Összetartozását erősíti a horvát nemzetiség

130 nemzetiségi gyermek a bátyai találkozón

2015.10.30 10:42    |    -r-s  

A kultúra ápolását, a nyelvtanulást és a hagyományőrzést szolgálják a Bács-Kiskun megyei horvátok találkozói, amelyeknek szervezőként komoly éllovasa Bátya. A községben működő horvát nemzetiségi önkormányzat már a harmadik ciklusában jár, és saját magával egyidős a megyében horvátul tanuló általános iskolásoknak szervezett találkozója. Idén már 13. alkalommal rendeztek ügyességi versenyeket és nyelvi vetélkedőt.

– Pályázati segítséggel szerveztük meg a rendezvényt, amire 130 gyermek és mintegy 40 felnőtt kísérő jött el a megye olyan településeiről, ahol van általános iskolai horvát nyelvoktatás: Baja, Hercegszántó, Bácsalmás, Dusnok, Csikéria, Csávoly, Katymár, vagy éppen Gara például mindig képviselteti magát, így volt ez most is – számolt be a múlt pénteki eseményről Anisity Ferenc. A Bátyai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat vezetője megköszönte a segítséget a Paksi Atomerőműnek is, mivel az iskolásoknak szánt vetélkedőkhöz ők adták az ajándéktárgyakat. – A horvát nyelvű játékok témája az ősz volt, és Prodan Marianna találta ki őket – jegyezte meg.

A megye horvátul tanuló kisiskolásainak a beszámolók szerint mindig nagy élmény a bátyai találkozó, amely teljesen rendszeressé vált az elmúlt csaknem másfél évtizedben. Rendre több százas tömeget mozdít meg az esemény, amelynek költségét a nemzetiségi önkormányzat vállalja, persze pályázati segítséggel és a megyei, valamint országos szervezeteinek támogatásával. Mert igen, van megyei nemzetiségi önkormányzat, ami nagyobb eredmény, mint azt elsőre gondolná: ehhez legalább 10 helyi szervezet kell, amivel persze Bács-Kiskun rendelkezik is. A tiszteletükre ellátogatott Bátyára Vesna Haluga, a Pécsi Főkonzulátus főkonzulasszonya is és még tucatnyi illusztris vendég. A legfontosabbak azonban nyilván a gyerekek voltak.

Kalocsai Néplap

– Két kategóriában, alsó és felső tagozatosok csoportjának hirdettünk versenyeket. Horvát nyelven voltak kérdések az ősz témakörében: például őszi gyümölcsöket kellett megnevezni, és egyéb természetre vonatkozó kérdésekre válaszolni – emelte ki csak az egyik játékot Anisity Ferenc, kicsit sajnálva, hogy az esős idő miatt néhány szabadtéri programot le kellett fújniuk. A legfontosabb küldetést azonban úgy véli, így is sikerült teljesíteni. – Szeretik a diákok ezt a rendezvényt, aminek örülünk, hiszen nagy jelentősége van. Azt szolgálja, hogy barátságokat alakítsanak ki, kapcsolatokat építsenek és erősítsék az összetartozást – hangsúlyozta.

A nyelvi vetélkedők során egyébként nem túl meglepő módon a hercegszántói csapat jeleskedett a legjobban. A település legalább olyan büszke horvát gyökereire, mint Bátya, de ott azt is sikerült elérniük, hogy anyanyelvi óvoda, általános iskola, sőt gimnázium is van – persze kétnyelvű képzéssel, de némelyik tárgyat csakis horvátul oktatják! A bátyai nemzetiségi vezető biztosra veszi, hogy Horvátország uniós integrációjával ez csak még fontosabb lesz.

– Felértékelődik a horvát nyelv Európában, ahol angolul és németül beszélni már megszokott dolog. De horvátul? Ráadásul, ha valaki meg tud szólalni horvátul, gyakorlatilag még tucatnyi más nyelven, akár szerbül, oroszul is gyorsabban megtanul – érvelt az összetartozást erősítő rendezvények egyik legfontosabb küldetése, a nyelvük népszerűsítése mellett az önkormányzati vezető. – Örülök, hogy ezeket a célokat szolgálhatjuk, már a harmadik ciklusban, hiszen önkormányzatként nagyon sokat tehetünk a kultúra, a nyelvoktatás és a hagyományápolás érdekében. Hál’ istennek egyre több eredményt tudunk felmutatni – nyugtázta.


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás