Eltűntek a befektetők

Korai téli álmát alussza a kalocsai ingatlanpiac?

2019.11.28 10:00   

Az utcákat járva és az online adásvételi felületeket böngészve az utóbbi hónapokban látványos változások jelentkeztek az évek óta szárnyaló kalocsai ingatlan – kiváltképp lakás – piacon. Szinte kétszer annyi az eladásra kínált lakás, mint tavasszal volt, és tisztán látható az árak tendenciaszerű csökkenése. Hogy milyen tényezők húzódhatnak e folyamat hátterében, arról kérdeztük Kovács László ingatlanvagyon-értékelő és közvetítőt.

Ősszel is maradt a nyári „nyugvópont”

Szakértőnk rávilágított, hogy az ingatlanpiac sajátja, hogy a nyári szabadságolások idején a karácsonyi időszakhoz hasonló „pangás” uralja. Azán a júliusi-augusztusi hónapokat az ősz érkeztével tapasztalható pezsgés rázza fel. Na ez az, ami az idén teljesen kimaradt – mutat rá Kovács László.
korai_kovcslaci1_450

Véleménye szerint az ok abban keresendő, hogy a városban – elsősorban – a társasházi lakásárak elérték azt a lélektani határt, amit már nehezebben fizet meg a vevő. A vevők korábbi jelentős hányadát alkotó, úgynevezett „külsős befektető réteg” pedig mostanra teljesen eltűnt Kalocsáról. Jellemzően a helyiek keresnek, saját lakhatás céljára ingatlant, ők pedig a korábbi években, hónapokban kialakult, megemelkedett árakat már nem fizetik meg, így tehát mára meg is állt a lakásárak emelkedése.

 

A magas irányár még tartja magát, a vételárak csökkennek

Kovács László azt is elmondta, hogy az eladásra kínált társasházi lakások hirdetési irányárait látva mindez még nem kézzel tapintható, de ha valaki komolyan gondolja, hogy rövid időn belül, viszonylag jó áron szeretné eladni a lakását, annak ma Kalocsán bizony nem ritka, hogy fél- vagy akár egymillió forintot is engednie kell az irányárból. – Pont ma reggel, mielőtt találkoztunk, megnéztem az ingatlan.com oldalon lévő kalocsai lakásokat. Ötvenötöt kínálnak eladásra. Ugyanez a szám tavasszal még csak harminc körül volt. Ez egyfelől jó dolog, hiszen nőtt a választék a leendő vásárlók számára, másfelől viszont ebben benne vannak azok a lakások is, amelyek rosszabb adottságúak, vagy régóta árulják azokat, esetleg irreálisan kitartott árakkal – így a szakértő.

 

A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2019.11.29-én megjelenő 48. számában a 2. oldalon olvasható.

Kalocsai hírek

Művészetterápia és floorball a CsóKa táborában

   A Magyar Pünkösdi Szeretetszolgálat, az Art Éra Alapítvánnyal közösen várta nyári táborba...

Viszlát, kapitány!

Mint arról korábban már beszámoltunk, nem csak a Kalocsai FC elnöksége, hanem csapatunk összetétele...

17. Ordasi alkotótábor irodalmi esttel, zeneszóval

Az idei nyáron már tizenhetedszer nyitotta meg kapuit az ordasi alkotótábor a Faluházban. Közel húsz...

Többezer cigány áldozatra emlékeztek

 A „porajmos”, vagyis roma holokauszt emléknapjához (augusztus 2.) legközelebb eső...

Pörög a közélet: két jelölt bejelentkezett, egy visszalépett

Július utolsó hete mozgalmasan telt a kalocsai közéletben. Arról, hogy a hetet indító rendkívüli...

„Őszödi beszéd” kontra „gyűlölethadjárat”

Ahogyan az várható volt, a múlt hétfőre meghirdetett rendkívüli képviselő-testületi ülésen néhány...

Csúcshűtőkkel óvják a Duna élővilágát

A két új paksi blokk tervezése során minden környezetvédelmi szempontra kiterjedt a szakemberek...

Újjá alakult KFC készül a hétvégi kupameccsre

Mint arról korábban már beszámoltunk, új vezetőket választott a Kalocsai FC. De nem csak az elnökség...

Sziráki Szilárd: Fel kell készülni a koronavírus utáni időkre is!

A kalocsai Budamobil-Cargo cég vezetője Sziráki Szilárd, aki tulajdonosa a budapesti székhelyű...

Még négy évet kell várni a hídra

Nem csak a tervezett, egyébként leghamarabb 2024-ben átadható Kalocsa-Paks Duna-hídról, de az...

Indulhat az új óvoda építése

Mint ismert, az előző városvezetés ugyan megnyert egy közel 400 millió forintos TOP-keretet arra az...

Csudarugdalók nyertek ismét

Lassan három évtizede lesz annak, hogy a Szelidi-tónál található víztorony melletti placcon az egyik...

Zöld, sárga, piros besorolású országokkal kapcsolatos szabályok

Itt olvashatja a július 15-én életbe lépett beutazási korlátozásokkal és a hatósági házi karanténnal...

A Kék Madár ott segít, ahol tud

Az idén online térben, háromórás gigakoncertként, több mint húsz országosan ismert művész és sztár...

Arnold Adrien is képviselőjelölt

Három szervezet, a Fidesz, a KDNP és a Kalocsa Jövőjéért Egyesület (KJE) is Arnold Adrient szeretné...

A Katolikus Iskola nyári tábora Patcán

A bizonyítványosztást követő héten 40 gyermekkel indult táborozni iskolánk négy tanítója, Argat...

Bözsi néni 100: naiv kiállítás a Városi Galériában

A nyár végéig lehet megnézni a Gubányi Imréné Erzsébet, homokmégyi származású festőművész...

Amerika kapitány nyitotta a Szelidi Nyár programjait

A tél végén – kora tavasszal kidolgozott programtervek márciusban a veszélyhelyzet...

Özönvíz a belvárosban

Múlt kedden olyan csőtörés történt a Petőfi Sándor és a József Attila utcák találkozásában, amilyet...

Elismerések a Szent Kereszt Kórházban

A Kalocsai Szent Kereszt Kórház, mintegy a koronavírus-járvány intenzív időszakának lezárásaként...

Süli János: Az atomerőmű-építés Magyarország érdeke

Magyarország érdeke az, hogy nemzetközi együttműködéssel megépüljenek az új blokkok a paksi...

Dr. Filvig Géza: Kalocsa sikeresen védekezett!

Épphogy kilábaltunk a karantén hónapjaiból, nemrég hirdették ki a veszélyhelyzet feloldását, már...

Az új atomerőművi blokkok létesítési engedélyezése

   

A hartai Duna-part komplex fejlesztése folytatódik

Harta jellegzetes, egyenesutcás településszerkezetével, téglahomlokzatú házaival, felújított...

Miénk volt a tér és nagyon élveztük!

Szombat délelőtt indulók, klasszikusok és slágerek melódiái töltötték meg a kalocsai zöldségpiac...

Megalakult és jelöltet állít a Kalocsai Lokálpatrióta Egyesület

Mint az közismert, néhány hónapja lemondott mandátumáról a kalocsai 7. számú, kertvárosi körzet...

Bakai Károly: nem naiv vagyok, csak bízom a jövőben!

A faluközpontban kopácsolás, fúrás, ásás, amerre fordulok. A Polgármesteri Hivatal épületével...

Modern, biztonságos blokkok épülnek Pakson

Elkezdődött a Paksra tervezett atomerőművi blokkok létesítésének engedélyezése. A...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás