A nyolcadikosok első „éles helyzetéről”

Jobbak a felvételi átlagok, mint tavaly, mégsem vidám a konklúzió

2017.03.14 14:24    |    -vis-  

A Kalocsai Szent István Gimnáziumban az idén 204 tanuló írt központi felvételi dolgozatot, amelyben anyanyelvi és matematikai tudásáról adott számot. Míg a tavalyi magyar átlag a megszerezhető 50 pontból 29 volt, az idei kicsivel jobb – 30,79, ám a tizenhárom éves 31,19-es átlagtól még így is elmarad. Hasonló a helyzet matematikából azzal a különbséggel, hogy a tavalyi 17,91-es átlageredmény az idén 19,58-ra emelkedett, ami szintén nem nevezhető rózsásnak, annál is inkább, hiszen az előző évek átlaga 22,42. De hol úsztak el a pontok? Maga a gimnázium igazgatója is meglepődött, amikor az okokat kereste. A tanulságokat így összegezte.

Tanulóközelibb” magyar dolgozatok

Ez legalábbis a javító tanárok álláspontja a feladatlapokon mért teljesítmény értékelésére évről évre felkeresett intézményvezetőnk, Perity Lajos elmondása szerint. Mint mondta, az idén egyenletesen oszlottak el a pontszámok az egyes feladatokra, míg korábban az utolsó feladatok megoldása időhiány miatt rendre elmaradt, ami meglátszott a pontszámokon is. Az idén a vizsgasorba több olyan kérdés került, amelyek megválaszolásához direktben lehetett alkalmazni az általános iskolában megszerzett ismereteket, nem az elméleti tudás gyakorlati alkalmazási készségét kellett bizonyítani a nyolcadikosoknak.

Az utolsó feladatokra jutó idő, illetve azok teljesítése azért is különösen fajsúlyos, hiszen a szerezhető ötven pontnak csaknem a felét adja az utolsó „hármas”. Először egy Áprily Lajos-versből feltett kérdésekre kellett válaszolni, amelyet a tanulók negyede nagyon jól kezelt. Mindössze öten voltak, akiknek ez kivételes nehézséget okozott. A következő feladat a nevezetes PISA-teszt eredménye szerinti „problémás területre”, a szövegértésre koncentrált. Bíztató, hogy a kétszáz tanuló fele az elérhető pontoknak több mint a felét megszerezte. A legutolsó, szövegalkotási feladat témaválasztása nagyon szerencsés volt ebben az évben, hiszen az internetes közösségi kapcsolatokról, a Facebook vagy éppen a Twitter, Instagram, Snapchat használatáról kellett írnia a tanulóknak. Ez azt eredményezte, hogy a korábbi éveket jóval felülmúló eredményeket születtek ennél a feladatnál. Felmerül tehát a kérdés, hogy hol vesztek el azok a bizonyos pontok, mutat rá a joggal megfogalmazódó kérdésre Perity Lajos. Például a szófajismeretet felmérő feladaton, amelyet mindössze négyen tudtak hibátlanul megoldani, nulla pontos eredmény viszont negyvenkettő is volt. Az ötödik feladatban a tárgy mondatrészi szerepét betöltő szavak felismerését határozták meg a dolgozat összeállítói. Ezt kilenc diáknak sikerült hibátlanul abszolválnia, húszan pedig egyetlen pontot sem kaptak a megoldásukra. A hatos feladatban meghatározták adott szavak szervezeti felépülését (igető, képző, jel, rag), amelyben szintén bőven ötven százalék alatt maradt a helyes válaszokat adók aránya. Amikor tehát direkt, konkrét ismeretanyagra kérdezett rá a feladat, ott az idén gyengébben produkáltak a diákok – vonja le a tanulságot az igazgató.


Matekból rosszabb a helyzet

A gimnázium intézményvezetője elöljáróban elmondta, hogy az idén is bebizonyosodott az a sokévi tapasztalat, hogy 45 perc kevés 10 összetett feladat megoldására. Az utolsó három feladat megoldására alig kaptak pontot a tanulók, ami egyértelműen időhiányra utal. Ugyanakkor a matematikai részeredmények az előzőekhez képest is jobban meglepték – nem is feltétlenül a végső pontszámok alakulását illetően, inkább itt is azok eloszlása miatt: a nehezebbnek vélt feladatok kevésbé fogtak ki a tanulókon, mint a tényleges szaktárgyi ismereteket és azok begyakorlását igénylők. Az intézményvezető például biztos volt benne, hogy a szöveges feladatok és a geometriai feladatok okoznak majd nagyobb nehézséget a felvételizőknek. Ehhez képest pozitív csalódás volt az ezen feladatokban elért eredmény. Az ismeretek direkt alkalmazását igénylő feladatok során ugyanakkor itt is rosszabbul teljesítettek a tanulók. Felidézi, hogy korábbi interjúiban is rendszeresen hangot adott annak, mennyire általános jelenség, hogy a fiataloknak komoly problémákat okoz a mértékegységváltás. Erre az idei tapasztalatok is ráerősítenek, hiszen például olyan egyszerű váltásba, mint a hét tizenketted óra percre történő átszámítása 121 felvételizőnek tört bele a bicskája. Tömegváltásnál 60-40 százalékra billent pozitív irányba ez az arány, aztán a területszámításnál már 50-50 százalék volt a jó és rossz választ adók aránya. Amit a legelkeserítőbbnek tart Perity, hogy még a legjobb összpontszámot elért 26 tanuló közül is voltak hatan, akik nem tudták helyesen megoldani az óra percre váltását.

Jogos lehetne a felvetés, miszerint ezt a feladatsort nem kizárólag olyan tanulók oldották meg, akik gimnáziumban szeretnének majd továbbtanulni, azonban felmerül a kérdés, hogy egy jó szakmunkás hogyan számolja majd ki, hogy pl. egy ház falainak a kifestésére mennyi anyagra van szüksége, ha nem jártas legalább a területszámításban – fogalmazza meg a költői kérdést.


A konklúzió

Összességében a Kalocsai Szent István Gimnáziumban az idei évben a magyar felvételi dolgozatok átlaga kicsivel 60 százalék feletti, a matematika pedig a 40-et sem érte el. Az eredmény – az előző évek tapasztalata alapján – valószínűleg illeszkedik az országos eredményekhez. Ez önmagában sajnos elég szomorú a jövőt illetően – tette hozzá. Ettől ugyanis sokkal jobb alaptudásra lenne szükség ahhoz, hogy akár gimnáziumban, akár szakgimnáziumokban, akár szakközépiskolákban megnyugtatóan építkezhessenek az általános iskolából hozott ismeretekre. Az intézményvezető nem ért egyet azzal a vélekedéssel, miszerint különórák kellenek ahhoz, hogy a tanulók felkészülten érkezzenek a felvételi vizsgára. Sok példa bizonyítja azt, hogy sok általános iskola hangsúlyt fektet arra, hogy a felvételi vizsgán előforduló feladattípusokat gyakoroltassa a tanulókkal. Ez az eredményekben is meglátszik.




Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás