerencsétlenül járt férfi viszonylag meredek partszakaszon közlekedett, vagy kerékpárral, vagy gyalogosan. A Vajas vize aznap éjjel legfeljebb 3-4 fokos, a levegő hőmérséklete pedig fagypont közeli, 1-2 fokos volt. A csatorna vizén kisebb jégtáblák úsztak, a partot kb. fél-egy méteres szélességben jég szegélyezte. A hideg víz okozhatta a halált. A nyomozás lezárása után derülnek ki további részletek, az ügyben a Kalocsai Rendőrkapitányság nyomoz.




Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás