II. Bufly Kupa

Női foci-fieszta a nemzeti ünnepen

2015.03.20 10:51   

Majdnem napra pontosan egy éve indult el hagyományteremtő útján Kalocsán a Bufly Kupa Női Teremlabdarúgó Torna. A Méhecskék SE idén is azokat a csapatokat hívta meg a foci délelőttre, akikkel hosszú évek óta baráti kapcsolatot ápolnak Radványi Lászlóék. Így senki sem volt „első bálozó”. A tavalyi év után ismét elfogadta a Méhek meghívását a Tolna megyei első osztályban szereplő Nagymányoki hölgykoszorú, az NB II-es Paksi Atomerőmű csapata, illetve a Ferencváros két utánpótlás együttese is, akik tavaly Kalocsán edzőtáboroztak.

Az öt csapat körmérkőzéseken találkozott egymással, és 1x18 perces játékidőben viaskodtak egymással. A játékvezető a kalocsai fociberkekben ismert Farkas Gábor utánpótlásedző volt. Régi, jó edzőpartnereink mellett most a legendás Ferencváros két amazon együttese is itt volt, köszönhetően a Fradi utánpótlás trénerének, Vancsik Zsoltnak, aki évekkel ezelőtt még Kalocsán edzette a sárga-feketéket. A kalocsai kötődésű edző lánya, a válogatottig jutott Vancsik Viki, illetve a szintén a Méhek kaptárából szárnyra kelt Kiss Gabriella is pályára lépett a tornán.

 

mehek1_450

 

Ha lehetett volna Tippmixen fogadni a találkozókra, a tippelők vakarhatták volna a fejüket a lelátón, hiszen a tornán olyan körbeverések alakultak ki, amelyek hatására a végeredmény tényleg az utolsó pillanatokban alakult ki.

A mieink avatták fel a pályát a Ferencváros „B” csapata ellen, akikkel 2-2-es döntetlent játszottak a lányok Mészáros Csilla és Ferencz Andrea találatával úgy, hogy végig vezettek és az egyenlítő gólt a meccs lefújása előtt 10 másodperccel kapták Radványiék.

A kissé bosszantó remi után a Fradi másik csapata volt az ellenfél, ahol Varga Dorottya talált a kapuba, de egy gól nem volt elég a győzelemhez, 1-3 arányban kaptak ki a kalocsai lányok.

Ezt követően a Nagymányok gárdája ellen játszottunk, akikkel bár a pályán kívül rendkívül jó barátságot ápolnak a mieink, a találkozó igen keményre sikeredett, a harc pedig nem is dőlt el igazán, hiszen 1-1-es iksz mellett szólalt meg Farkas Gábor sípja, a gólszerző itt is Varga Dorottya volt.

A záró meccsen a Paks ASE csapatát leptük meg. Az NB II-es csapatot 2-1 arányban sikerült legyőzni Varga Dóri harmadik találatával, valamint Ferencz Andi bombagóljával. Az utolsó mérkőzés eredménye pedig biztosította a mieink helyét a dobogó harmadik fokán.

Az eredményhirdetésen Kalocsa Város Önkormányzata, valamint az Ifjúsági és Sportbizottság képviseletében dr. Angeli Gabriella adta át az érmeket és trófeákat, Faragó László a Méhecskék SE elnöke segítségével.

A tornán ötödik helyen végzett a Paks csapata, negyedik lett a Nagymányok, bronzérmes a Méhecskék SE, míg a Ferencváros „A” csapata második lett, a Fradi „B” kerete pedig az élen végzett.

A tornán különdíjakat is kiosztottak; a legjobb hálóőrnek járó díjat a Méhek kapusa, Bukor Bernadett kapta, míg a gólkirálynő a Ferencváros „A” csapatából Kiss Gabriella lett, 6 találattal. Az új szokást követve, legjobb mezőnyjátékos helyett ezen a kupán is, torna válogatottat választottak a szervezők. Ebbe a csapatba minden együttesből egy-egy kiemelkedő játékost választanak. A mieink közül Mészáros Csilla került a legjobbak közé.

A foci-fieszta után a csapatok egy nagy közös képen pózoltak a fényképezőgépek előtt és közben megbeszélték, hogy jövőre ismét találkoznak, hogy megmutassák, a foci nem csak a férfiak sportja.


Kalocsai hírek

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Negyedmilliárd a Szőlőkköze fejlesztésére

A legutóbb megtartott képviselő-testületi ülés két legfontosabb döntése az Ifjúsági Ház udvarán...

Országosan elsők közt adták át az 550 milliós iskolabővítést Kalocsán

A nemzeti ünnepet megelőző napon, október 22-én, csütörtökön illusztris vendégek és szónokok...

Főhajtás ’56 áldozatai előtt a börtönnél

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kalocsai eseményei szempontjából történelmi helyen, a...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás