Ne maradjon le róla!

Ingyenes képzések indultnak középiskoláinkban

2017.02.09 12:32    |    -s-n  

Február elejétől a budapesti és vidéki szakképzési centrumokban ismét lehetőség nyílik arra, hogy ingyenes nyelvi, informatikai és vállalatvezetési képzésen vegyenek részt az érdeklődők – áll az egyik kalocsai középiskola holnapjának nyitóoldalán. Utánakérdeztünk, mi mindenből válogathat, ha felkeltette az érdeklődését a kínálkozó lehetőség. Mint kiderült, a lista egyáltalán nem rövid!

A Bajai Szakképzési Centrum kettő kalocsai tagintézménye, a Kossuth Zsuzsannáról és a Dózsa Györgyről elnevezett egyaránt szép számmal kínál úgynevezett „keresztfél-éves kezdéssel” tanfolyamokat. Az idézőjelbe tett kifejezés annyit tesz, hogy a választott képzési formán nem a hagyományos, szeptemberi tanévkezdéssel párhuzamosan indulnak tanulmányai, hanem a januári-februári félévfordulókor. Hogy melyik tagintézményben mi-mindenből válogathat, arról Fekete Antal, a BSZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tagintézmény-vezetője nyújt széles körű tájékoztatást.

 

feketeanti2_450

 

– A Kossuthban gyakorló ápoló, idegenvezető, szakács, vendéglátó üzletvezető, vendéglátó eladó, illetve fogadós képzéseket indítanak. Ezek OKJ-s képzések, amelyekről tudni kell, hogy 2015 szeptemberétől a kormány kettő ilyet ingyenesen biztosít mindenki számára. Aki tehát még nem rendelkezik ilyen szakmával, az egészen nyugodtan érdeklődjön, természetesen a Kossuth iskolánál a 78/461-185-ös telefonszámon, illetve az info@kossuth-kalocsa.hu e-mail címen – így a tagintézmény-vezető, majd rátért „saját” iskolájának palettájára.

– Mi, a Dózsában CAD-CAM informatikus, CNC gépkezelő, fodrász, hegesztő, informatikai rendszerüzemeltető, női szabó, számítógép szerelő-karbantartó, valamint villanyszerelő képzéseket fogunk indítani január második felében – hangzott a kínálat.

Érdemes szem előtt tartani a döntés előtt, hogy az említett tanfolyamok időtartama egyrészt attól függ, hogy milyen szakmai előképzettséggel érkeznek a rá jelentkezők, másrészt pedig magától a képzés tartalmától. Ennek értelmében egy-, két-, illetve hároméves képzésekről beszélünk. Van köztük jó-néhány, ahol a jelentkezés feltételekén megszabják az érettségi bizonyítvány meglétét, de akadt több olyan is, ahol a nyolc általános iskola, vagy adott esetben egy bizonyos szakmai bizonyítvány elégséges a jelentkezéshez, mutat rá Fekete Antal, aki egy, célzottan a vállalkozásvezetőket megszólító lehetőségre is felhívja a figyelmet.

Az ősszel hirdette meg a Dózsa középiskola és az An-Ju Nyelviskola közösen a kis- és középvállalkozások ügyvezetői számára indított képzést, amelynek a nagy sikerére való tekintettel ezt ismételten elindítjuk keresztfélévben, 310 órában, angol, vagy német nyelvi blokkal, informatikával és „vezetői ismeretek” nevű tantárgyakkal – fordult a KKV-szektor érdekeltjei felé a tagintézmény-vezető.

Akárcsak a Kossuth esetében, további információkért Fekete Antal a Dózsa elérhetőségeit is ajánlja a figyelmébe, így a www.dozsakalocsa.hu portált, a 06-70/334-90-12-es információs telefonszámot, de személyesen is várják az iskolába az Asztrik tér 7. szám alatt.





Kalocsai hírek

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

Szigeti Tamás agrármérnök segít, mire kell figyelni az egységes kérelem beadásánál

2022. április 6-án, szerdán nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól...

Norbi, a „vaklufis” a földkerekség egyetlen okleveles léggömbhajtogatója

A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium intézményben régi gyakorlat, hogy a 9....

Árpád-kori régészeti leletek Uszódnál

Az egyik sírban karperecet, gyűrűt és egy pénzérmét találtak

Szent Asztrik érsek szobrát a főegyházmegye papsága előtt áldotta meg Dr.Bábel Balázs érsek

A magyar és a katolikus egyház történetéhez egyaránt szorosan kötődő, attól elválaszthatatlan Szent...

Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben

A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás