A júniusi jégverésről

A kárelhárító működött, de tehetetlen volt

2018.09.06 20:03    |    V.I.  

Országos és helyi híradásokban is visszaköszönt, hogy a június elején jött, déli szomszédjainál lúdtojás méretű jéggel lepakolt vihar nyomán a környékbeli ültetvények tulajdonosai is komoly károkat szenvedtek. Így például Font Sándor országgyűlési képviselő, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának az elnöke is, aki részletesen tájékoztatott arról, hogy a hazánkat teljes mértékben lefedő, úgynevezett „párologtató jégkármegelőző rendszer” miért volt hatástalan az Adrián képződött, hazánkban már jelentős mennyiségű jéggel a felhőiben betörő ítéletidővel szemben.

A rendszer működik és működött akkor is – felütéssel indította beszélgetésünket a politikus, majd rámutatott, hogy már a rendszer telepítésekor sem ígértek annak ismerői teljes védettséget és lefedettséget. Nincs is olyan jégvédelmi mechanizmus, ami százszázalékos védettséget garantálhatna, szögezte le. Font ezután fejtette ki, hogy miért nagyon is hasznos és hatékony a hazánk teljes területén, 10 négyzetkilométeres szeletek rácspontjain elhelyezett védelmi állomás-hálózat, ami ezzel együtt bizonyos típusú viharok esetén tehetetlen.

jegkar1_450
 

– Magyarországnak mind a 93 ezer négyzetkilométerét tíz négyzetkilométeres rácsokra osztották, és minden rácsponton elhelyezésre került egy-egy ezüstjodidot párologtató berendezés. Összesen mintegy ezer darabot telepítettek, ebből 300 automatikus, mivel nem lakik, vagy dolgozik a közelében olyan személy, akire az üzemeltetését rá lehet bízni, és van további kb. 700, amelyet szerződött partnerként, magánszemélyek otthonából lehet elindítani, manuálisan. Ők akkor kapcsolják be az ezüstjodid-párologtatást, ha az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztását megkapják SMS-ben, pár órával egy esetleges jégverés érkezése előtt – enged bepillantást a rendszer működési mechanizmusába a képviselő.

– A rendszer működési elve egyszerű. Az ezüstjodid folyadékot egy nagy csőbe töltik, majd elkezdik alulról melegíteni, amelynek párája felszáll 300-400 méter magasra, majd kihasználva az ilyenkor jellemző felfelé törő légáramlatokat, eljut a több kilométeres magasságban lévő felhőkhöz, amelyekben a jég keletkezik. Az anyag hatására a vízcseppekből az ott uralkodó mínusz 10-20 fok ellenére sem alakulnak ki nagyobb jégdarabok – vázolja a folyamatot Font.

Így működik tehát a rendszer, ami annak ellenére is hasznos, hogy a június eleji vihar során Bátyától Kecelen át Soltvadkertig komoly jégkárok sújtották a térség mezőgazdasági területeit.

jegkar2_450
 

– A június elején nagyobb gondot okozó jégeső nem a Kárpát-medence felett alakult ki, hanem az Adriai-tenger térségében, majd onnan úgy érkezett az ország fölé, hogy abban már kialakult jégdarabok voltak. Ráadásul éjszaka tört be, amikor nincs felfelé irányuló légáramlat, ami segítené az itthon párologtatott ezüstjodid feljuttatását a szükséges magasságig. Az ilyen felhőréteg ellen a hazánkban telepített technológia már hatástalan, hiszen csak a jégképződés megakadályozására alkalmas, nem pedig a jégdarabok felolvasztására. Erre speciel nem is létezik hatásos módszer – deklarálja a honatya. Mindezek tetejében az sem mellékes tényező, hangzik a „kegyelemdöfés”, hogy a helyben párologtatott ezüstjodid akkor juttatható a legpontosabb célzással a jeget hordozó magasságba, ha a viharral nem érkezik erős oldalirányú légmozgás – a júniusiban pedig ez is adott volt. Kérdésként merült ugyanis fel, ha többet között a Bátyán, és sok más környező településen csúcsra járatták a párologtatókat, hogy lehet, hogy éppen a bátyai határban hatalmas pusztítást végzett a jég. Erre az oldalirányú légmozgás a magyarázat, mondja Font Sándor. A helyben párologtatott oldat ugyanis ilyen jelenség esetén 30-40 kilométerrel a párologtatás helyszínétől fejti ki jótékony hatását – ha minden, a korábbiakban vázolt tényező a rendelkezésre áll.

Font hangsúlyozta, hogy teljesen együtt érez a komoly veszteséget szenvedett gazdákkal, jómaga is jelentős kieséssel számol saját szőlőültetvényein, amelyet szintén nem került el az „égi áldás”. Szorgalmazza, hogy aki teheti, mielőbb forduljon a területileg illetékes falugazdászhoz és kérjen tájékoztatást, hogy hogyan kompenzálhatják veszteségeiket a kárenyhítési alapból. Megjegyezte, hogy bár ebből sem lehet száz százalékosan visszapótolni az elszenvedett veszteséget, a hazai kárenyhítési rendszert stabilnak és megbízhatónak minősítette, amelybe érdemes kapaszkodnia a jégverés áldozatainak.



Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás