Egy Angliába szakadt hazánk leánya segített

2016.01.12 10:00    |    Gábor Erika  

A karácsony mindig fokozza az emberekben az együttérzést, szeretnék az ünnep hangulatát, örömét megosztani másokkal. Egyéni és szervezett formában zajlik az adománygyűjtés, ami örömmel tölti el az adakozót és a megajándékozottat is. Egy ilyen adomány egyenesen Angliából érkezett, a felajánló a volt tanárát, Dargayné Panyik Mártát kérte meg, hogy segítsen találni egy segítségre szoruló családot. Dargaynéban felrémlett a Roma Önkormányzat közmeghallgatása, ahol az egyik panaszos egy három gyermekével jószerivel romos házban élő anya volt. És elindult egymás felé az adomány és a nélkülöző család.

Nincs abban semmi csoda, hogy Angliából küldenek Kalocsára segítséget – ötvenezer forint volt az adomány összege –, hiszen aki küldte, kalocsai. Helga Jávorszky mesél önmagáról, érzéseiről és tapasztalatairól. Helga az Ének-Zenei Általános Iskolába, majd a Szent István Gimnáziumba járt, a további történések elmeséléséhez átadom neki a szót:

– A Pécsi Tudományegyetem jogi karán szereztem diplomát. Az egyetem után egy budapesti ügyvédi irodában dolgoztam, ott találkoztam a férjemmel, aki az irodánk egyik ügyfele volt. 2008-ban költöztem Angliába. Itt dolgoztam egy megújuló energiával foglalkozó cégnek, az Allmerus Energy-nek. 2012-ben energiajogi szakjogász képesítést szereztem szintén a Pécsi Tudományegyetemen, jelenleg a gyereknevelés mellett energiapiaci elemzéseket írok egy magyar ügyvédi irodának.

Kalocsai Néplap

– Hogy érzed magad a „ködös Albionban”?

– Egyszerű volt hozzászokni az angliai élethez, az afféle „ígéret földje” hangulat hamar elkapott. A beilleszkedés már csak azért is könnyű, mert a Londonban élők többsége nem Angliában született, hanem a saját döntése hozta ide, és pont azért ide, mert az önmegvalósításhoz minden adott. Bármilyen szintű képzettséggel-képzetlenséggel lehet megfelelő és méltó munkát találni, az adott személy elszántságán múlik, hogy mire viszi. A nyitottság és rugalmasság nem csak a megélhetési kérdésekben mutatkozik meg, hanem olyan hétközna-pinak tűnő dolgokban is, mint hogy milyen ruhát hordanak az emberek. Itt semmihez nem vagy túl öreg, túl sovány, túl kövér. Akkor sem bámulnak meg az utcán, ha szivárványra festem a hajam. Anglia dinamikus olvasztótégelye amellett, hogy befogadja és összecsiszolja az új kultúrákat és trendeket, a hagyományos értékeit töretlenül viszi tovább. Bene-dict Cumberbatch Hamletjére többen akartak jegyet venni, mint Beyoncé-ra.

– Milyen a kapcsolatod Kalocsával, mikor voltál itthon?

– A Facebooknak köszönhetően nem szakadt meg a kapcsolatom Kalocsával. A személyes bejegyzések árnyalt képet adnak a város életéről, és persze vannak olyanok is a régi osztálytársaim között, akiknek azért követem az oldalát, mert bármikor fel tudnak deríteni – ilyen tipikusan Vörös Márti, aki valószínűleg egy energiabomba! Kalocsával kapcsolatban egy kedvelt közhely is igazolást nyert, miszerint „kicsi a világ”, ugyanis egyik gimis osztálytársam, Köteles Ro-berta fél órányira lakik tőlem itt Angliában, így bőven van lehetőségünk nosztalgiázni az elmúlt évek felett.

– Miért érezted úgy, hogy lépned kell a szegénység ellen, és hogy kiket kell leginkább támogatni?

Kalocsai Néplap

– Azt gondoltam, hogy veszek tisztálkodási szereket ötvenezer forintért, és odaadom annak, akinek ez segítséget jelent, ahol például ezek hiányában nem megy a gyerek iskolába. Lesújtónak tartottam, hogy egy olyan probléma, ami könnyen kezelhető, egy egész életet képes legyen elrontani! Nem nehéz végig gondolni, mihez vezet, ha valaki nem megy iskolába. Először csak néhány nap a lemaradás, ezt be kell hozni, amihez lehet, hogy nincs elég támogatás. A frusztráció csak nő minden egyes alkalommal, és oda vezet, hogy egyszer csak elég, és soha többet nem jelenik meg a gyerek az iskolában. Végzettség nélkül pedig nincs munkahely. Megkerestem Dargayné Panyik Márta tanárnőt, hogy segítsen a tervem kivitelezésében, azonban a tanárnő szokásos gyakorlatiasságával rámutatott, hogy ugyan a szándékom magasztos, a valóság még ennél is rosszabb. Olyan emberekről van szó, akik kisgyerekekkel ablak, ajtó nélküli lakásban élnek, ahol nincs se víz, se villany, ezért végül Rostás Margit lakáskörülményeinek javítását választottam, aki három gyerekkel él egy romos, beszakadt falú házban. Az ügyben Kalocsa Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatához fordultunk, ahol Sztojka István elnök roppant segítőkésznek bizonyult, és biztosított bennünket arról, hogy azonnal lépnek Rostás Margit helyzetének megoldásában.

– Ilyenkor, ünnepekkor megmozdulnak az emberek – ahol élsz, ott is köthető pl. karácsonyhoz a segítőkészség, vagy egészen másként viszonyulnak hozzá?

– Tapasztalatom szerint a legtöbb embernek természetes a segítőkészség, és nem csak karácsonykor érzik úgy, hogy itt az idő adakozni. Angliában elterjedt módja az adományozásnak, hogy a családok/egyének választanak egy olyan szervezetet, ami valami miatt közel áll hozzájuk, és havonta egy kisebb összeget adnak csoportos beszedési megbízással, legyen az akár rákkutatás, akár háborús menekülteknek meleg étel. Egy másik népszerű módszer a sportrendezvényes adakozás, például a jótékonysági futás, ami lehet 5 km vagy az éves legnagyobb, a maraton. A futó, hegymászó, vagy hasonló fizikai erőfeszítésre vállalkozó felhívja a barátait, ismerőseit, hogy utaljanak az általa választott jótékonysági szervezet számlájára pénzt az ő részvételére tekintettel. A Facebooknak köszönhetően széles rétegeket érnek el az olyan jó hangulatú kezdeményezések, mint az Ice Bucket Challenge, aminek célja volt felhívni a figyelmet az ALS idegrendszeri betegségre, vagy a no-makeup selfie kampány, ami a rákkutatásra gyűjtött adományokat.

Megkeresésemre Sztojka István elmondta, hogy nagyra becsülik az adományt, de nem titkolta, hogy egy romos ingatlant ennyiből felújítani nem lehet. Mindent megtesz, hogy legalább ajtót-ablakot szerezzen a házra, és megjavítsák a tűzfalat, ami csaknem kidől, és beesik rajta az eső, hó. Megígérte, hogy be fog számolni a fejleményekről.


Kalocsai hírek

Önkormányzati választás 2019- Kalocsa

Az elmúlt napokban, a jelöltállítás határidejének lejártát követően, a leadott írásos ajánlások...

Németh József: jövőre nőhetnek a termőterületek

Az elmúlt hétvégén két napig minden Kalocsa piros aranyáról szólt, holott, maga a...

Újabb milliárd a térség fejlesztésére

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk...

Egy kincsesláda tetején ülünk

A címbe foglalt gondolatot dr. Mészáros István prépost-kanonoktól, a kalocsai Szent István király...

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára, hogy megerősítse gazdaságát, növelje megtartó erejét....

Hamisítatlan foktői folklór muzeális közösségi térben

Sokéves törekvés zárult hivatalosan a nyár utolsó napján, augusztus 31-én, Foktőn, a Fő út 32. szám...

Iskola- és óvodakezdéshez nyújt segítséget a foktői növényolajgyár

Több mint 140 óvodás és iskolás számára adott át évindító eszközcsomagot a foktői régió hat...

III. ANDA NYÍLT NAP, 2019. szeptember 7.

A legfiatalabb kalocsai nagy-foglalkoztató cég rendezvényének sikere minden várakozást felülmúlt. A...

Projektzáráshoz érkezett az ingyenes jogi segítségnyújtás a munka világában

2019.09.30-án zárul az európai uniós támogatásból megvalósuló, ingyenes jogi segítségnyújtást...

Külügyminiszteri látogatás dr. Filvig fórumán

Magasrangú vezetőt látott vendégül a Városi Színházban múlt hétfőn tartott lakossági fórumán dr....

Gondolatok az emberi értékek idomításáról

Jó látni és jó hallani, jó tudni arról, hogy egy Kalocsa méretű vidéki kisvárosban laknak olyan...

Elismerések és kitüntetések az ünnepi ülésen

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok...

Flamenco est a kamarateremben

Először járt Magyarországon Carlos de Pepa andalúz flamenco énekes-gitáros, aki épp Kalocsán...

Beremenden voltak eredményesek az úszók

A Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület versenyzői legutóbb Beremendre utaztak és nagy létszámmal...

Területeladás, skate-park és utcák átnevezése

Augusztus utolsó hetében ült össze – néhány határidős döntési kötelezettség okán – a...

Ősszel újra szemétgyűjtési akciót szervez a Magyar Közút címmel

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több év kihagyás után 2019. április 29-én „Jobb, ha el se...

Száz gyermeknek jutott iskolakezdő ajándékcsomag

Többek között, lapunk hasábjain is olvashatott arról a jótékonysági akcióról, amelyet a nyár közepén...

Kenus kalocsai küldöttség Kúlán

Kalocsa és vajdasági testvérvárosa, Kúla tíz éve ápol testvértelepülési kapcsolatot, ami mindig is...

Ismertették a pártszövetség jelöltjeit a megyei közgyűlésbe

A közzétett FIDESZ-KDNP pártszövetség Bács-Kiskun megyei jelöltlistája a következő:(A cikk...

A Szívből Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltjének bemutatása

2010-től Brüsszelben Európai Parlamenti Képviselőként rengeteg kalocsai polgárnak tudtam segíteni....

Idén nyáron is népszerű volt az utazó kiállítás

Nyolc nagy hazai fesztiválra gördült be 2019 nyarán a Paks II. Atomerőmű Zrt. guruló kiállítása. Az...

Ballószögön remekeltek futóink

Az elmúlt vasárnap a Kalocsai Földön Futók Szakosztály 8 fővel vágott neki a 7. Ballószögi...

Csendes kiáltás a Vajas partján

Vasárnap délután, ahogyan az ország több mint húsz pontján, Kalocsán is szerveztek megmozdulást a...

A népi kultúra őrangyalait ünnepelték Hajós Város napján

Hatalmas ünneplő tömeg kísérte figyelemmel és még nagyobb ováció övezte az augusztus 17-i, ünnepi...

Így lett „tananyagszerző” a kalocsai tanítónő

Sipos Nikolett, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola, leánykori nevén a Kertvárosi Általános...

Második hely az országos vetélkedőn

A korábban rendezett regionális elődöntőből győztesként továbbjutó Kalocsai Fegyház és Börtön...

Határon átnyúló együttműködés Kalocsával

Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától,...

Szent István mellé került Asztrik

Mostantól az államalapító király hat éve kapott csontereklyéje mellett ott áll a 2014-ben megtalált...

Dr. Fekete Zsombor polgármester-jelölt célkitűzései

...-foglalkoztatottság javítása, ipari park, adókedvezményes övezet létrehozása, táj-jellegű munka-...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás